Évadzáró

Amikor eljött ez év júniusa, és 10 nap Isztambulozás után hazaröppentem, már arra gondoltam, hogy a 2011-es évben annyi minden történt, hogy egy átlagos évre fele ennyi is sok lett volna. Persze egyből elkezdtem törni a fejem, miképp vegyek majd végső búcsút ettől az évtől a blogban; eleinte valami nagyszabású, többrészes valamire gondoltam, de mivel december 30. van és sok kedvem nincs tovább darabolni a témát, lezavarom egyben az egészet.

Persze, volt Fukusima, arab tavasz (amit megjegyzem, elneveztem arab tavasznak márciusban, majd szembesültem a ténnyel, hogy mindenki így hívja...) meghalt egy halom diktátor és gonosz ember (maradt elég). Kis hazánk szekere tovább gurult a lejtőn, az őrült hajcsár Viktor pedig ezekben a percekben is káros szenvedélyének honol, űzi- hajtja nyamvadt országát a pöcegödörbe.

Szóval, ennyi elég is a politikáról.

Aztán még?

Elárasztotta a netet a sok mém, minden humorával és humortalanságával együtt, láttunk szétcincált kutyafejet és elveszett tacskót is, és még megannyi érdektelen hülyeséget.

Zene, zene és zene! 2011 jó kis éve volt a zenének. Új Radiohead, új RHCP (ami azért nem okozott feltétlen kielégülést...), Jane's Addiction, a Coldplay végre elismerte, hogy kommersz nyálgépek gyülekezete, és még sorolhatnám. Ja, feloszlott a REM, ez rossz.

Tényleg csak ennyi lenne? Frászt.

Éltem Trabzonban 5 hónapot, bejártam a kurd Törökország nagy részét, Isztambult, Ciprus mindkét oldalát, nem is beszélve a Kaukázus ékszerdobozáról, Grúziáról ill. a "jelző-nincs-rá-oly-csodás" Iránról sem.

Belezúgtam a világ legédesebb és legapróbb lányába, megjártam gyorsan még Madridot, itthon találkoztam a talán még a mienkénél is jobb erasmusos csapattal (á Eger).

Kis családom egyik fele kiköltözik Angliába, ez szomorú, de megyek hozzájuk februárban, ez örömteli. Megjártam a Blikket is, a mikrofont viszont még mindig nem tanultam rendesen tartani, az óráimra pedig igyekeztem nem bejárni.

2011-ben kinyílt a világ a szemeimmel együtt (gyanítom, hogy a kettő szoros barátságban van), és bár a magyar föld álmosít, nem adom fel.

Jövőre kétszer ilyen érdekes évet akarok, kétszer ilyen búcsúposzttal! Köszi mindenkinek, aki olvas, főleg Balinak, mert ő soha nem ér a posztjaim végére.

Ja, nincs fogadalmam. Tavaly először nem tettem, és életem legjobb éve lett.

Hónap kedvence, december

Már mióta tervezem egy állandó lista vezetését a kedvenc zenékről! Persze a kivitelezés most sem tökéletes, idővel majd normális hátteret is kerítek a jobb hasábnak, és igyekszem nem csak egy-egy albumot kiragadni egy hónap zenéiből. A lista tehát mindig pár hónapot visszaugrik, hogy ne kelljen mindig visszakattintgatni annyit annak, akit esetleg érdekel.

(Megj.: A kép felbontása talán nem tökéletes, itt a picasa albumos link. Zoom funkciót tessék megtalálni; türelem amíg betölt :)

A pohár

Még augusztusban kihasználtam, hogy némi szabadidővel együtt egy régi, kazettás DV-kamhoz jutottam. Már kezdtem elfeledni a nyerset, amikor karácsonyi ajándék után kétségbeesetten kaptatva rábukkantam a kis kazettára. Pár óra múlva átjátszva és megvágva a végül kétperces film, majd tálalva a kis családnak :)

Tegnap, Karácsonykor

Az idei karácsony sok szempontból emlékezetes marad majd, de egy dolog kiemelkedik midközül.

Legidősebb öcsém, Misi a főszereplő, a sztori tanulságát meg mindenki vonja le magának...

December 21.- én érkeztem haza Szentendrére, ahol Misi már elkezdett célozgatni arra, hogy mit ad nekem 24.-én. Az elkövetkező napok hasonlóan teltek, láthatólag nem foglalkoztatta a Nagy Nap, leszámítva, hogy odaadhatja az ajándékom.

Aztán jön a Jézuska, Andris öcsém ráveti magát az ajándékokra, Misi azonban csak álldogál, majd megkér hogy nézzem meg, mit kaptam tőle. No jó, akkor kivételesen én bontok előbb.

A kicsi, kuporgatott zsebpénzéből vett egy régi, XP-s játékot, a Starship Troopers-t. Megígértem neki, hogy rögvest kipróbálom, gyorsan fel is raktuk a laptopra, de elsőre nem indult, Misi ekkor nagyon elszomorodott. Sebaj, némi hibaelhárítás segítségével megoldottuk a problémát, a játék elindult.

Valami idegen bolygón kellett nagy, csúnya rovarokat szétlőni, ami egész szórakoztató volt, aztán a játék egyszerűen átváltott LEHETETLEN fokozatra, és egy óra szenvedés után feladtam. Valószínűleg szitkozódtam is közben (ne adj' isten a játékot magát is szidtam...), amikor észrevettem, hogy Misi csöndben ül mellettem, és sír.

Hiába győzködtem, hogy nem érdekel, milyen a játék, hanem az, hogy szeretettel adja, az számít igazán; sokat nem javult a helyzet.

Aztán valahogy csak megnyugodott, bement a szobájába, kihozott egy kis maradék Mikulás csokit meg földimogyorót, kezembe nyomta, és ezt mondta:

"Tessék Peti. Emellé tölts le valami játékot magadnak, ha már az én ajándékom ilyen béna volt."

Nem győztem ölelgetni, de még ma reggel is egy nagy adag lelkiismeret-furdalással kelt fel, és próbált mást adni helyette.

Ilyen gesztust kapni Karácsonyra... :)

minek cím

hova hova

menj már el kérlek

a változás útján

persze, nem kedveled

a sanda gyanú, hogy ez a vég,

már kényelmetlen

rég;

mit akarok még próbálni, ki tudja? de hogy ezt nem, az biztos. nincs mit. vége, nem?

kj fdbjlgfbb

felkelt, sétált tovább.

ő ott maradt

nem sírt

csak nézett

bambán

van amit nem kaphatsz meg

hát barátom,

akkor most használd az agyad.

van feketén, van barnán és amúgy is, szépen indok hogy használjam...

ez gusztustalan

4. nap

A világégés folytatódik, na de hogyan reagál a minőségi lap? Íme egy HVG címlap:

Szokás szerint ha nem akarsz bogarászni, itt nagyobban is megnézheted.

Nerede?

Van egy "igazi török" étterem Egerben. Igazából nem is étterem, hanem valami apró büfé, amit Hikmet egyedül üzemel már négy éve. Egész jól tud magyarul, így ha egy kis cay-ra fáj a fogam (amit mindig ingyen ad, akárhogy is erőltetem a fizetést), tudom hova menjek. Ma mondott egy érdekes dolgot:

"Ha ügyes vagy, mész külföldre. Itt szomorú mindenki, beszív a hangulat, és kész. Günaydin (Jó napot!) Négy év, én tudom"

Hikmet rátapintott a magyar nép lényegére, mit rátapintott, golyóinál rángatta meg az édes haza savanyú népét.

Mi több, az őszi esős depis Eger beköszönte megint elkezdte szúrkálni az oldalam, sok kimaradás, lustulás, igénytelenkedés. Aztán összehozott a szél azzal a majd' tucatnyi török erasmusossal, akikkel egyszer találkoztam még szeptemberben. Egy hete sincs még, hogy ez történt, de ez idő alatt többet csináltam mint az elmúlt hónapban.

Valaki (bocs, nem emlékszem, talán Vikesz? :) azt mondta, nem jó az, ha ennyire függök más emberektől. No, pedig úgy fest nagyon ez a helyzet. Ennyire reménytevesztett nép a magyar? Vagy csak én? Vagy mindkettő?

Fenne tudja.

Visszajövök, majd, persze. Csak most hadd menjek el.

Ja és zene! Miért csak most találok rá a Morcheeba albumjaira?

Az újságos sorozatot pedig pár óra múlva folytatom egy HVG- címlappal.

Első nap

A mai nappal elkezdődik Balatony nevű énem tudathasadása, és a folyamat egyik végterméke Nostradamusként fog tovább ténykedni. Ez az alteregó fog egy talán annyira nem is képzeletbeli jövőről mesélni az elkövetkező hetekben, ismert médiumok hasábjairól.

Szóval hova tovább? Én nyilván nem tudom, de a Bors már el is kezdte:

Megjegyzés: a kép nagyobb méretben itt. Ha a betűk néhol még így is kicsik lennének akkor kapjáto izé akkor majd idővel orvoslom a problémát.

"Attól még", megtaláltam

Takarítgattam a mappák közt, amikor láleltem erre az izére itt. Jó egy éves lehet tán, most már annyira nem bánt kitenni:

"Attól, hogy érzed, még nem biztos, hogy ott is van.

Tél volt, fagyos szellő hatolt csontjukig.

A fiú hátat fordított a lánynak, majd elsétált. Pedig hiányzott neki, már ahogy sarkon fordult. Megbánta, de makacs és büszke volt annyira, hogy felszálljon a villamosra. Kinézett az ablakon, remélte, hátha a lány visszafut, nyakába ugrik, és nem akarja engedni. Remélte. De a lány már eltűnt a szeme elől a tömegben; leszegett fejjel fordult vissza.

Emberek. Férfi, nő, idős, fiatal, szakadt, igényes, tök mindegy. Unottak mind. De élnek, nem? Lány áll rózsával a kezében, mosolyog. Boldog. Tűnj a szemem elől…

Mocskos hó olvad kinn, kövér, sötétszürke felhőtömeg pöffeszkedik a város felett.

„Minden fölött állok és minden fölém kerekedik egyszerre. Érzem, ott a külvilág, de mintha üvegablakon át nézném. Most, még leszállhatok, át a másik villamos, és akkor nem történt semmi. Még vissza tudom fordítani, talán.”

A fiú leszállt a végállomáson. A világ a lehető legocsmányabb arcát mutatta mindközül.

Otthon? Zuhany? (…) Film? És újra csak (…) És billentyűk, betűk, szavak egymás után, készséggel fogadnak szót neki.

Így ni, az élete ritmusa megint bezárt egy kört. Szép. Csak kár, hogy „megint”, kár hogy „bezárt”, de a legnagyobb kár… hogy egy kört.

„Fázom most egyedül. Nem látom az arcát már és nem érzem a haja után édes illatát. Minden alatt vagyok most; saját akaratomból. Most, még vissza lehetne? Nem.”

Amíg van művészet, addig nincs miért elkeseredni. Amíg pótolja az alkotás iránti kíváncsiságod minden egyéb igényedet, nincs miért aggódni. Ha mindennap felkelsz, és érzed, erős vagy és tudsz cselekedni, vannak álmaid és teszel is értük; jó úton jársz.

Ha holnap felkelsz, kedvtelen vagy és reménytelen, és már megint nyolcra mész dolgozni, valamit elbasztál.

A nő… Ha alkotsz, a nő segít, inspirál tudtán kívül- de amíg igaz amit csinálsz, semmi beleszólása nincsen, és soha nem is állhat felette. Az őszinte alkotói folyamatot soha, semmi nem múlhatja felül. Semmi és senki.

… Persze, hitegesd csak magad. Nem vagy jobb ettől, nem tudod szépíteni a helyzetet. Magad vágtad el a dolog ütőerét, most szokj hozzá, hogy elvérzel. Most legyél büszke, amikor úgyis képtelen vagy rá!

Tél volt, fagyott szellő hatolt… a szívükig."

Magyar, amerikai foci?

Mostanában talán túl sok amerikai focit nézek. Van persze pozitív hozománya is a dolognak, ezt szeretném most rátok zúdítani... Szóval aki néz közvetítést, az tudja, aki meg nem, annak elmondom, hogy kb. minden meccs alatt a kommentátorok elmondják, hogy új csapat alakul kis hazánkban, tessék menni, nézni, játszani. Ez még rendben is van, na de hogy néha milyen neveket tudnak kitalálni maguknak, valami gyötrelmesen rekeszizom-veszélyes. Szóval nem bírtam tovább, alább pár saját kreáció elvegyítve a már létező nevekkel, plusz a bónusz, egy saját mezterv (lábjegyzetet tessék elolvasni hozzá).

Aki eltalálja, melyik igazi és melyik fikció, kap egy csokit!

(guglizni tilos)

- Pécs Gringos

- Hévíz Thermalboys

- Újbuda Rebels

- Siófok Dolphins

- Makó Onions

- Zala Predators

- Paks Nukes

- Dunaújváros Gorillaz

- Ózd Robbers

- Vásárhely Lions

A bónusz pedig:

Lábjegyzet: Eger megyeszékhely léte ellenére sem tud kiállítani egy versenyképes focicsapatot. Akkor miért menne az amerikai foci? A fals logika szülte hát a fenti csapatot; bár a Hévíz Thermalboyz-zal minden bizonnyal érdekes meccseket vívnának...

5 ikonikus filmkarakter

A "top" szócska nem véletlen, ezzel is jelezve, hogy a lista totál szubjektív és a sorrendet is mellőzi. Öt filmkarakter tehát, akik valamiért jellemükkel örökre belevésték magukat az agyamba.

Leonard Shelby (Memento)

Nem egy olyan véleményt hallottam már, hogy Nolan Mementója az utolsó olyan filmje a rendezőnek, ami bír igazi filmművészeti értékkel. Akárhogy is van, az emlékezet-károsodást szenvedett Leonard Shelby vesszőfutására épülő, kusza időrenddel operáló film az egyik legütősebb a századforduló alkotásai közül. A főszereplő nem hős, csak egy szerencsétlen férfi, aki emlékezete híján küzd az igazságáért. De akkor mi teszi emlékezetessé (hehe)?

A megrögzöttség. Eszelős akarat és bizonyosság ami jellemzi Leonardot, akit, még ha kötélen rángatnak is, önmagát álltatva küzd egy ködös és elérhetetlen célért. És rángatják, és ő küzd is bőszen a sokkoló fináléig, mi pedig végig sajnálattal vegyes ámulattal bámuljuk, ahogy elfelejt mindent, vagy ahogy nézegeti széttetovált testét a tükörben. játszik nyomozósdit felesége gyilkosa után, de mindenki lépten-nyomon kihasználja. Nem, soha nem szeretnék lenni Leonard Shelby, de ettől még megmarad az egyik legjellegzetesebb antihősnek.

Dale Cooper ügynök (Twin Peaks)

David Lynch agymenésének főhőse furcsa szerzet. Látszólag épelméjű a város többi lakójához képest, jól nevelet FBI ügynökként érkezik a tett színhelyére. Túlzott precíziója és magabiztossága azonban a történet (be)csavarodása hatására hajlik meg. Persze az utolsó pillanatig úgy tűnik, hogy a téboly -látomásai, álmai ellenére is- elkerüli a makulátlan főhőst, amikor...

Dale Cooper talán a legsemmilyenebb hős lenne a víziói nélkül. De mivel ezek a jelenetek a legemlékezetesebbek a sorozatból, egyszersmind a nyomozót is hamar megkedveljük, még ha furamód folyamatosan dokumentálja az eseményeket kis diktafonja. A nyomozó köré épül a történet és a történet köré épül a nyomozó jelleme- a kettő elengedhetetlen, és nem is lehetne annyira kedvelhető.

Hiába minden, nem lennék Cooper. Aki ismeri Bobot, az talán megért...

Férfi (Az út)

Mi történik egy apával egy posztapokaliptikus világban? És ha a fia is vele van? Erre a kérdésre adja meg a Férfi (Viggo Mortensen) karaktere a választ. A klasszikus apa jellemet csak felerősíti a kilátástalan és zord világ, de egy másodpercre sem hajlik giccsbe. Igazi hétköznapi hős ő, aki csak túlélni akar... vagyis eljutni a tengerpartra. A keserűség és reménytelenség világában próbálja megóvni fia életét, és mégis, hiába alapvető ösztön ez, amire mindannyian képesek lennénk, a Férfi a valaha volt egyik legférfiasabb jellem a filmvásznon.

Igen, mindezek ellenére is szívesen lennék olyan, mint ő.

Driver (Drive)

Legfrisebb tagja az ötösnek a Ryan Gosling alakította Driver. Bár szerintem a legegyszerűbb mindközt, a sofőr higgadt jelleme mindenképp emlékezetes marad.

Bár ki beszél it higgadtságról? A külső valóban egy csendes, dolgos ember képét mutatja. Azonban a szívéhez közel álló dolgok védelme érdekében felfedi legbensőbb önmagát. A kicsit kancsal, de napjainkban nagyon menő Gosling pedig tökéletesen hozza könyörtelen Drivert, aki ellen hiába vonul fel egy bűnszervezet, ő meg sem áll a főnökig. Sőt...

A Drive karaktere azért jó, mert habár az indíttatása "jó", az eszközei egyértelműen bűnözővé teszik. Ettől még relatíve egyszerű marad, mint ahogy a szövegkönyve is (álítólag nem több 600 leütésnél), de pont ezért lenyűgöző.

Igen, Drivernek lenni menő. Pláne abban a dzsekiben.

Stalker (Stalker)

És egy klasszikus a végére. A filmes blogon anno még írtam a filmről (és hatásáról), és nem túlzok, ha a valaha volt egyik legjobb mozi. Ezt köszönhetjük részben a Stalker karakterének (Alekszander Kajdanovszkij) is.

A zóna, ez az idegen alkotás a Föld egy olyan területét hozza létre, ahol furcsa dolgok történnek. Kincsvadászok százai tűntek el, turisták vesztek oda, amikor lezárták a területet. A Zónát járó és ismerő emberek a sztalkerek. Ezek a férfiak mind temérdek tapasztalattal rendelkeznek, és különféle megbízások teljesítésére utaznak a Zónába. A film is egy ilyen sztalker köré épül, aki két "turistával" keresi meg azt a híres szobáját a Zónának, ahol a legenda szerint a kívánságok teljesülnek. A sztalker soha nem egy tökéletes jellem, de ez a sztalker mintha külön civódna is a tökéletességgel: látomásai, visszatérő szimbólumok (háromszög) cincálják és emésztik folyamatosan. Látszólag ő csak egy kalauz, valójában viszont A karakter, Tarkovsky hőse, és egyben a miénké is.

Sztalker lennék a legszívesebben.

Madrid, a végtelen vidámság városa?

Habár az utazós blogra már nem írok, a madridi túrának mindenképp jár egy poszt itt, valamint az angol verzió hasábjain is. Habár lenne miről írni, nem bontom két részre főleg kényelmi okokból, de próbálom olvasható terjedelembe fogni az élményeket.

Az ötödikes földrajz órákról még halvány rémlik, hogy Spanyolország közepe rendkívül száraz, ezért a vízhiány gyakori probléma. A táj kopár, de ez már a gimis órák alatt elfelejtődött, amikor pedig már a gépen ültem, nyilván eszembe sem jutott. Épp ezért a hispán föld látványa meglepetéssel vegyes csalódottságot okozott: sivár holdbéli táj, legutóbb talán Iránban láttam az ország szívében utazva. A városokon kívül csak néhány elvétett szélerőmű javítaná a képet, hiába.

De azt sem állította senki, hogy Madrid a gyönyőrű tájról híres, arra ott van Granada, mondaná Elia és vele a legtöbb spanyol. Jól van, akkor szálljunk le, és lássuk az előnyöket!

A nyolcas, reptéri metró repít minket a városba, és bőven van időm, hogy rácsodálkozzak a metróhálózat méreteire. Az idén 25 éves metró (tehát az első vonalat '86-ban adták át!) 12 vonallal rendelkezik, ennek kb 3/4-e hosszabb mint a mi kék metrónk. Metróval tehát bárhova el tudunk jutni a belvárosban, s a külvárosok nagy része is megközelíthető... és erőt véve magamon, kihagyom a hasonlítgatást a magyar helyzettel.

Végre kiérünk az alagútból, az utcák látványa pedig akár Budapest is lehetne, legalábbis az adott kerületben. Késő este van, nem töltjük túl tevékenyen ezeket az órákat, majd holnap.

Túl sok turisztikai nevezetesség nincsen, viszont azt a keveset megpróbálák attraktívan találni, így az egy négyzetméterre jutó "vicces, beöltözött mesefigurák" illetve "vicces, szobornak öltözött bácsik" száma majd' meghaladja a turistákét. Szóval minden szép, süt a nap, sok az ember, nagy a hangzavar, de semmi extra.

Viszont minden hiányosságot pótol az atmoszféra. Madridban ugyanis mindenki mindig az utcákon van 0-24! Ez közel sem túlzás. A nagy utakon nem csoda, hogy teli bárokat találunk, és valószínűleg az utcákon több az ember, mint a házakban (talán a külváros ilyenkor lakatlan?). Viszont a tényt, hogy bármelyik kis utcában találunk legalább három bárt, ahol fürtökben lógnak az emberek, bizony számos magyar szórakozóhely foglalta imájába. Hát, a spanyoloknak megadatott, nekünk még várnunk kell.

De nem lehet parti az egész világ! Az éppen pár hete ott járt édesapám meg is jegyezte, hogy most már érti, miért vannak válságban, hiszen csak kajálnak és buliznak. Az igazsághoz én sem jutottam közelebb, viszont a kéregető száma lenyűgözően nagy. Elia szerint három éve kezdtek megjelenni, azóta pedig hatványozódnak: és ez még egy Budapesten edzett embernek is so

knak tűnik. Ráadásul a legtöbbje jól öltözött, látszik, hogy nemrég került ki az utcára.

Ha a spanyol nem partizik, eszik vagy panaszkodik a pénz miatt, akkor tüntet. A Sol tere egy rendkívül népszerű gyülekezési hely, Madrid Kossuth tere, ahol a fiatalok véletlenül éppen tüntettek egyet ottlétem alatt (Madrid manifestación, amúgy világméretú esemény, itthon is volt). A 21. század Woodstockja ez, 85% 20 év körüli, jó pár tízezer ember, és nem mellékesen átható fűszag terjeng a levegőben.

Az árakról nem sápítozok, legyen elég, hogy az értesülésem, miszerint Madrid háromszor drágább hazánknál, közel sem túlzás. Ezért túl sokat nem utaztunk a városon kívülre (semmit).

Üdítő különbség a spanyol és a magyar fiatal között, hogy míg mindkettő tud angolul, egyik sem tud beszélni, de a spanyol mer próbálkozni, miközben a magyar csendben maradna. Ez néha már hátrány is, ugyanis a spanyolok annyit beszélnek, hogy az már néha fájdalmasan sok egy magamfajta konzervatív, szűkszavú jópolgárnak (nem).

A tíz napom viszonylag eseménytelenül telt, hiszen a hangsúly nem az utazáson volt ezúttal. Ennek ellenére a hangulat, az élettel teliség ami átszövi a kb. 5 milliós fővárost, megvett kilóra. És ha elsősorban nem is ezért, de biztos, hogy még visszatérek!

Drive kritika, egy kicsit másképp

Oroszország= szex

Néha fene zavaró tud lenni a random +100 török pajtás, de most egy nagyon jó kis képre akadtam az egyik ismeretlen ismerősnél:

Vagyis ahogy ők látják Európát. Néhány ismerős dolog (ikea és bikák) mellett egy lábjegyzet, talán az oroszokhoz kell leginkább: a török kurvák nagy része (északon) orosz, ill. sok török megy a Kaukázusba, Ukrajnába stb. kurvázni.

Az apróbetűsök, ha nem olvasható:

Olaszország: Christian Turks

Görögország: Annoying step brother

Ausztria: Final frontier

Svájc: Milka

GBR: Premier League

Egy lemezről

Nem is hű rajongó az olyan, aki csak a megjelenés után szűk két hónappal képes véleményt írni kedvenc együttese új albumáról. Mielőtt elkezdenénk, gyönyörködjünk a borítóban, mert ami mögötte van, már kevésbé egyértelműen jó:

Hűtlenségem talán nem is véletlen az I'm with you után. Alapvetően egy rossz szavam nem lehet, sokat látott vén rókák összedobtak egy újabb lemezt rutinból, miközben a háttérben valami tejfelesszájú elgitározgatott hozzá. No de nézzük egy kicsit részletesebben!

Frusciante kilépése után kapott a banda egy Josh Klinghoffer nevű, viszonylag ismeretlen gitárost. Mivel ezt a mondatot már minden kritika kötelezően megemlítette, most

bedobok egy relatíve új infót: Klinghoffer olyannyira feltekint elődjére, hogy megfogadta tanácsát, és improvizál, azt játsza a szólóiban, ami belőle jön. Persze a srác hozzátette, ez sajnos az új lemezen csak a Monarchy of roses szólójában hallható, ami egy kicsit még a BTW Throw away your televisionjére is hajaz. Jól is hangzik! Ami viszont a többi számot illeti, Josh valószínűleg a spájzban hagyta a Mester tanácsait, mert a szólók rohadt unalmasak a Frusciantén érlelődött füleknek, és az egyébként jó kis funkys Ethiopia gitárszólója vérlázítóan semmilyen, tökéletesen indifferenssé téve a számot.

Persze nem bántom a srácot, a Did I let you know pl. tök jó lett, az Even you, Brutus? vagány riffjeit hallgatva pedig az utcán sétálva mindenki rocksztárnak érezheti magát. Az Annie wants a baby minden szempontból kedvenc: van benne valami régi csili, és Josh sem veszi el a fűszerét az összképnek.

Nem úgy, mint a Happiness loves company. Az egy dolog hogy tök semmilyen, de a fődallamot átszövő kis furulya szerű melódia némi iróniával akár igénytelenül eklektikusnak is nevezhető. Flea erre a lemezre ugyanis zenesulival gyúrt, ami néhol meglepően kellemes dolgokat szül (főképp trombitában), de néha viszont tök sablonos és unalmas dolgokat hoz létre (lásd fent furulya, plusz néha a zongora is).

Nincs csili lemez ballada nélkül sem, a Brendan's death song viszont jóval alulmúlja az etalon Under the Bridge- I could have lied- Venice Queen triót. Na jó, a nyálba mártott Road trippin'-nél talán jobb.

Jól eltalált lemez a lehetőségekhez képest, sőt azt hiszem kimondhatjuk azt is, hogy Frusciante nélkül a lehető legjobb. A Did I let you know pedig akár sommája is lehet a kritikámnak: dallamos, aranyos, élvezhető, langyos zene egy naplemente mellé, valami gitárszerű prüntyögéssel a háttérben. De nem is baszogatom tovább az új gyereket, ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, az új csili már nem csíp, csak nyomokban funky, és sehol sem merész. Egyszóval: tapasztalt zenészek iparosmunkája.

Sok, szám

Szülinapi ajándékon ügyködök éppen, készülve pénteki madridi látogatásomra. Az ajándék titok, hátha van Elia olyan talpraesett, hogy a google translate segítségével az egész posztot lefordítja, így csak egy pici részletet osztok meg:

Márciustól kis csalással május végéig (repülőt, dolmust és stoppolást nem számítva) 10297 kilométert utaztunk. Az Isztambul- Burgasszal együtt még lenne plusz 400, de ott ő már nem volt.

Ez durván akkora távolság, mintha retúr jegyet vettünk volna a Lisszabon-New York vízibuszra.

Időben egyébként megközelítőleg 169 órát számoltam, azaz egy hetet seggeltünk buszokon. Tök jó, nem?

Véres minden®

Ti csináltatok anno videójátékot papíron? Minden gomb, ellenség, hős, pálya megrajzolva, majd végig kell játszani. Én imádtam elütni ezekkel az időmet, a minap pedig azt láttam, hogy öcsém is megtalálta magának a játékrajzolás nemes művészetét.

A PSP-hez hasonlatos papírdarab két részből áll össze, s az illesztések közt van egy apró rés. A lemezeknek. Bizony, a kicsi papírfecnik a játékkorongok, azokat kell berakni, ha használni akarjuk őket. A legjobb dolog, hogy mindegyiknek címe van, ezért a mai poszt. A helyesírás autentikus.

1. A Föld leromborása

2. A zombik a katonák ellen

3. A 100. adik idő

4. A temető

5. A Hóld leromborása

6. Véres minden®

7. Sikojok tengere

Nem ér nevetni! Üzenet ez a fejlesztőknek: "hahó, tudom ám hogy a puccos játéknevek mögött annyi a lényeg, hogy "Véres minden".

Megyek is játszani.

Méltó búcsú- feloszlott az R.E.M.

Könnyedén mondhatom- életem egyik meghatározó együttese volt. Pedig nem vagyok se zenész, se kritikus, csak közönség. Árulkodó jel, hogy a számomra mágikus R-klub egyik alappillére volt az R.E.M. (olyanok mellett, mint az RHCP, Radiohead, RATM, sőt, Rmanu Chao) már ősidők óta. Jellegzetes, emlékezetes számokkal rovom most le tiszteletem előttük.

1. Wicked Game (Chris Isaak cover, 1995)

A Jóbarátokban volt egy jelenet, ahol Ross félrelépett "Xerox girl"-el. Amikor Rachel rájött a dologra, ez a zene szólt, de nekem még évekbe telt, mire rájöttem, mi is volt, amit akkor hallottam. Az alábbi nem az eredeti verzió, ezért (nem) szeretjük a youtube-ot.

2. Man on the Moon (1992)

A humorista Andy Kaufmann tragikomikus életét feldolgozó, azonos nevű film betétdala. A legszebb az egészben, hogy a filmet végignézve, a setlist alatt csendült fel a nóta, és nekem csak akkor esett le a kapcsolat a szám (szöveg) és a film közt.

3. The outsiders (2004)

Ez már gimis élmény, imádott angol óráink egyikén dalszöveg felismeréssel trenírozta tanárnő a csoportot, és ezt a számot rakta be. Számomra az utolsó meghatározó R.E.M. dalok egyike; anyját a youtubenak meg a szerzői jogoknak.

+1 A google kedvéért.

Low (1991)

Az egyik valaha volt legjobb R.E.M dal, mind zenében, mind szövegben. Flo-Rida elbújhat szégyenében, hogy azonos című "dalt" "komponált".

Obama cipője

A postaládába beejtett szóróanyagok ritkán okoznak derűs pillanatokat, ez alól kivételt jelent a "Trend magazin", ami különféle cipőket kínál az óvatlan hazaérkezőnek. Hogy ez miért érdekes? Hát ezért itt:

A cucc egyébként német származású; nem tudom, a demokraták és/ vagy Obama talált betöltetni kívánt piaci rést a német cipőpiacon, de valljuk meg, ez elég viccesen fest. Nem is beszélve a zöld "O" betűről, ami akár egyszerre simulás az ország népszerű zöld pártjához.

De hogy ne tegyem teljesen érdektelenné és értéktelenné a posztot, gyorsan csatolok egy rövidke eszmefuttatást.

Képben vagytok a palesztinok ENSZ kérelméről?

Lényegében annyit kell tudni, hogy a nem létező palesztin államot nemzetközi és Izraellel kötött egyezmények közt lavírozva (na jó, néha keresztül) államként ismernék el, amivel nem teljes jogú, de pl. Vatikánhoz hasonló résztvevője lehetne a szervezetnek.

Ehhez persze a Biztonsági Tanács mind a 15 tagjának jóváhagyása kell, csakhogy ha egyország is megvétózza, a kérelem ugrott, és a palesztinok folytathatják szélmalomharcukat.

Vagy mégsem?

A helyzet ugyanis a következő: Amerika kijelentette, hogy ők bizony elutasítják a palesztinok indítványát, ezt a döntést azonban -nem véletlenül- nagy vita előzte meg a kormány berkein belül. Ez azonban nem segítene az USA amúgy sem felhőtlen viszonyán az arab világgal. Viszont ellenkező esetben (vagyis az USA jóváhagyása során) Izrael joggal gondolhatná, hogy szövetségese derekasan átvágta a palánkon, és imígyen a Közel-Keletre néző, jól bejáratott talpalatnyi földje is veszélybe kerülne a nagyhatalomnak.

Nem könnyű a helyzet, ráadásul ha minden igaz, a 15 BT-tag közül 9 (köztük Kína és Oroszország) támogatni fogja a palesztinokat, így amazok az USA vétóját joggal -és kajánul- aposztrofálhatják mint a "palesztin autonómia legfőbb gátlója"; ez pedig már világméretű ellentétek szíthat nagyhatalmak közt.

És egy végső elem, ami tovább árnyalja az amúgy is bonyolult képet. Törökország nyitogatja csipás szemét, felszámolja a hadsereg befolyását, és erős marokkal ragadja meg a golyóját az arab tavasz után gyengén maradt államoknak. Persze csak diplomáciai mogyorózásról van szó, "gyere és legyél a szövetségesem, amíg szépen mondom" stílusban.

Izrael viszont keményebb szorítást kap.

Erdogan elnök ugyanis - a tavalyi segélyflotta- incidensre hivatkozva, ami 9 török halálát okozta- kijelentette, ha Izrael nem kér bocsánatot ill. kompenzálja az elhunytak családjait, az bizony a két ország viszonyának elmérgesedéséhez fog vezetni.

Ennél mondvacsináltabb okot még a Blikk sem szerválna, hogy bemocskolja Győzikét. Egyszerűbben: Izrael jót derült a dolgon, mire a törökök kiutasították a nagykövetet Ankarából, felfüggesztettek számos kereskedelmi kapcsolatukat, majd kijelentették: a következő segélyflottilla már török zászló alatt hajózik Gázába. Ja, török hadihajókkal.

Szóval: az USA, bár amióta beletenyerelt a közel-keleti forró pitébe, folyamatosan megégette a kezét, most került csak igazán kellemetlen helyzetbe. Az arab világ amúgy sem kedveli annyira, a palesztinok kérelmét vétózva pedig bizonyára divat lesz az utolsó tégláig lebontani mindegyik KFC épületét. És mindeközben az ENSZ második legerősebb és legnagyobb hadserege csöndben besétál a térségbe, térdre borítja az országokat, és Palesztina mellé áll. Szegény USA!

Lehet, hogy Obamának inkább tényleg cipőboltot kellett volna felfuttatnia.

Vigyázz a fejedre (nem)

Úgy látszik, a mai tv2 híradója teljesen megvadult. A fára mászó macska esete csak nevetséges, de a fejünkre hulló űrsikló darabjai, és a hozzá csatolt hisztériakeltés már nem vicc.

Habár a megszólaltatott szakértő semmit nem mond a fenyegetettségtől, s a riporter is hangsúlyozza: igen kicsi az esély hogy emberre zuhanjon akár egy darab is, a felkonf töretlenül nyomja a sót: "nem tud elolvadni; kilós izzó fémdarab csapódna be;akár Magyarországra is zuhanhat".

Talán még valaki emlékszik arra, amikor a nagymúltú MIR űrállomás jutott hasonló sorsra. Egy gyorsétterem-lánc még egy hatalmas, úszó céltáblát is kiküldött a Csendes- óceán közepére, és azt ígérték, hogyha egy darab is eltalálja, akkor egy napig ingyen adják egyik szendvicsüket.

Nyilván mellé ment minden darab, de a célpont száz kilométeres körzetében potyogtak be csendbe, a bulvár újságírók nagy bánatára persze. A történelem egyébként eddig egy végzetes esetről tud: 1911- ben állítólag egy kutyát csapott agyon egy meteorit darab. Emellett nem árt megjegyezni, hogy a népszerű (amúgy valós) városi legenda, miszerint a repülőgépek wc-tartályából kiejtett fagyasztott ürülék már ölt embert, némileg reálisabb, és hát valljuk be, mulatságosabb is.

Szóval, 1911 óta úgy gondolom, hogy az űrkutatás nemhogy létrejött, de eleget is fejlődött ahhoz, hogy helye-közel ki tudja számolni egy roncs pályáját és becsapódási helyét. Mint ahogy az eddig minden alkalommal történt.

Persze érthető, hogy a műsorszerkesztőnek megéri az idézett 1 a 3000- hez (szintén hasraütésszagú) esély, hogy lehozza a riportot a dologról: ha bejön, nagyot kaszálhat egy "ugyemegmondtaatévékettő" típusú ujjongással, ha nem, akkor oda se neki, nem ez volt, és nem is ez lesz a legnagyobb kamu a csatorna történetében.

Aztán ha az ő fejére esne...

Mivé lettél, index?

Katt a képre, mindenki tanulmányozza rendesen az éles részét ennek az igen vicces és egyben tanulságos snapshotnak. Azok a találgatások, amik az index lassú, de biztos változásáról szóltak (lásd Uj Péter, Bede és Tóta W. távozása) végül eléggé egyértelműsödni látszottak a Kreatív cikke nyomán, egy ideje pedig konkrét jelek mutatták (ld pl fent), hogy valami más. Igaz a cikk a kormánypártiságot emlegeti, én meg itt a bulvárra hozok példát, de egykutya: egyik változás sem fogadható ujjongással.

Külön kedvencem a "Kettészakadt az ország - Nyugaton csak 16 fok van, másutt nyárias az idő" cím.

Édes-savanyú kínai, etióp módra

2 millió etióp lakos áttelepítéséről dönthet a kínai kormány az elkövetkező héten. Ahogy azt az index fotóriportjában láthattuk, egy közel két millió fő befogadására alkalmas lakótelep áll szinte üresen Ordos városa mellett. Most úgy tűnik, mégsem marad sokáig lakatlan a vidék: etiópok százezrei költözhetnek a lakásokba.

Vegyes érzelmekkel reagáltak a kínai lakosok

- Éppen a napi híreket olvastam, amikor ráleltem a fotóriportra. Hihetetlen, hogy egy nagyvárosnyi épület áll lakatlanul!- méltatlankodott Meles Zenawi miniszterelnök.- Rövid tanakodás után táviratoztunk a kínai kormánynak, hogy lenne egy nagyszerű ajánlatunk a számukra. A többi azóta már történelem.- mondta Zenawi.

A miniszterelnök elképzelése szerint közel két millió szerencsés etióp lakost költöztetnének be Ordos városába 2012 januárjában. Értesüléseink szerint a tervezet ezen részét mindkét érintett szívesen fogadja, de vannak bizonyos paragrafusok, amikben nehezebb lesz megtalálni a közös nevezőt.

Wen Jiabao, a Kínai Népköztársaság elnöke kifogásolhatónak találta azt a bekezdést, ami az etióp lakosok élelmezését illetné. A tervek szerint ugyanis a már a városban élő kb. 200 ezer kínai lakos lenne az afrikaiak tápláléka. Zenawi tréfásan megjegyezte, hogy így új értelmet nyerhetne a "leugrok egy kis kínaiért" szófordulat.

Sokan már most szívesen költöznének

Zenawi tervei meglehetősen ambivalens érzelmeket váltott ki a világ közvéleményéből. A legtöbb emberjogi szervezet tiltakozik, de vannak szakértők, akik megfontolnák a tervezet kannibalisztikus kitételeit is. Steve Murdock neves demográfus szerint "win-win" helyzet áll elő. Ahogy Murdock látja, két millió etiópnak jelentősen javulhatnak az életkörülményeik, reményt adva az amúgy gazdaságilag szenvedő államuknak. Emellett a kínaiaknak egyrészt nem kell, hogy főjön a fejük a város benépesítésével, és olcsó munkaerőhöz is juthatnak. Ráadásul a túlnépesedés ütemét is lassíthatná a kínai állampolgárok melegételként való szervírozása.

A selejtes, de húsos egyedek kerülének elsőként sorra

Meglepő módon maguk a kínai lakosok támogatják leginkább a tervezetet. - Ha a Népköztársaság megköveteli, mi készen állunk feláldozni magunkat.- nyilatkozta örömmel Li Jung Po, aki egyike azoknak, akik az indítvány elfogadása után előbb- utóbb az etiópok étlapján végeznék. Djemba Ghaouri ismert etióp publicista azonban kételkedik az ötlet sikerességében. - Semmi kedvem nincs sok ezer kilométerre a hazámtól kicsi, sárga embereket ropogtatni. Ha mindenképpen kordában akarják tartani a népszaporulatukat, deportálják ide a lakosaikat! És különben is, mi van, ha nem is finomak? - tette fel a költői kérdést Ghaouri.

Hamarosan élettel telivé válhat a kísértetváros

Persze a tervezet sok egyéb kérdést is felvet, melyek eleddig megválaszolatlanok maradtak.Senki sem tudja például, milyen szisztéma szerint választanák ki a két millió szerencsést, ki fizetné az utazásukat, illetve milyen körettel ehetnék a kínait. Ezekre és más, hasonlóan égető kérdésekre vélhetően választ kapunk a jövő hét folyamán, amikor is a kínai kormány napirenden kívül tárgyalja meg az etióp telepesek kérdését.

Két perzsa

Még az utazós blogon (www.torokmez.blog.hu) ígértem valamikor, hogy az iráni túrához némi kiegészítést utólag írok. Egy kis késésben vagyok, ez tény (hihetetlen, de már négy hónapja, hogy ott jártunk), ezért most egy apró adalékkal színezem utólag a két hetes kalandot.

Shiraz, végállomás: haza kell indulnuk, hogy időben megérkezzünk Trabzonba. A buszpályaudvarra taxi visz minket, ez Iránban igen olcsó. A sofőr egy fiatal srác, nagyon izgatott, látva a fura arcokat. "Picture, picture" mondja tört angolsággal. Előveszem a fényképezőgém, nem igazán értve, mit is akar. "No, no, picture!" hát az istenit, mire gondolsz akkor? Erre elneveti magát, és elővesz két igazolványképet a kesztyűtartóból:

"Wife, me", no, így már érthető! Valamiféle csoda folytán nekem is akad egy utolsó igazolványkép, előre is adom neki, mire ő vidáman puszit nyom rá, majd berakja a felesége, meg a gyerekei képe mellé.

Olyan furcsa, és mégis természetes volt az egész helyzet, hogy még egy "bye"-t is elfelejtettünk odadobni neki, amikor elhajtott.

Kalauz mint erkölcscsősz

Fáradtan döcög a HÉV hazafele az ugyancsak fáradt Péterkével. Kellemes, őszies napsütés, szokásos savanyú arcok, semmi nem zavarja meg a késő délutáni hazautazás idilljét. Gondolom én.

Aztán valahol Kalásznál felpattan a kocsiba a kalauz, és elkezdi mondókáját, jegyeketbérleteket, ez eddig még semmi különös, ugye? Csakhogy egy feltűnően setétarcú (intelligenciára, nem rasszra gondolok) apuka, hasonszőrű feleségével együtt kijelentik, hogy bizony "nincs".

Érezhetően felpezsdül a szentendrei hév második kocsijának hátsó vége, mindenki kíváncsi a készülő drámára. Az apuka hibbant félmosollyal magyarázza, hogy "nincs", a kalauz pedig "jegyeketbérleteket" szeretne továbbra is. Nem fizetünk, mondja, mert "akövetkezőnélleszállunk", és akkor valami elpattan az ellenőrnél.

Kilenc éves forma gyerek baseball sapkában álldogál és tekintget, jaj, most mi lesz, apának nincs jegye, az arcára van írva, hogy fosik, de apa szerencsére higgadt (és pofátlan). Az ellenőr megelégeli tehát a szópárbajt, rámutat a gyerekre, majd elkezd fröcsögni: "Maguk milyen példát mutatnak a gyerekük előtt? Szép kis szülők mondhatom" S így tovább.

Kérdezem: mi a megveszekedett bőrös virsli köze van a kalauznak a gyerek neveléséhez? Persze, biztos nehéz napja van, 8 órája kell lépcsőznie kb 24 lépcsőfok/ órás átlaggal, ami 120 kilóval elhiszem, hogy borzasztóan frusztráló. Ezentúl tuti nagyon szar lehet átpréselnie magát az ülések közti szűk résen, izzadni, lukasztgatni, számolni stb. De az is fix, hogy bliccelni a gyerekkel nem szép dolog.

Akárhogy is, szerintem semmi köze nincsen erkölcsrendészetet játszania, a sírásra görbülő szájú gyerek feje felett.

Másik téma, hogy a biztonsági őr szerű izé a kalauz mellett nyilván csak divatos kiegészítőként funkcionál, mert az eset közben kellemesen csevegett egy másik utassal.

Valaki? Vélemény? Kallernak igaza van?

Orgijaj

Ma úgy hozta a nem létező sors, hogy megismerjem Márkus András költő legújabb művét, A kolozsvári orgia c. verseskötetet. És ha már így esett, a hivatalos ajánló mellé elpöttyent egy magánvélemény is:

23 évesként ismert költőnek lenni nem kis teher. Márkus András ennek ellenére A kolozsvári orgia c. verseskötetével megbirkózik a feladattal, sőt, magabiztosan mozog a hímsovinizmus, szex és a gyermekrímek furcsa közös metszetében. De az obszcenitás csak parasztvakítás, a "bébiköltő" a büdös vaginák és szőrös falloszok kamaszos hangvételű verseit néhol fiatalos, óvodai magasságokba emelkedő rímekkel váltja fel.
A szerző szerencsére bizonyítottan épelméjű, és ahogy egy interjúban mondja teljesen jogosan: inkább utáljanak, mint ne emlékezzenek rám. Én engedelmeskedem, és nem fogok kedvelni..

Sálálá

Újabb sorozat indul a blogon. A lényeg, hogy egy adott zene refrénje tartalmazza a kevéssé kreatív, de annál hangzatosabb "sálálálá" hangutánzót. Kapásból a fél RHCP pályamű beférhetne, de kezdjünk egy igazi klasszikussal! David Bowie (akinek amúgy is valami baja van Amerikával), mint ahogy nemrég megtudtam, Pat Metheny érdemes jazz muzsikussal készítette el "This is not America" c. kompozícióját 1985-ben. A zene a Falcon and the snowman c. feledhető film betétdalának készült.

Beágyazás kérésre letiltva, akkor menj az anyádba. Ide kattints ha te is sáláláznál.

Miértmadár II.

Fura jószág a mai, leginkább miértrókanagypisztollyal lehetne a neve, de a véletlen ezt szülte. És különben is, ezért miértmadár.

A fegyencedzés igen hasznos dolognak tűnik.

Miértmadár

Megszületett a miértmadár. A totális szabálytalanság gyermeke, csupán egy dolog szükséges létrejöttéhez: 2 percig összefüggéstelen vonalakat és egyéb alakzatokat vetek papírra, majd megpróbálom belelátni a miértmadarat. De hogy annyira ne legyen unalmas a dolog, a miértmadár mindjárt születését követően mond is valami okosat. Mint ahogy azt most is teszi:

Amit pedig mond:

Jakabandor egy sótlan, gyáva féreg.

Fal, fehér

Az ember tényleg akkor kezd el élni, amikor nem fészbukozik?

... című tételmondatunkat heréljük most egy kicsit.

Nem szeretnék képmutatónak tűnni, de nyilván az leszek. Vagy én érzem egyre bölcsebbnek magamat az évek elteltével, vagy a korosztály hülyül, esetleg mindkettő; de a megosztott tartalmak mintha egyre inkább unalmasabbá válnak. És bizony gyakrabban is használom az oldal leghasznosabbnak bizonyosuló hide-, hide all funkcióit.

Persze hogy működik visszafele? Mennyire utálnak az ismerősök? A nyavalygós, olykor középvicces szintet talán megütő blogommal én sem lehetek a feed fenegyereke, de bevallom, cirógatná az egómat, ha valaki letiltana a faláról. Mintegy az anarchia jegyében elkönyvelhetném, hogy megosztó (sic!) személyiség vagyok.

Aki pedig igazán él, az néha feljön, posztolgat a boldog életéről egy mondatot vagy képet, a többi 80 meg csak irigykedik, majd felbuzdulva főz egy húslevest és taggeli a barátnőket benne.

Persze fene tudja. Talán ott lett elrontva, hogy az ismerősök tizede tán ha érdekelne való életben is egy sziánál tovább- akkor én sem írnék most, és a kilenc per tized sem rína az iromány miatt.

Fú, ez a mondat már a jóízlés és a vulgaritás határait feszegeti. Na nem mintha ez fenyegetné a feed erkölcsét.

Mulder és Scully pedig tévedtek

Soká váratott magára a balatoni nyár 2011-ben, és most sem mondhatnám, hogy teljes pompájában eljött. De most, augusztus elején egész kellemes a strandidő. Atyai aranyköpés nélkül nem is lenne teljes:

Nézd ezeket a nőket itt. Mindegyik olyan, mint egy napraforgó: csak a napsugárért hajlandó mocorogni. Egyébiránt pedig a fa alatt eldőlt homokzsákként vegetálnak és lapozgatják nagy nehezen a Daniel Steel regényeket.

Persze komolykodva megtárgyaltuk, miért is él tovább a nő a férfinál, az eszmefuttatás már annyira nem híg mint a fönti.

Feltűnt, hogy az idei nyár nagymamám hiányában nem szomorú, se nem keserű- csak üres. Ez a legszarabb az egészben. Nincs ok a szenvedésre, nem marcangoljuk magunkat, Patrick Swayze szellemétől eltérően neki pedig esze ágában sincs minket kísérteni. Van egy nagy űr, amit senki sem tölt be, és ennyi az egész. Minden, amit a túlvilágról a sok ostoba film és kultúránk a fejünkbe töltött, semmissé válik. Szó szerint.

No, szóval most albérlők is bitorolják a fonyódi házunk egy szobáját, a bennlakó hölgy orvos és mellette szellemkutató-orvos-terapeuta-aurazsonglőr és démonvadász is.

Tehát ezek az elemek- merthogy nincs egyedül- imádják a túlvilágot, mint ahogy megboldogult nagymamám is szeretette elhinni, hogy a halál nem jelenti a teljes véget.

Édesapámmal kidolgozott teóriánk tehát a life expectancy-ra, nem tudom mi ez magyarul:

A nők ötven körül túllendülnek életük csúcspontján, klimax, rosszabb esetben több házasság, az aktuális sem éppen működőképes, a szex pedig már egy ideje nem a régi. Tehát nyitni kezdenek a reikizés és a kötöttfogású démonbirkózás felé, vizenyős szemeikkel pedig rácuppannak a hívogató szellemvilág rezdüléseire.

Mondanunk sem kell, ezzel elvegetálnak pár évtizedig, és már egyedül is megvannak, mert a primitív férfi nyilván csak kiröhögni tudja őket.

Utóbbi azonban máshogy van huzalozva. A hókuszpókusz annyira nem ragadja meg, talán tudja, hogy a halál után jön a nagy üresség, és az ellen meg semmit nem tehetünk- akkor meg minek firtatni?

Olyan rövidke ez az élet, hogy mindenféle horoszkóp-maszlaggal töltsük ki, nem? Jó lenne hinni eme hímsoviniszta világképben, itt, ahol a férfi azért hal hamarabb, mert mer élni.

Mindenesetre okosan hümmögtünk a dolgok állása felett, miközben a homokzsákok töretlenül forgolódtak a nap és a szellemvilág irányába.

Cast out.

You all know is pretty hard

Finding the right way, keeping it up

till your breath lets you

there are moments of weakness and moments of treachery

but ignoring these means sheer love

wasting my words is suppose to be my profession

but i ll make this short

Patata, you really rock my world

taking me out of game and putting me back again;

puppet you may say

but only the wise may understand this

(who are ignorant too)

equality is my answer

but who judges?no one asked for excuses

so i m not giving any

patata please come here

for the hug that ll tell everything

and

i

can

maybe

...

the first time

for sure.

Közlemény kedves (egri) diáktársaimhoz

Ti szeretitek a sulitok HÖK-ét?

Mert én ma rájöttem, hogy annyira nem. A gondolat már eddig is érlelődött, de reggel valami kiverte a biztosítékot.

Előtörténet: új Facebook csoport indult "EKF Gólyák 2011" néven. A szentlélek épp buzgón munkálkodott bennem, így egyet sem tétováztam, beléptem a csoportba. Egy órán át a leendő elsősök ügyes-bajos dolgain segítettem ott, ahol lehetett, amikor is a következő posztba futottam:

(hoppá. Itt jött volna egy snapshot, csakhogy a kommenteket már törölték...lecsapott a tröszt cenzúrája. Sebaj, vágólapon megvan.)

"Azért készítettük ezt a csoportot, hogy hiteles információkkal lássuk el a gólyákat. És nekünk többek közt ez a feladatunk. Látjuk,hogy nagyon lelkes vagy, de az eddigi hozzászólásaidban voltak olyan infók,amik nem fedték a valóságot."

Mi tagadás, eléggé kihoztak a sodromból, főleg, hogy a privát levélváltás követően a kifogásolt kommentem így szólt: " nem mernék rá megesküdni, de szerintem a költségesek is kaphatnak."(ti. szoc.tám.)

Annak ellenére, hogy az illetővel a dolgot tisztáztuk, valóban volt némi félreértés, és lemondok a gyanús fehér por postázásáról is, elgondolkodtatott a dolog.

A HÖK, mint olyan sehol sem tud olajozottan működni, nyilván nem egyszerű dolog a hallgatói jogokat képviselni és mindeközben a gerincünket is megtartani. Habár az évek elteltével ez a két tényező miintha fordított arányban állna egymással.

No, lényegre is térnék. A HÖK nyugodtan kiskirálykodhat a hallgatók nagybácsija szerepében, nyomhatja a pénzt a tagok zsebébe, én viszont olyan szervezetet akarok létrehozni, ami csak és kizárólag a diákok érdekeit képviseli.

Ez az alapgondolat. Minden egyéb részletkérdést szívesen meghallgatok, sőt, akit komolyan érdekel a dolog, írjon egy mélt ( pijer.levay@gmail.com )hogy "heló, jöttem segíteni", vagy érjen utól imádott közösségi oldalunkon.

Update: eddig 3 ember játszana diákszervezet-alapítósdit.

Stumbled upon

Tényleg csak beleakadtam véletlenül ebbe a dalba:



Augusztusi nyár volt, és épp az új Coldplay lemezbe vésődött bele visszavonhatatlanul minden, amit akkor éreztem. Gimnázium után, főiskola és Eger előtt, 2008. Valahogy mindig a változásra emlékeztet azóta is, de az elmúlt három év megjósolhatatlan véletlenek csodás forgataga volt.
Mit ragozzak rajta? Kilátástalanságból a remény és a boldogság felé, ez lehetne az egymondatos filmismertető.

Violet hill, és ha visszanézek az elmúlt három évre, semmit nem bántam meg. Insallah! :)

Environmental issue

Önmagam szórakoztatása végett egy nemmagyar poszt.

If you live in Turkey for a while, you can get used to the anti-environmental consciousness. People are littering wherever they prefer, side of highways are full of rubbish, not to mention the seacost and the water itself. No campaign to change this attitude, no nothing; and they're busily building a new nuclear plant in a danger zone (earthquakes) too.

So apparently, the nowadays' so popular green mentality is still a galaxy away from Turkey, but as I see, it is more a bliss than a curse.

Let's see: Germany, after the Fukushima disaster (which is actually not that grave as it was shown) decided to shut down half of their plants , and now planning to close the rest in the following decade. Sheer stupidity, the last somewhat stable economy in Europe is comitting a suicide, while dozens of news are happily reporting new wind turbines placed on the sea surface, or on the land. Yeah, maybe building half Germany with these generators would be somewhat enough to satisfy the needs after shutting down the nuclear plants. Not being able to withstand the pressure of the greens, Germany is about to start its slow, decreasing path.

But what about the little country of mine? It seems like the easter you are, the less is folks' environmental consience. Which, in this case is pretty good.

Half of my country's power is provided by one single nuclear plant in Paks. Nothing else needed to say. Though in these days, really young, yellow-shirted activists are attacking pedestrians and trying to start a conversation about this "green stuff". So many of them! And I really doubt if just one fifth of them know a few things about nuclear power- or just a little something from the other side's opinion. Not to mention global warming...

Debating on nuclear power with all of its pros and cons will be another topic; but let's say, as long as there is nothing as efficient as nuclear power, we should stick with as the very first choice among the renewable resources.

Bábeli...

Azt vettem észre az elmúlt félév alatt, hogy sokkal őszintébb vagyok, ha nem magyarul beszélek.

Hazatérve feljött a cserepadról a magyar az idegenlégiós helyére, és furcsa gondolatokat ébresztett bennem. Az angolom nagyjából egy megbízható közép és emelt közé lőném be, beszéd közben ritkán akadok meg, szóval nincs gond, no de! Miért írnék posztot?

Nyilván a magyar nyelvi szókincsem jóval gazdagabb, ebből fakadóan jóval érzékletesebben tudom kifejezni magam, kivéve ha nem egy meztelencsiga szintjén vegetálok. Azzal, hogy megválogatom a szavaimat -mert bőven van miből-, a "beszélő szándékom szerint" rengeteg

jelentése lehet annak, amit mondok. Az angolom nem így működik.

Kisebb szókincs, nincs idő a

szinonimákra, ezért azt mondom, ami elsőre eszembe jut. Így a beszélgetés érezhetően őszintébb, magamat is meglepem, milyen nyílt lapokkal játszom. Az otthon belénk nevelt gátakat az ilyen helyzetek -aránylag biztos idegennyelvi tudás mellett- egyszerűen kikezdik, semmissé teszik, majd körberöhögik.

Itthon vagyok, és pitiáner kommunikációs problémák miatt szenvedek, csak mert elegendő a szókincsem, hogy sokféleképp kifejezzem magam. Ezt a nyelv okozta impotencia-érzetet nagyon nem tudom hova tenni. Lehet, hogy a minimál törökömmel én lennék a világ legőszintébb és legboldogabb embere...

Színes kockás ing, de oridzsinál vagy!

Vásárolni igen ritkán szoktam. A tény, hogy a korosztályom 80%-a kb. a C&A, H&M és NewYorker triász rabszolgája, lelombozó. No, nem a fogyasztói társadalmat akarom ostorozni, csak szúrkálódni egy kicsit, most egy darabig úgyse' fogom látogatni a konzumidióta fiatalok fő lelőhelyeit.
De miért is dumálok, ha én is ott kötök ki? Igazából nem tudom, de azon kapom magam, hogy az egyengatyák közt böngészek fintorogva nézem a többi vásárlót. Kívülálló vagyok, ehhez nem férhet kétség: mindenki szoli- vagy napbarnított, és a farmersort valamint az ultra kicsi póló feszül a kondis vagy cingár -tökmindegy- testeken. A hajakról ne beszéljünk, bár Törökország után már nem érhet meglepetés (például ez). Az arcokról pedig írjanak tanulmányt pszichiáterek inkább.

Semmi baj nincs ezzel az izé-... metroszexualitással, David Bowie a műfaj koronázatlan királya, de ezek a lények valahogy mások.

Mindegy, nem ostorozom embertársaimat, dühösen felfüggesztem a sortkeresést, erre aludni kell egy napot.

Láttátok a Westendben az "új" ruhaboltot? Debenhamsnak hívják, és a tapasztalatlan látogató (én) igen pofátlannak találhatja a bejáratot. Én csak egy szintet akartam mozgólépcsőzni, erre egy fehérnemű osztályon találom magamat De a véletlen találkozás gyümölcsöző, a sort meg is van, otthon még egy "golf marker"-t is találok kis mellékletként, ami tök hasznos, ha majd meglesz az első milliárdom tuti ezt a műanyag pöcköt fogom rakni a titkárnőm szájába, hogy elüthessem a labdát.

Kockás inget nem vettem, az nyugodtan maradjon az eredetiség és egyben a divat szimbóluma.

Egy kis hangulat

Nagyjából negyedjére döntöttem el, hogy najólvanakkor megtanulok gitározni. A kitartás talán most a legnagyobb, ki tudja meddig visz; viszont amíg ilyen csemegékre akadok, a lassú gitározgatás mellé már tényleg csak Lou Reed hiányzik egy csörgővel a kezében. A lepukkant nyú jorki lokál csak bónusz! Szóval Linger on:

Re-re-re-re-re-reboot

Mi volt a baj az eddigi bloggal? Miért költözöl hatodjára? Mi izgató van egy krumpliban? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések merülhetnek föl abban, aki már egy ideje (idestova akár négy éve) követi kétes hírű blogger-pályafutásomat. "Miért krumpli?" ezt pedig az kérdezi, aki első alkalommal téved ide.

Nos, szép sorjában tehát a válaszok.

Költözöm, ezzel is szimbolizálva a szenvedős-sanyarú hangvételű posztokkal való szakítást. Kéthónapos szünet után írni akartam a jó öreg www.pijerarchia.blog.hu -ra, és egyáltalán nem tetszett az összkép, még ha a fejlécbe továbbra is szerelmes vagyok.

Költözöm, mert ennyi szenvedést nekem blogmotor még nem okozott.

Krumpli, mert ha semmi nem jut eszembe, általában egy krumplival pótlom.

balatony.blogspot.com mert Balatony néven írkálok már régóta, mint mindenkinek, nekem is van egy "általában ezen a néven regisztrálgatok mindenhova" becenevem. Ez részben a magyar tengerből is eredeteztethető, de valójában a méltatlanul alulértékelt Taxidermia c. magyar filmben szerepel.

Minden kérdés megválaszolva, valamikor folytatom is.