Kalauz mint erkölcscsősz

Fáradtan döcög a HÉV hazafele az ugyancsak fáradt Péterkével. Kellemes, őszies napsütés, szokásos savanyú arcok, semmi nem zavarja meg a késő délutáni hazautazás idilljét. Gondolom én.

Aztán valahol Kalásznál felpattan a kocsiba a kalauz, és elkezdi mondókáját, jegyeketbérleteket, ez eddig még semmi különös, ugye? Csakhogy egy feltűnően setétarcú (intelligenciára, nem rasszra gondolok) apuka, hasonszőrű feleségével együtt kijelentik, hogy bizony "nincs".

Érezhetően felpezsdül a szentendrei hév második kocsijának hátsó vége, mindenki kíváncsi a készülő drámára. Az apuka hibbant félmosollyal magyarázza, hogy "nincs", a kalauz pedig "jegyeketbérleteket" szeretne továbbra is. Nem fizetünk, mondja, mert "akövetkezőnélleszállunk", és akkor valami elpattan az ellenőrnél.

Kilenc éves forma gyerek baseball sapkában álldogál és tekintget, jaj, most mi lesz, apának nincs jegye, az arcára van írva, hogy fosik, de apa szerencsére higgadt (és pofátlan). Az ellenőr megelégeli tehát a szópárbajt, rámutat a gyerekre, majd elkezd fröcsögni: "Maguk milyen példát mutatnak a gyerekük előtt? Szép kis szülők mondhatom" S így tovább.

Kérdezem: mi a megveszekedett bőrös virsli köze van a kalauznak a gyerek neveléséhez? Persze, biztos nehéz napja van, 8 órája kell lépcsőznie kb 24 lépcsőfok/ órás átlaggal, ami 120 kilóval elhiszem, hogy borzasztóan frusztráló. Ezentúl tuti nagyon szar lehet átpréselnie magát az ülések közti szűk résen, izzadni, lukasztgatni, számolni stb. De az is fix, hogy bliccelni a gyerekkel nem szép dolog.

Akárhogy is, szerintem semmi köze nincsen erkölcsrendészetet játszania, a sírásra görbülő szájú gyerek feje felett.

Másik téma, hogy a biztonsági őr szerű izé a kalauz mellett nyilván csak divatos kiegészítőként funkcionál, mert az eset közben kellemesen csevegett egy másik utassal.

Valaki? Vélemény? Kallernak igaza van?

Orgijaj

Ma úgy hozta a nem létező sors, hogy megismerjem Márkus András költő legújabb művét, A kolozsvári orgia c. verseskötetet. És ha már így esett, a hivatalos ajánló mellé elpöttyent egy magánvélemény is:

23 évesként ismert költőnek lenni nem kis teher. Márkus András ennek ellenére A kolozsvári orgia c. verseskötetével megbirkózik a feladattal, sőt, magabiztosan mozog a hímsovinizmus, szex és a gyermekrímek furcsa közös metszetében. De az obszcenitás csak parasztvakítás, a "bébiköltő" a büdös vaginák és szőrös falloszok kamaszos hangvételű verseit néhol fiatalos, óvodai magasságokba emelkedő rímekkel váltja fel.
A szerző szerencsére bizonyítottan épelméjű, és ahogy egy interjúban mondja teljesen jogosan: inkább utáljanak, mint ne emlékezzenek rám. Én engedelmeskedem, és nem fogok kedvelni..

Sálálá

Újabb sorozat indul a blogon. A lényeg, hogy egy adott zene refrénje tartalmazza a kevéssé kreatív, de annál hangzatosabb "sálálálá" hangutánzót. Kapásból a fél RHCP pályamű beférhetne, de kezdjünk egy igazi klasszikussal! David Bowie (akinek amúgy is valami baja van Amerikával), mint ahogy nemrég megtudtam, Pat Metheny érdemes jazz muzsikussal készítette el "This is not America" c. kompozícióját 1985-ben. A zene a Falcon and the snowman c. feledhető film betétdalának készült.

Beágyazás kérésre letiltva, akkor menj az anyádba. Ide kattints ha te is sáláláznál.

Miértmadár II.

Fura jószág a mai, leginkább miértrókanagypisztollyal lehetne a neve, de a véletlen ezt szülte. És különben is, ezért miértmadár.

A fegyencedzés igen hasznos dolognak tűnik.

Miértmadár

Megszületett a miértmadár. A totális szabálytalanság gyermeke, csupán egy dolog szükséges létrejöttéhez: 2 percig összefüggéstelen vonalakat és egyéb alakzatokat vetek papírra, majd megpróbálom belelátni a miértmadarat. De hogy annyira ne legyen unalmas a dolog, a miértmadár mindjárt születését követően mond is valami okosat. Mint ahogy azt most is teszi:

Amit pedig mond:

Jakabandor egy sótlan, gyáva féreg.

Fal, fehér

Az ember tényleg akkor kezd el élni, amikor nem fészbukozik?

... című tételmondatunkat heréljük most egy kicsit.

Nem szeretnék képmutatónak tűnni, de nyilván az leszek. Vagy én érzem egyre bölcsebbnek magamat az évek elteltével, vagy a korosztály hülyül, esetleg mindkettő; de a megosztott tartalmak mintha egyre inkább unalmasabbá válnak. És bizony gyakrabban is használom az oldal leghasznosabbnak bizonyosuló hide-, hide all funkcióit.

Persze hogy működik visszafele? Mennyire utálnak az ismerősök? A nyavalygós, olykor középvicces szintet talán megütő blogommal én sem lehetek a feed fenegyereke, de bevallom, cirógatná az egómat, ha valaki letiltana a faláról. Mintegy az anarchia jegyében elkönyvelhetném, hogy megosztó (sic!) személyiség vagyok.

Aki pedig igazán él, az néha feljön, posztolgat a boldog életéről egy mondatot vagy képet, a többi 80 meg csak irigykedik, majd felbuzdulva főz egy húslevest és taggeli a barátnőket benne.

Persze fene tudja. Talán ott lett elrontva, hogy az ismerősök tizede tán ha érdekelne való életben is egy sziánál tovább- akkor én sem írnék most, és a kilenc per tized sem rína az iromány miatt.

Fú, ez a mondat már a jóízlés és a vulgaritás határait feszegeti. Na nem mintha ez fenyegetné a feed erkölcsét.

Mulder és Scully pedig tévedtek

Soká váratott magára a balatoni nyár 2011-ben, és most sem mondhatnám, hogy teljes pompájában eljött. De most, augusztus elején egész kellemes a strandidő. Atyai aranyköpés nélkül nem is lenne teljes:

Nézd ezeket a nőket itt. Mindegyik olyan, mint egy napraforgó: csak a napsugárért hajlandó mocorogni. Egyébiránt pedig a fa alatt eldőlt homokzsákként vegetálnak és lapozgatják nagy nehezen a Daniel Steel regényeket.

Persze komolykodva megtárgyaltuk, miért is él tovább a nő a férfinál, az eszmefuttatás már annyira nem híg mint a fönti.

Feltűnt, hogy az idei nyár nagymamám hiányában nem szomorú, se nem keserű- csak üres. Ez a legszarabb az egészben. Nincs ok a szenvedésre, nem marcangoljuk magunkat, Patrick Swayze szellemétől eltérően neki pedig esze ágában sincs minket kísérteni. Van egy nagy űr, amit senki sem tölt be, és ennyi az egész. Minden, amit a túlvilágról a sok ostoba film és kultúránk a fejünkbe töltött, semmissé válik. Szó szerint.

No, szóval most albérlők is bitorolják a fonyódi házunk egy szobáját, a bennlakó hölgy orvos és mellette szellemkutató-orvos-terapeuta-aurazsonglőr és démonvadász is.

Tehát ezek az elemek- merthogy nincs egyedül- imádják a túlvilágot, mint ahogy megboldogult nagymamám is szeretette elhinni, hogy a halál nem jelenti a teljes véget.

Édesapámmal kidolgozott teóriánk tehát a life expectancy-ra, nem tudom mi ez magyarul:

A nők ötven körül túllendülnek életük csúcspontján, klimax, rosszabb esetben több házasság, az aktuális sem éppen működőképes, a szex pedig már egy ideje nem a régi. Tehát nyitni kezdenek a reikizés és a kötöttfogású démonbirkózás felé, vizenyős szemeikkel pedig rácuppannak a hívogató szellemvilág rezdüléseire.

Mondanunk sem kell, ezzel elvegetálnak pár évtizedig, és már egyedül is megvannak, mert a primitív férfi nyilván csak kiröhögni tudja őket.

Utóbbi azonban máshogy van huzalozva. A hókuszpókusz annyira nem ragadja meg, talán tudja, hogy a halál után jön a nagy üresség, és az ellen meg semmit nem tehetünk- akkor meg minek firtatni?

Olyan rövidke ez az élet, hogy mindenféle horoszkóp-maszlaggal töltsük ki, nem? Jó lenne hinni eme hímsoviniszta világképben, itt, ahol a férfi azért hal hamarabb, mert mer élni.

Mindenesetre okosan hümmögtünk a dolgok állása felett, miközben a homokzsákok töretlenül forgolódtak a nap és a szellemvilág irányába.