Angolóra és Minecraft

Török diáknak valamit angolul magyarázni úgy, hogy elsőre megértse, életem legnagyobb kihívása a főiskolai integrál-számítások és a Nalan féle pofára ejtés óta. Pedig bevetek én mindent: rajzokkal, túlzó mimikával és testbeszéddel csinálok bohócot magamból, csak hogy végre megértse a kis Barış is, mit is jelent hogy disgusting, vagy hogy irregular verb. A teljes csődöt jelenti, ha az egyetlen diák, aki megért, egyszerűen lefordítja a pajtásainak a szót, amiért perceken át vért izzadtam. Vannak azonban kivételes esetek, ahol a nebuló leleményessége menti meg a napot; ilyen a következő sztori is.

Szituációs gyakorlat, középiskolások. "Mit vinnél magaddal ha eltévednél...", a feladat: listázni minél több tárgyat amely hasznos lehet pl. a Szaharában, vagy egy zombi apokalipszisben (utóbbi közönségkedvenc). Az ilyen típusú gyakorlatok a legnehezebbek, mert a diák minden szót tud törökül, de jó eséllyel fogalma sincs az angol megfelelőjéről. Így neki kell körülírnia, nekem meg kitalálnom (tulajdonképpen nem is angolt tanítok, hanem főállásban activityzek).

Szóval, a srác körülírja a szót vagy hatszor, még egy tucatszor, egyre hangosabban elismétli a szót törökül (mintha a decibel-különbség megértetné velem), de ötletem sincs, mi az. Erre azt mondja (rétegpoén jön, bocs) Tícsör, Minecraft!, majd ahogy azt illik, elmutogatja iron, iron, iron, iron, redstone in the middle. Képpel:

Na, megvan? Persze hogy iránytű (compass)! Én nagyjából fél percig szakadok, de sajna csak a srácok meg én érthetjük a poént. 

A fiúk többsége a fiatalabbak közül egyébként megszállott rajongója a játéknak, és ugyanazt fedezem fel, ami engem is segített a nyelvtanulásban anno: sokkal gazdagabb a szókincse azoknak, akik napi 3-4 órát legalább eltöltenek a gép előtt, és már a 12-13 éveseknek is ijesztően jó a kiejtésük, miközben a nyelvtanuk megmarad csapnivalónak.

Bárhogy is legyen, aki ennél jobban eltudja magyarázni, mi az az iránytű, az jelentkezzen!

Dizájn

Kicsit egyszerűsítettem a blog dizájnon. Az éles váltás a fejléc képnek köszönhető, imádom ezt a képet (talán Gergő csinálta Misiről, vagy Mama, nemtom):

Persze a fejléc szélesebb jóval, és a magassága is más, úgyhogy kellett egy sort ügyeskedni, de megérte:

Ellentétben a régi, pijerarchia.blog.hu- val, ezúttal nincs semmi rejtett szimbolika, csak a kép iránti rajongás. Szóval nem kell üzenetet keresni, csak simán lájkolni, milyen jó a fekete Misi-fekete blogfelirat és a kép pasztellárnyalatai közti kontraszt.

Később még talán írok is valamit (és favicon is van! meg keresés, meg lájkolás, meg fordítás oldalt, éljen).

Szüret

(1)

Mondtam már hogy anyanyelvű tanárként adnak el?

Eleinte nagyon aggódtam, hiszen hiába beszélek folyékonyan, a nyelvtanom korántsem tökéletes, és a szókincsem is erősen hiányos. Kétségek közt kezdtem dolgozni, s rettegve vártam a pillanatot, amikor majd az egyik diák olyat kérdez, hogy akárhogyan is izzadok, fogalmam sincs a válaszról. Hát, még mindig várok.

A helyzet ugyanis az, hogy a legjobb csoportom is nagy jóindulattal erős Intermediate, így nem kell tartani a zavaró keresztkérdésektől. Annál inkább kellemetlen, amikor az egyszeri diák szabadszájúan kiabál török kifejezéseket a levegőbe, mondván, tícsör úgysem beszéli a nyelvét. Nos, a helyzet az, hogy bár valóban nem beszélem a nyelvet, már egészen jól értem. Sőt, néha úgy érzem egy-egy óra után, hogy én többet tanultam a diákoktól törököt, mint ők angolt tőlem (főleg a kilencévesek órája után van ilyen benyomásom).

Történt előző szombaton, hogy az éppen soros középsulis csoportommal volt órám (rotációs rendszerben kb. nyolc csoportom van ebből a korosztályból), amikor félidő tájt az egyik leányka felkiáltott:

Çişim Geldi!

Ez nagyjából annyit tesz, I have to pee, vagy Pisilni kell, de bármennyire is cukin hangzik mindegyik nyelven, a jóval szigorúbb török oktatásban kivágnák a huncut nebulót az osztályból. Szerencséjére nem hagyhattam el szerepemet, így a fülig vörösödés mellett eddig a pillanatig magamban tartottam a sztorit. Hát, nem szólt akkorát mint amilyen nagy volt.

(2)

Miközben azon rugóztam, mennyire (nagyon!) inkompetens tanárként kezdek el tanítani, rá kellett jönnöm, hogy bár a kollégáim 100%-a tanári diplomával rendelkezik, fele velem nagyjából egykorú, és nulla tapasztalattal rendelkezik. Emellett a beszélt angoljuk a pre-int és az int közt ingadozik. Nem, nem hencegek, de a szemöldököm felszalad, mikor a mellettem ülő csaj törököt és angolt keverve beszél hozzám, vagy csak szimplán elmondja először törökül, majd angolul hogy útban vannak a papírjaim, vagy hogy már megint én fingtam-e.

A mindennapok csendben csordogálnak, a büfé személyzetével szoktam elmúlatni üres óráimat. Murat már két éve dolgozik a sulinál, de agya tökéletesen angolmentes felület, három hónapja próbálok neki hasznos kifejezéseket tanítani, de ő ezt rendületlenül elfelejti. Így ő törökül beszél, én meg vagy megértem, vagy nem. Ez meg a diákoknak ad nagyszerű alkalmat arra, hogy lecsapjanak rám, tícsör szpíksz törkis, nem-nem, mondom, Murat beszél hozzám, én viszont nem értem.

Amikor a szavak nem használnak, Murat egyszerűen besétál a tanáriba, és elkezd fojtogatni dövücem seni! (megverlek!) felkiáltással, majd amikor liluló fejjel hozzáteszem, hogy a tüdőgyulladásomnak ez nem igazán tesz jót, fogást vált, és belefúrja tömpe de erős ujjait a bordáim közé. Hát ilyen a mi barátságunk.

(3)

A tököm tele van a tankönyvekkel. Eleve nem bírom a kiszámítható, diákoknak is unalmas feladatokat, de az előre beépített daloktól falra mászom. Kerestem pár példát, de egy sem volt youtube-on, de talán jobb is így. Amikor már második hete hallgatod meg huszadjára ugyanazt az idióta dalt a hónapokról, legszívesebben feltépnéd az osztály ajtaját, s kihajítanád a laptopot az ablakon át az utcára. Nem beszélve arról, hogy a tanáriban sem lehet mást hallani csak hogy liszöning van pojnt fájv, ekszerszájz tventi.

Milyen nagy volt a meglepetés, amikor két nappal ezelőtt egy egész kellemes kis nóta csendült fel. Meg is kérdeztem a kolleginát, új könyvből tanít-e, mert ezt a dalt még nem hallottam, s bár ez is kicsit buta, de azért nem olyan gyatra mint a többi. Meglepetten motyogja, hogy ez nem a könyvben van, hanem az egyik kedvenc dala...

Én pedig inkább beleásom magam a nagy munkába. Liszöning tú pojnt éjt, ekszerszájz...

Skyfall

Kábé 13 lehettem amikor rákattantam a Bond filmekre. Ha éppen betegség miatt egyedül voltam otthon, általában lenyomtam egy-két Connerys vagy Moore-os filmet videokazettáról. Az akció, a kütyük, Bond eleganciája, a grandiózus történet, mind-mind lebilincselt.

Aztán milyen nagy pofáraesés volt a Halj meg máskor!, az első Bond-film amit moziban láttam. A kötelezően jó betétdal borzasztó volt (nem beszélve Madonna béna vendégszerepéről), Brosnan átalakította Bondot egy nyálas ripaccsá (disclaimer: az ezt megelőző filmjeit szerettem), s a láthatatlan autó már tényleg viccet csinált a szériából.

Aztán jött a "reboot" a baltaarcú Craiggel. Mennyire utálta mindenki! Nincs stílusa, ronda, nem mondja hogy bonddzsémszbond, nem iszik vodkamartinit, olyanmintjasonbourne, egyszóval minden szarnak leírták. Pedig a Casino Royale a gyökerekhez nyúlt vissza, méghozzá úgy, hogy a 21. századi közönség minden igényét kielégítse. Tessék elfogadni, változik a világ, változhat Bond is.

Ennek ellenére a Kvantum csendje (már amennyire megmaradt) elég gyengére sikeredett, s az MGM háza táján is akadtak problémák. Így négy évet kellett várni a következő Craig-Bondra. Nem hiába. Vagy mégis? Rég nem írtam kritikát, de erről illik: szóval, Skyfall.

Craignek eddig is jobban állt a a szikár, öregedő ügynök szerepe, most azonban a sztori is adja  alá a lovat, szóval ne időzzünk el a klasszikus vitaindítón, miszerint Craig jó Bond-e, mert igen, jó. A történettől persze nem kell hanyatt vágódnunk, az MI6 a CIA és az FBI a filmtörténet során több belső támadást vészelt át, mint Justin Bieber személye. Így a jóvoltdegonosszávált ügynök kliséje sem nagy szám. Önmagában. Javier Bardem azonban olyasmit tesz, ami nem sok elődjének sikerült: hihetően gonosz, és ami még fontosabb, egyenrangú ellenfélnek bizonyul. Bond érzéki cirógatása ijesztőbb minden kínzásnál, nem beszélve a jelenetről, amikor kiveszi a protézisét.

Külön köszönet az operatőrnek, hogy a Casino Royale trendi, de idegesítő ide-oda rángatása után szép, néha meglepően nyugodt képeket kapunk. Ujjongva üdvözöltem Silva belépőjét, ahol egy jó két perces snittben láttuk leereszkedni a liftben, majd egy hosszú folyosón át sétálni Bondig, hosszan monologizálva. Ugye hogy lehet tarrbélázni egy kicsit, még popfilmben is.

A lányok jók, Bérénice Marlohe szépsége végre visszacsempész valami egzotikumot a Bond-lány szerepébe. Eva Green, tessék elszégyellni magad!

De azért a Skyfall sem tökéletes. A legnagyobb hibája a megfelelni akarás. Ugye az előző két film igen megosztó volt, sokan visszasírták a régi Bond stílusát, míg mások ujjongva köszöntötték a 21. századi, tunningolt ügynököt. A Skyfall elsüt pár nagyon-nagyon lapos és felesleges poént (Q Bondhoz: "mit várt, robbanós tollat?"stb.) ami jófejkedő magyarázkodásnak tűnik "értitek, új Bondunk van, nem azért mert hülyék vagyunk vagy mert nem ismerjük Bondot, hanem mert új Bondunk van" szintű érveléssel. Értjük srácok, nem kell megmagyarázni miért kap csak egy nyomkövetőt meg egy pisztolyt, már amúgy is a töke tele volt mindenkinek Brosnan Mekk Mestert megszégyenítő kütyütárával.

A Bond gyerekkoráról kiderülő részletekért sem lelkendeztem, pont az a jó karakterben, hogy nem tudunk semmit a múltjáról. Épp ezért volt abszurd Teresa Bond karaktere a legbénább Bond, George Lazenby oldalán. De hát egye fene, írjuk fel az újító szándék rovására.

De akárhogy is nézem, két óránál hosszabb játékidő, és én meglepődtem, milyen hamar vége lett a filmnek. A legjobb Craig Bond, és az elmúlt 27 év (Roger Moore: Halálvágta) legjobb Bondja. Nekem Sean Connery marad A Bond, de a sorozat jó úton halad amíg Craig van Őfelsége (titkos)szolgálatában.

És nem, nem tetszik a betétdal! Vesszen Adél.

Majusban

Most hogy biztossa valik a szamuzetesem az elkovetkezendo fel evre, elhataroztam, osszegyujtom gondolataimat. Jo otlet volt-e, mi tortent azota, es merre tartok. Van egy szep kemenyfedeles naplom, de most lusta vagyok elovenni; szoval most verbeli naplobejegyzes kovetkezik. A fene vigye el, ekezetek nelkul mar megint.

Szoval lassan harom honapja tengetem napjaimat Torokorszag legcsapadekosabb, Debrecen meretu varosaban, Erasmus kuldetesem egykori helyszinen. Rossz omenek kozepette hagytam el kis hazamat: a beteg fogam csak nem akart meggyogyulni (egeszen a mai napig), Nalan pedig mar pellengerre allitotta az amugy -valljuk be ferfiasan- igencsak remenytelen kapcsolatunkat. Igy erkeztem Isztambulba, ahol eletem legszarabb szulinapjat egy autobusz-allomas hotelszobajaban, lazasan fekve toltottem.

Huszonharom ev tapasztalataval tertem vissza a jo oreg torok Los Angelesbe. Innentol lejtmenet: Nalan rovidesen dob, a fogam kinoz, vertigo, es minden egyeb nyalanksag. Na de alljunk meg egy szora. Akkor miert is jottem ide?

Volt egy teoriam, hogy az egyetemi evek lustasaga csak ugy gyozheto le, ha szigoru es faraszto napirendet szervezek magamnak, pont mint amilyen az altalanos es kozepiskola alatt volt. Jelentem, tevedtem.

Alapveto problema az alvas, illetve annak hianya. Nekem nyolc ora is eleg (a ketelkedo kozeli ismerosoknek uzenem, igen,eleg), de ejjel ketto elott nem akarok es nem is tudok elaludni, ez pedig a reggeli koran kelest megoli. Edes egri delutanok, amikor szinte sotetben keltem ki az agybol...

Mielott elkonyvelnetek a lustasag szimbolumanak, hadd magyarazzam ki magam.

A reggeli orak nekem mindig az alvas orai. Ertsd: tok mindegy hogy talpon vagyok-e es dolgozom, vagy a takaro alatt horkolok, az agyam helye- kozel ugyanazon a fordulatszamon porog, es porog is egeszen del-egy-ketto ora magassagaig. A delutan a felkeles, csipatol homalyositott latas es kabult dulongeles ideje. Ha dolgozom, ilyenkor mar tomondatoknal kicsit bonyolultabban kommunikalok, es ha megszurnak egy gombostuvel, jo esellyel reagalok is ra. A keso delutani orakban aktivizalodok, ez tart nagyjabol ejfelig. Ekkor kezdodik a kedvenc napszakom: az iras, alkoholtol vakulas, vilagmegvalto beszelgetesek es hasonlo magasztos dolgok orai ezek.

A problema pedig nyilvan az, hogy a megalmodott napirendemet akarhogy is csurom-csavarom, a fent vazolt idealis szitu egyszeruen kivitelezhetetlen. Ez a megallapitas pedig elvezet oda, hogy...

Ironak lenni tok jo dolog. Naphosszat alvas, keson keles, ejszakaba nyulo hancurozas, majd a pihent agy tornaztatasa par sorral, oldallal.

Fuj, most nyilvan sokan gyulolkodnek hogy ilyesmire vagyok, de kerem szepen, nulla szabadnappal majus vegeig, heti hat nap munkanappal egy magamfajta almodozo nyilvan csak panaszkodni tud.

No, egy huszarvagassal hadd folytassam a beszamolot.

A diakok nagy resze piszok gazdag csaladbol jott, ezert nem meglepo, hogy mindenki, ismetlem mindenki iPaddel, iPoddal, iPhonne-nal stbvel maszkal Lacoste cuccokban. Ez onmagaban nem jelent semmit, de amikor az egyik anyuka meghiv az ettermukbe, akkor erzem igazan hogy hova is kerultem. Eleg fancy minden, sot masnap a varos legjobb orvosa (igen, o is diak itt) meghiv ugyanebbe az etterembe, egy kozos vacsorara a Trabzonspor egyik nagyagyujaval, Alanzinhoval meg meg par emberrel. Olyan jol osszehaverkodunk, hogy megigeri, a brazil baratnojet elkuldi a speaking class-embe (-re?), s meghiv a zartkapus edzeseikre. Ja, meccsre is ha akarok. VIP box...
Igy festettunk aznap este, a ket srac mellettem PhD hallgato az orszag legjobb egyetemerol (radiologusok asszem), kozeputt jomagam, majd a Hires Focista es baratnoje.

Szoval amilyen szanalmasan festem le trabzoni letem, talan legszerencsesebb honapjaimat elem ugy, hogy eszre sem akarom venni.

Vegul a tervekrol... eredetileg a torok nyelv elsajatitasa, majd MA-ra jelentkezes lett volna a cel. Most azonban negy variaciom van:

- Majusban haza, dolgozni nyaron, majd elstoppolni Nepalig
- Majusban haza, dolgozni nyaron, majd allaskerese otthon es lehorgonyzas a Balaton partjan
- Majusban haza, es semmit nem csinalni, mert addigra kiadjak a felkesz konyvem
- Majusban haza, szembesulni a szornyu igazsaggal miszerint a diplomam mit sem er, s a diakhitel megfojt; a fenti harom pont egyikenek kivalasztasa gondatlan merlegeles utan

Majd szolok majusban.

É-D-E-S-A-P-A

No.

Szóval sokan kérdőjelezik meg hogy...
hogy miért hívom édesapámnak
az édesapámat.

Szeretném ha fizikus lennél. Ha az életed a hivatásod lenne. Szeretném ha elmennél a princetone-i egyetemre előadást tartani. Meg még ötven másikra.

És ha megunnád hogy számolsz, hogy a világ elitjébe tartozol, és hogy minden számításod egy nóvum; na, akkor feladtad a leckét.

Vagy mégsem?

Hányan imádkoznak valamiért ami megváltja életüket, személyiségüket, ... ?

Ő csak játszik. A zongorán.

És ha te össze is vizeled magad...

Még mindig csak az egyes számú szerelmed, hivatásod után kutatsz kétségbeesetten.

Ő meg megtalálta kilenc évesen. A kettes számút szintúgy.

Az apa aki gondoskodik és felnevel. Az apa, aki törődik.

Az édesapa; minden egyéb, amit leírtam.

Mert lenyűgöz. Mert szerény. Mert irigylik. Mert... ő az Édesapám.