Skyfall

Kábé 13 lehettem amikor rákattantam a Bond filmekre. Ha éppen betegség miatt egyedül voltam otthon, általában lenyomtam egy-két Connerys vagy Moore-os filmet videokazettáról. Az akció, a kütyük, Bond eleganciája, a grandiózus történet, mind-mind lebilincselt.

Aztán milyen nagy pofáraesés volt a Halj meg máskor!, az első Bond-film amit moziban láttam. A kötelezően jó betétdal borzasztó volt (nem beszélve Madonna béna vendégszerepéről), Brosnan átalakította Bondot egy nyálas ripaccsá (disclaimer: az ezt megelőző filmjeit szerettem), s a láthatatlan autó már tényleg viccet csinált a szériából.

Aztán jött a "reboot" a baltaarcú Craiggel. Mennyire utálta mindenki! Nincs stílusa, ronda, nem mondja hogy bonddzsémszbond, nem iszik vodkamartinit, olyanmintjasonbourne, egyszóval minden szarnak leírták. Pedig a Casino Royale a gyökerekhez nyúlt vissza, méghozzá úgy, hogy a 21. századi közönség minden igényét kielégítse. Tessék elfogadni, változik a világ, változhat Bond is.

Ennek ellenére a Kvantum csendje (már amennyire megmaradt) elég gyengére sikeredett, s az MGM háza táján is akadtak problémák. Így négy évet kellett várni a következő Craig-Bondra. Nem hiába. Vagy mégis? Rég nem írtam kritikát, de erről illik: szóval, Skyfall.

Craignek eddig is jobban állt a a szikár, öregedő ügynök szerepe, most azonban a sztori is adja  alá a lovat, szóval ne időzzünk el a klasszikus vitaindítón, miszerint Craig jó Bond-e, mert igen, jó. A történettől persze nem kell hanyatt vágódnunk, az MI6 a CIA és az FBI a filmtörténet során több belső támadást vészelt át, mint Justin Bieber személye. Így a jóvoltdegonosszávált ügynök kliséje sem nagy szám. Önmagában. Javier Bardem azonban olyasmit tesz, ami nem sok elődjének sikerült: hihetően gonosz, és ami még fontosabb, egyenrangú ellenfélnek bizonyul. Bond érzéki cirógatása ijesztőbb minden kínzásnál, nem beszélve a jelenetről, amikor kiveszi a protézisét.

Külön köszönet az operatőrnek, hogy a Casino Royale trendi, de idegesítő ide-oda rángatása után szép, néha meglepően nyugodt képeket kapunk. Ujjongva üdvözöltem Silva belépőjét, ahol egy jó két perces snittben láttuk leereszkedni a liftben, majd egy hosszú folyosón át sétálni Bondig, hosszan monologizálva. Ugye hogy lehet tarrbélázni egy kicsit, még popfilmben is.

A lányok jók, Bérénice Marlohe szépsége végre visszacsempész valami egzotikumot a Bond-lány szerepébe. Eva Green, tessék elszégyellni magad!

De azért a Skyfall sem tökéletes. A legnagyobb hibája a megfelelni akarás. Ugye az előző két film igen megosztó volt, sokan visszasírták a régi Bond stílusát, míg mások ujjongva köszöntötték a 21. századi, tunningolt ügynököt. A Skyfall elsüt pár nagyon-nagyon lapos és felesleges poént (Q Bondhoz: "mit várt, robbanós tollat?"stb.) ami jófejkedő magyarázkodásnak tűnik "értitek, új Bondunk van, nem azért mert hülyék vagyunk vagy mert nem ismerjük Bondot, hanem mert új Bondunk van" szintű érveléssel. Értjük srácok, nem kell megmagyarázni miért kap csak egy nyomkövetőt meg egy pisztolyt, már amúgy is a töke tele volt mindenkinek Brosnan Mekk Mestert megszégyenítő kütyütárával.

A Bond gyerekkoráról kiderülő részletekért sem lelkendeztem, pont az a jó karakterben, hogy nem tudunk semmit a múltjáról. Épp ezért volt abszurd Teresa Bond karaktere a legbénább Bond, George Lazenby oldalán. De hát egye fene, írjuk fel az újító szándék rovására.

De akárhogy is nézem, két óránál hosszabb játékidő, és én meglepődtem, milyen hamar vége lett a filmnek. A legjobb Craig Bond, és az elmúlt 27 év (Roger Moore: Halálvágta) legjobb Bondja. Nekem Sean Connery marad A Bond, de a sorozat jó úton halad amíg Craig van Őfelsége (titkos)szolgálatában.

És nem, nem tetszik a betétdal! Vesszen Adél.