Évadzáró

Amikor eljött ez év júniusa, és 10 nap Isztambulozás után hazaröppentem, már arra gondoltam, hogy a 2011-es évben annyi minden történt, hogy egy átlagos évre fele ennyi is sok lett volna. Persze egyből elkezdtem törni a fejem, miképp vegyek majd végső búcsút ettől az évtől a blogban; eleinte valami nagyszabású, többrészes valamire gondoltam, de mivel december 30. van és sok kedvem nincs tovább darabolni a témát, lezavarom egyben az egészet.

Persze, volt Fukusima, arab tavasz (amit megjegyzem, elneveztem arab tavasznak márciusban, majd szembesültem a ténnyel, hogy mindenki így hívja...) meghalt egy halom diktátor és gonosz ember (maradt elég). Kis hazánk szekere tovább gurult a lejtőn, az őrült hajcsár Viktor pedig ezekben a percekben is káros szenvedélyének honol, űzi- hajtja nyamvadt országát a pöcegödörbe.

Szóval, ennyi elég is a politikáról.

Aztán még?

Elárasztotta a netet a sok mém, minden humorával és humortalanságával együtt, láttunk szétcincált kutyafejet és elveszett tacskót is, és még megannyi érdektelen hülyeséget.

Zene, zene és zene! 2011 jó kis éve volt a zenének. Új Radiohead, új RHCP (ami azért nem okozott feltétlen kielégülést...), Jane's Addiction, a Coldplay végre elismerte, hogy kommersz nyálgépek gyülekezete, és még sorolhatnám. Ja, feloszlott a REM, ez rossz.

Tényleg csak ennyi lenne? Frászt.

Éltem Trabzonban 5 hónapot, bejártam a kurd Törökország nagy részét, Isztambult, Ciprus mindkét oldalát, nem is beszélve a Kaukázus ékszerdobozáról, Grúziáról ill. a "jelző-nincs-rá-oly-csodás" Iránról sem.

Belezúgtam a világ legédesebb és legapróbb lányába, megjártam gyorsan még Madridot, itthon találkoztam a talán még a mienkénél is jobb erasmusos csapattal (á Eger).

Kis családom egyik fele kiköltözik Angliába, ez szomorú, de megyek hozzájuk februárban, ez örömteli. Megjártam a Blikket is, a mikrofont viszont még mindig nem tanultam rendesen tartani, az óráimra pedig igyekeztem nem bejárni.

2011-ben kinyílt a világ a szemeimmel együtt (gyanítom, hogy a kettő szoros barátságban van), és bár a magyar föld álmosít, nem adom fel.

Jövőre kétszer ilyen érdekes évet akarok, kétszer ilyen búcsúposzttal! Köszi mindenkinek, aki olvas, főleg Balinak, mert ő soha nem ér a posztjaim végére.

Ja, nincs fogadalmam. Tavaly először nem tettem, és életem legjobb éve lett.

Hónap kedvence, december

Már mióta tervezem egy állandó lista vezetését a kedvenc zenékről! Persze a kivitelezés most sem tökéletes, idővel majd normális hátteret is kerítek a jobb hasábnak, és igyekszem nem csak egy-egy albumot kiragadni egy hónap zenéiből. A lista tehát mindig pár hónapot visszaugrik, hogy ne kelljen mindig visszakattintgatni annyit annak, akit esetleg érdekel.

(Megj.: A kép felbontása talán nem tökéletes, itt a picasa albumos link. Zoom funkciót tessék megtalálni; türelem amíg betölt :)

A pohár

Még augusztusban kihasználtam, hogy némi szabadidővel együtt egy régi, kazettás DV-kamhoz jutottam. Már kezdtem elfeledni a nyerset, amikor karácsonyi ajándék után kétségbeesetten kaptatva rábukkantam a kis kazettára. Pár óra múlva átjátszva és megvágva a végül kétperces film, majd tálalva a kis családnak :)

Tegnap, Karácsonykor

Az idei karácsony sok szempontból emlékezetes marad majd, de egy dolog kiemelkedik midközül.

Legidősebb öcsém, Misi a főszereplő, a sztori tanulságát meg mindenki vonja le magának...

December 21.- én érkeztem haza Szentendrére, ahol Misi már elkezdett célozgatni arra, hogy mit ad nekem 24.-én. Az elkövetkező napok hasonlóan teltek, láthatólag nem foglalkoztatta a Nagy Nap, leszámítva, hogy odaadhatja az ajándékom.

Aztán jön a Jézuska, Andris öcsém ráveti magát az ajándékokra, Misi azonban csak álldogál, majd megkér hogy nézzem meg, mit kaptam tőle. No jó, akkor kivételesen én bontok előbb.

A kicsi, kuporgatott zsebpénzéből vett egy régi, XP-s játékot, a Starship Troopers-t. Megígértem neki, hogy rögvest kipróbálom, gyorsan fel is raktuk a laptopra, de elsőre nem indult, Misi ekkor nagyon elszomorodott. Sebaj, némi hibaelhárítás segítségével megoldottuk a problémát, a játék elindult.

Valami idegen bolygón kellett nagy, csúnya rovarokat szétlőni, ami egész szórakoztató volt, aztán a játék egyszerűen átváltott LEHETETLEN fokozatra, és egy óra szenvedés után feladtam. Valószínűleg szitkozódtam is közben (ne adj' isten a játékot magát is szidtam...), amikor észrevettem, hogy Misi csöndben ül mellettem, és sír.

Hiába győzködtem, hogy nem érdekel, milyen a játék, hanem az, hogy szeretettel adja, az számít igazán; sokat nem javult a helyzet.

Aztán valahogy csak megnyugodott, bement a szobájába, kihozott egy kis maradék Mikulás csokit meg földimogyorót, kezembe nyomta, és ezt mondta:

"Tessék Peti. Emellé tölts le valami játékot magadnak, ha már az én ajándékom ilyen béna volt."

Nem győztem ölelgetni, de még ma reggel is egy nagy adag lelkiismeret-furdalással kelt fel, és próbált mást adni helyette.

Ilyen gesztust kapni Karácsonyra... :)

minek cím

hova hova

menj már el kérlek

a változás útján

persze, nem kedveled

a sanda gyanú, hogy ez a vég,

már kényelmetlen

rég;

mit akarok még próbálni, ki tudja? de hogy ezt nem, az biztos. nincs mit. vége, nem?

kj fdbjlgfbb

felkelt, sétált tovább.

ő ott maradt

nem sírt

csak nézett

bambán

van amit nem kaphatsz meg

hát barátom,

akkor most használd az agyad.

van feketén, van barnán és amúgy is, szépen indok hogy használjam...

ez gusztustalan

4. nap

A világégés folytatódik, na de hogyan reagál a minőségi lap? Íme egy HVG címlap:

Szokás szerint ha nem akarsz bogarászni, itt nagyobban is megnézheted.

Nerede?

Van egy "igazi török" étterem Egerben. Igazából nem is étterem, hanem valami apró büfé, amit Hikmet egyedül üzemel már négy éve. Egész jól tud magyarul, így ha egy kis cay-ra fáj a fogam (amit mindig ingyen ad, akárhogy is erőltetem a fizetést), tudom hova menjek. Ma mondott egy érdekes dolgot:

"Ha ügyes vagy, mész külföldre. Itt szomorú mindenki, beszív a hangulat, és kész. Günaydin (Jó napot!) Négy év, én tudom"

Hikmet rátapintott a magyar nép lényegére, mit rátapintott, golyóinál rángatta meg az édes haza savanyú népét.

Mi több, az őszi esős depis Eger beköszönte megint elkezdte szúrkálni az oldalam, sok kimaradás, lustulás, igénytelenkedés. Aztán összehozott a szél azzal a majd' tucatnyi török erasmusossal, akikkel egyszer találkoztam még szeptemberben. Egy hete sincs még, hogy ez történt, de ez idő alatt többet csináltam mint az elmúlt hónapban.

Valaki (bocs, nem emlékszem, talán Vikesz? :) azt mondta, nem jó az, ha ennyire függök más emberektől. No, pedig úgy fest nagyon ez a helyzet. Ennyire reménytevesztett nép a magyar? Vagy csak én? Vagy mindkettő?

Fenne tudja.

Visszajövök, majd, persze. Csak most hadd menjek el.

Ja és zene! Miért csak most találok rá a Morcheeba albumjaira?

Az újságos sorozatot pedig pár óra múlva folytatom egy HVG- címlappal.

Első nap

A mai nappal elkezdődik Balatony nevű énem tudathasadása, és a folyamat egyik végterméke Nostradamusként fog tovább ténykedni. Ez az alteregó fog egy talán annyira nem is képzeletbeli jövőről mesélni az elkövetkező hetekben, ismert médiumok hasábjairól.

Szóval hova tovább? Én nyilván nem tudom, de a Bors már el is kezdte:

Megjegyzés: a kép nagyobb méretben itt. Ha a betűk néhol még így is kicsik lennének akkor kapjáto izé akkor majd idővel orvoslom a problémát.

"Attól még", megtaláltam

Takarítgattam a mappák közt, amikor láleltem erre az izére itt. Jó egy éves lehet tán, most már annyira nem bánt kitenni:

"Attól, hogy érzed, még nem biztos, hogy ott is van.

Tél volt, fagyos szellő hatolt csontjukig.

A fiú hátat fordított a lánynak, majd elsétált. Pedig hiányzott neki, már ahogy sarkon fordult. Megbánta, de makacs és büszke volt annyira, hogy felszálljon a villamosra. Kinézett az ablakon, remélte, hátha a lány visszafut, nyakába ugrik, és nem akarja engedni. Remélte. De a lány már eltűnt a szeme elől a tömegben; leszegett fejjel fordult vissza.

Emberek. Férfi, nő, idős, fiatal, szakadt, igényes, tök mindegy. Unottak mind. De élnek, nem? Lány áll rózsával a kezében, mosolyog. Boldog. Tűnj a szemem elől…

Mocskos hó olvad kinn, kövér, sötétszürke felhőtömeg pöffeszkedik a város felett.

„Minden fölött állok és minden fölém kerekedik egyszerre. Érzem, ott a külvilág, de mintha üvegablakon át nézném. Most, még leszállhatok, át a másik villamos, és akkor nem történt semmi. Még vissza tudom fordítani, talán.”

A fiú leszállt a végállomáson. A világ a lehető legocsmányabb arcát mutatta mindközül.

Otthon? Zuhany? (…) Film? És újra csak (…) És billentyűk, betűk, szavak egymás után, készséggel fogadnak szót neki.

Így ni, az élete ritmusa megint bezárt egy kört. Szép. Csak kár, hogy „megint”, kár hogy „bezárt”, de a legnagyobb kár… hogy egy kört.

„Fázom most egyedül. Nem látom az arcát már és nem érzem a haja után édes illatát. Minden alatt vagyok most; saját akaratomból. Most, még vissza lehetne? Nem.”

Amíg van művészet, addig nincs miért elkeseredni. Amíg pótolja az alkotás iránti kíváncsiságod minden egyéb igényedet, nincs miért aggódni. Ha mindennap felkelsz, és érzed, erős vagy és tudsz cselekedni, vannak álmaid és teszel is értük; jó úton jársz.

Ha holnap felkelsz, kedvtelen vagy és reménytelen, és már megint nyolcra mész dolgozni, valamit elbasztál.

A nő… Ha alkotsz, a nő segít, inspirál tudtán kívül- de amíg igaz amit csinálsz, semmi beleszólása nincsen, és soha nem is állhat felette. Az őszinte alkotói folyamatot soha, semmi nem múlhatja felül. Semmi és senki.

… Persze, hitegesd csak magad. Nem vagy jobb ettől, nem tudod szépíteni a helyzetet. Magad vágtad el a dolog ütőerét, most szokj hozzá, hogy elvérzel. Most legyél büszke, amikor úgyis képtelen vagy rá!

Tél volt, fagyott szellő hatolt… a szívükig."