"Attól még", megtaláltam

Takarítgattam a mappák közt, amikor láleltem erre az izére itt. Jó egy éves lehet tán, most már annyira nem bánt kitenni:

"Attól, hogy érzed, még nem biztos, hogy ott is van.

Tél volt, fagyos szellő hatolt csontjukig.

A fiú hátat fordított a lánynak, majd elsétált. Pedig hiányzott neki, már ahogy sarkon fordult. Megbánta, de makacs és büszke volt annyira, hogy felszálljon a villamosra. Kinézett az ablakon, remélte, hátha a lány visszafut, nyakába ugrik, és nem akarja engedni. Remélte. De a lány már eltűnt a szeme elől a tömegben; leszegett fejjel fordult vissza.

Emberek. Férfi, nő, idős, fiatal, szakadt, igényes, tök mindegy. Unottak mind. De élnek, nem? Lány áll rózsával a kezében, mosolyog. Boldog. Tűnj a szemem elől…

Mocskos hó olvad kinn, kövér, sötétszürke felhőtömeg pöffeszkedik a város felett.

„Minden fölött állok és minden fölém kerekedik egyszerre. Érzem, ott a külvilág, de mintha üvegablakon át nézném. Most, még leszállhatok, át a másik villamos, és akkor nem történt semmi. Még vissza tudom fordítani, talán.”

A fiú leszállt a végállomáson. A világ a lehető legocsmányabb arcát mutatta mindközül.

Otthon? Zuhany? (…) Film? És újra csak (…) És billentyűk, betűk, szavak egymás után, készséggel fogadnak szót neki.

Így ni, az élete ritmusa megint bezárt egy kört. Szép. Csak kár, hogy „megint”, kár hogy „bezárt”, de a legnagyobb kár… hogy egy kört.

„Fázom most egyedül. Nem látom az arcát már és nem érzem a haja után édes illatát. Minden alatt vagyok most; saját akaratomból. Most, még vissza lehetne? Nem.”

Amíg van művészet, addig nincs miért elkeseredni. Amíg pótolja az alkotás iránti kíváncsiságod minden egyéb igényedet, nincs miért aggódni. Ha mindennap felkelsz, és érzed, erős vagy és tudsz cselekedni, vannak álmaid és teszel is értük; jó úton jársz.

Ha holnap felkelsz, kedvtelen vagy és reménytelen, és már megint nyolcra mész dolgozni, valamit elbasztál.

A nő… Ha alkotsz, a nő segít, inspirál tudtán kívül- de amíg igaz amit csinálsz, semmi beleszólása nincsen, és soha nem is állhat felette. Az őszinte alkotói folyamatot soha, semmi nem múlhatja felül. Semmi és senki.

… Persze, hitegesd csak magad. Nem vagy jobb ettől, nem tudod szépíteni a helyzetet. Magad vágtad el a dolog ütőerét, most szokj hozzá, hogy elvérzel. Most legyél büszke, amikor úgyis képtelen vagy rá!

Tél volt, fagyott szellő hatolt… a szívükig."