Ilyenkor Fonyód környező utcáit járja be a zene, már a több száz méterről hallani lehet a nyitott ablak melletti zongorát. Tök jó.
2012. július 26., csütörtök
Szimpla nyári koraest
A Fonyód fílingnek van egy fontos tartozéka, amit eddig csak kevesek tapasztalhattak meg. A technika annyira már nem új vívmányai azonban segítenek megosztani mindenkivel ezt a darabka Fonyódot (de modoros te jó ég). A minőségért viszont elnézést.
Ilyenkor Fonyód környező utcáit járja be a zene, már a több száz méterről hallani lehet a nyitott ablak melletti zongorát. Tök jó.
Ilyenkor Fonyód környező utcáit járja be a zene, már a több száz méterről hallani lehet a nyitott ablak melletti zongorát. Tök jó.
2012. július 18., szerda
Mi lenne a Balatonnal hegyek nélkül?
Nagy semmittevésemben néha már a fonyódi kilátás is unalmasnak tűnhet. Sokadjára másztam meg a dombokat, majd arra gondoltam, milyen nagy szívás lenne, ha ez a két kúp, meg a túloldalon az a pár nem lenne a Balaton köré telepítve. Szerencsére soha nem fogjuk megtudni, milyen lenne (bár méltatlanul sokat emlegetett volt barátnő egyszer azt kívánta, bárcsak ne létezne Fonyód), én azért eljátszottam a gondolattal. Íme az eredeti, majd a ledózerolt látkép:
Most nézem, annyira eltüntettem a túlpartot, hogy a magyar tenger méltóvá vált nevéhez...
2012. július 16., hétfő
Diplomaosztótól szeptemberig. És aztán?
Mi történt amióta lediplomáztam?
A józan ész és a rokonság azt mondaná, semmi. Hiszen az elmúlt szűk két hetet a kis földszinti szobában töltöttem, leginkább a Football Manager nevű játék illetve Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia c. könyv társaságában. A blogolás elég esetleges, mert Fonyódon nem úgy mennek ám a dolgok: a még nem bekötött netet lopjuk kábelon át, egy kb. húsz éves masinán keresztül. Nem csoda, hogy két hét után most vitt először rá a lélek, hogy írjak valamit.
No de mit? Kit érdekel, hogy a Trónok Harca túladagolás egyik (főleg családom számára) komikus velejárója, hogy bajszot és szakállat növesztek, mert anélkül nem érzem magam elég férfiasnak? Kit érdekel, hogy a Trabzonsporral második címvédésemre készülök 2014-ben? Vagy hogy a derekam minősége már megint egy hatvanéves reumás betegét igyekszik alulmúlni?
Vagy hogy szeptembertől megyek Törökországba dolgozni?
Egy hónapig tartó, megfeszített keresés után úgy láttam, ideje beletörődni: a török munkaerőpiac nem hogy nem kér belőlem, de körbe is röhög. Aztán jött egy hirtelen ötlet, elvégre a sokat emlegetett kapcsolati tőke döntő tényező lehet a csatamezőn, amikor a Lannisterek háromszoros túlerőben... khm, szóval egy levélváltás, már másnap egy Skype interjú, majd két hét őrjítő várakozás az ímélre. Ser Jorah nem szeretne ennyire megmártózni Daenerysben, mint én megkapni a levelet, amely dönt az elkövetkezendő (legalább egy) évemről. És lőn!
Trabzon. Privát nyelviskola. Angol tanár. Szeptember 2.-től.
És már csak a vízum miatt kell aggódnom. Bár ahogy édesapám szereti hangoztatni, a hevenyészett arcszőrzetem miatt úgy nézek ki, mint egy kebab, ezért a török hatóságok testvérükként fognak üdvözölni.
Nem úgy mint Jaime Lannister, akivel álmomban Nalan kegyeiért vívtam életre-halálra menő küzdelmet. Tényleg. Vesztettem, de nem haltam meg.
Szóval megyek Trabzonba, a városba, amely a törökök szerint a legunalmasabb, a turisták szerint a legérdektelenebb, és még az erasmusosok se kedvelik. Annyira. De akkor én miért szeretem?
(Ott lesz Nalan)
2. Közel van a határhoz. Grúzia pár órás buszút, Irán- Irak egy napon belül elérhető.
3. A török nép utolsó fasiszta bástyája a kurd lakta területek előtt (igen, ez pozitívum, lásd régebbi bejegyzések a kurd-török ellentétről)
4. Tenger plusz hegyek közé ékelődik.
5. Nem nagyobb Debrecennél (nem vagyok az a nagyvárosi gyerek)
6. Angolul taníthatok- akár gyerekeket is
7. A fizetés-megélhetés nevetségesen aránylik egymáshoz, és nem én húzom a rövidebbet.
8. Végre ehetek iskendert és tavuk sote-t!(na nem mintha ezt nem tehetném meg másutt...)
9. Végül: Trabzonspor.
Elméláztam azon is, mennyire visszalépés ez, hiszen már megjártam Trabzont is, a környéket is. Aztán beugrott valami: a törökmézes blogon egyszer megígértem, visszatérek a Newroz (kurd újév) ünnepére. Meg talán azt is, hogy a kihagyott Kappadókia, illetve Ararát túrákat bepótlom. Meg Nyugat-Törökország. Satöbbi. Nem kellett sokáig győzködnöm magam, hogy legalább annyira nyűgöz le és izgat az indulásom most is, mint bő másfél évvel ezelőtt.
Kicsit furcsa, de olyan, mintha hazaköltözni készülnék.
A józan ész és a rokonság azt mondaná, semmi. Hiszen az elmúlt szűk két hetet a kis földszinti szobában töltöttem, leginkább a Football Manager nevű játék illetve Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia c. könyv társaságában. A blogolás elég esetleges, mert Fonyódon nem úgy mennek ám a dolgok: a még nem bekötött netet lopjuk kábelon át, egy kb. húsz éves masinán keresztül. Nem csoda, hogy két hét után most vitt először rá a lélek, hogy írjak valamit.
No de mit? Kit érdekel, hogy a Trónok Harca túladagolás egyik (főleg családom számára) komikus velejárója, hogy bajszot és szakállat növesztek, mert anélkül nem érzem magam elég férfiasnak? Kit érdekel, hogy a Trabzonsporral második címvédésemre készülök 2014-ben? Vagy hogy a derekam minősége már megint egy hatvanéves reumás betegét igyekszik alulmúlni?
Vagy hogy szeptembertől megyek Törökországba dolgozni?
Egy hónapig tartó, megfeszített keresés után úgy láttam, ideje beletörődni: a török munkaerőpiac nem hogy nem kér belőlem, de körbe is röhög. Aztán jött egy hirtelen ötlet, elvégre a sokat emlegetett kapcsolati tőke döntő tényező lehet a csatamezőn, amikor a Lannisterek háromszoros túlerőben... khm, szóval egy levélváltás, már másnap egy Skype interjú, majd két hét őrjítő várakozás az ímélre. Ser Jorah nem szeretne ennyire megmártózni Daenerysben, mint én megkapni a levelet, amely dönt az elkövetkezendő (legalább egy) évemről. És lőn!
Trabzon. Privát nyelviskola. Angol tanár. Szeptember 2.-től.
És már csak a vízum miatt kell aggódnom. Bár ahogy édesapám szereti hangoztatni, a hevenyészett arcszőrzetem miatt úgy nézek ki, mint egy kebab, ezért a török hatóságok testvérükként fognak üdvözölni.
Nem úgy mint Jaime Lannister, akivel álmomban Nalan kegyeiért vívtam életre-halálra menő küzdelmet. Tényleg. Vesztettem, de nem haltam meg.
Szóval megyek Trabzonba, a városba, amely a törökök szerint a legunalmasabb, a turisták szerint a legérdektelenebb, és még az erasmusosok se kedvelik. Annyira. De akkor én miért szeretem?
(Ott lesz Nalan)
2. Közel van a határhoz. Grúzia pár órás buszút, Irán- Irak egy napon belül elérhető.
3. A török nép utolsó fasiszta bástyája a kurd lakta területek előtt (igen, ez pozitívum, lásd régebbi bejegyzések a kurd-török ellentétről)
4. Tenger plusz hegyek közé ékelődik.
5. Nem nagyobb Debrecennél (nem vagyok az a nagyvárosi gyerek)
6. Angolul taníthatok- akár gyerekeket is
7. A fizetés-megélhetés nevetségesen aránylik egymáshoz, és nem én húzom a rövidebbet.
8. Végre ehetek iskendert és tavuk sote-t!(na nem mintha ezt nem tehetném meg másutt...)
9. Végül: Trabzonspor.
Elméláztam azon is, mennyire visszalépés ez, hiszen már megjártam Trabzont is, a környéket is. Aztán beugrott valami: a törökmézes blogon egyszer megígértem, visszatérek a Newroz (kurd újév) ünnepére. Meg talán azt is, hogy a kihagyott Kappadókia, illetve Ararát túrákat bepótlom. Meg Nyugat-Törökország. Satöbbi. Nem kellett sokáig győzködnöm magam, hogy legalább annyira nyűgöz le és izgat az indulásom most is, mint bő másfél évvel ezelőtt.
Kicsit furcsa, de olyan, mintha hazaköltözni készülnék.
2012. július 8., vasárnap
Nincs
"Az ember a jelen tüzes vitrinjében ég. A lángokat a múlt és a jövő vízével próbálja eloltani; de figyelmetlen, és nem látja, hogy a víz fagyott."
Olyan jó lenne elzenélni, vagy elmesélni az elmúlt egy napomat. Vagy inkább az elmúlt hetemet, éveimet, születésemtől kezdve. De semmi kedvem nincs hozzá. Hagyján, de nem is tudnám. Mert amíg a múlt és a jövő jégkockáit nyalogatom, a szenvedély tüzéről megfeledkezve, nincs semmi keresnivalóm itt.
Olyan jó lenne elzenélni, vagy elmesélni az elmúlt egy napomat. Vagy inkább az elmúlt hetemet, éveimet, születésemtől kezdve. De semmi kedvem nincs hozzá. Hagyján, de nem is tudnám. Mert amíg a múlt és a jövő jégkockáit nyalogatom, a szenvedély tüzéről megfeledkezve, nincs semmi keresnivalóm itt.
2012. július 2., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)