Na, van még negyven perced. Mutass valamit, nyár! Te vagy a non-plus-ultrája az évnek. Legalábbis ezt rebesgetik rólad. Tudod, van a tél, a halott csend, a tavasz meg a virágzás, és aztán Te, az érett, ragyogó és méltóságos kiteljesedése az évnek. Jössz, hozod magaddal azt, amire milliárdok várnak: a napsütést meg a záporokat, a bikinit meg a fesztiválokat, az életet, a virágzás tetőzését, basszadmeg, mindent! Te vagy a vége, nem? Jön az ősz, az eső, és véged, vége mindennek. Siratjuk az évet (most épp a kétezer-tizennégyest), várjuk az utolsó három-négy hónapot, hadd legyen jövőre, hadd legyen tél és tavasz, hadd jöjjön az a három hónap! Hadd legyen vége a kilenc hónap unalomnak, dolgozni kell, spórolni a szabadsággal, satöbbi. Legyen nyár, teljesedjünk ki, essünk be a pad alá fáradtan és részegen, álmodva a boldogságról meg a szerelemről. Legyen hát nyár megint!
Basszátok meg. Megint.
Még mindig az ősz a legjobb hónap. Nem kezdek bele, miért. Rádöbbenni, hogy az ősz a legszebb évszak majdnem olyan klisé, mint -ni végződésű rímeket alkotni.
Gyakori. Ezért klisé. Ha nem értenétek.
Nincs mit mondanom. Nyáladzok a pipaszárra, és már megint este van; megint iszok, megint Massive Attack. Megint arra gondolok, mi lenne ha, mint gondtalan és ötlettelen filozófuscsemeték téli éjszakákon.
Ti sem értitek? Mert én sem.
Ősz lett huszonötödjére, és én örülök ennek. Kicsit kevesebb, mint huszonötödjére.
2014. augusztus 31., vasárnap
2014. augusztus 28., csütörtök
Kézirat
Van valami készülőben, sorok meg mondatok, amik lassan összeállnak egy történetté. Legalábbis már annyira összeállnak hogy néha kinyomtatom az egészet, és Fonyódra menet tollal javítgatom: "átírni", "ez így igénytelen", "bővíteni". Ilyen jegyzetekkel látom el, majd egy olyan ember kezébe nyomom, akinek a kritikája érdekel, de azért nem vág földhöz.
Azt nehezen viselném.
Ez a két ember, kori és érzelmi életbeli sajátosságból kifolyólag két szülőm. Nem győztem szabadkozni előttük, hogy ez nem a végleges, ezt ne olvassák el, azt még ugorják át, egyszóval mindent megtettem és bevetettem, hogy tompítsak egy esetleges letaglózó véleményt.
Mondtam, hogy nehezen viselem az ilyet.
Egy pillanat, kijött egy magocska a fogamból, eddig bele volt ragadva, na de most jól kibányásztam és kettéharaptam. Köszönöm a türelmet.
Tehát épp úgy esett, hogy anyám (én Lewis Carroll nyomán inkább mamsi plénynek hívom, de ez túl bizalmas elnevezés, nem is említeném többet) egy év után hazalátogatott két öcsémmel, és Almádiban gyűltünk össze az első estére. Misi és Andris kijelentették, hogy nélkülem bizony nem tudnak aludni, így begyömöszöltek priccseik közé, én pedig meg sem mukkanhattam. Vagyis megmukkantam, mert megkértem anyámat, hogy olvassa el a javítgatott kéziratot. Kézbe vette, nézegette, kiszedett egy magocskát a fogából, majd olvasni kezdte. Én meg elaludtam, öccs-kezek erdejében.
Sokat nem mondott másnap, én pedig szinte elfelejtettem. Azt hiszem, a főszereplő nőkhöz való viszonyulása és megítélése fennakadt nála a rostán, de ezt mindketten (remélhetőleg) megbocsátható bűnnek tekintettük. Együttlétünk további része jól definiálható az alábbi képpel:
Aztán mentek haza. Én meg Fonyódra. És ha már ott voltam, egy (kettő? három?) pohár bor mellett megvitattuk a kéziratot apámmal is (rá sajnos Carroll nem talált megfelelő, és nekem is tetsző becenevet). Kötekedett velem.
- Túlságosan is cselekmény-orientált.
- És az miért baj?
- Hiányolom a leíró részeket. Amikor mesélsz nekem a grúz hegyekről, olyan részletesen elmondasz mindent.
- Félek a leírástól. Hesse és Tolkien olyan jók voltak benne.
- Na és?
- Az életem most cselekmény. Majd később leírás lesz.
- Aztán ne odázd túl sokáig, a végén meghalsz és rájössz hogy nem írtál semmit. Nincs olyan sok időd, mint ahogy az látszik.
Így beszélgettünk, a bor pedig csak fogyott, fogyott... az utolsó esténk Fonyódon ezen a nyáron. Mindig ez szokott lenni a vége. Meg az, hogy kiköpi, amit igazán gondol.
- Az a baj, hogy túlságosan tetszeni akarsz. Nem az a célod, hogy gyönyörködtess, pedig minden művészetnek ez lenne a dolga. Akarj tetszeni, de ne ez legyen az elsődleges cél!
- Miért baj hogy tetszeni akarok? Mikor, ha nem most? Puszta gyönyörködtetéssel majd mehetek egy magánkiadóhoz, ahol kiadnak 300 példányban és darabját 7000 forintért értékesíthetem magam.
Ő pedig csak ingatta a fejét. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már annyira nem értettünk egyet és olyannyira sok bort fogyasztottunk, hogy bölcsebbnek láttuk, ha nyugovóra térünk.
- Jó éjt kisfiam.
- Szia.
Én pedig leültem és dühből írtam a grúz hegyekről.
Másnap a vasútállomáson jól kiröhögtük magunkat a tegnap estiért. Közöltem vele, hogy írtam valamit Grúziáról is.
- És? Sok a leírás, ugye? -kérdezte.
- Esküszöm hogy nem veled akartam kibaszni. De cselekmény-orientált és alig van benne leírás. Nem tudok máshogy írni most, papa. Ez a hangom.
Csak somolygott sokatmondóan. Fene tudja mire gondolhat ilyenkor- bosszankodtam magamban, majd felszálltam a pesti gyorsra.
Azt nehezen viselném.
Ez a két ember, kori és érzelmi életbeli sajátosságból kifolyólag két szülőm. Nem győztem szabadkozni előttük, hogy ez nem a végleges, ezt ne olvassák el, azt még ugorják át, egyszóval mindent megtettem és bevetettem, hogy tompítsak egy esetleges letaglózó véleményt.
Mondtam, hogy nehezen viselem az ilyet.
Egy pillanat, kijött egy magocska a fogamból, eddig bele volt ragadva, na de most jól kibányásztam és kettéharaptam. Köszönöm a türelmet.
Tehát épp úgy esett, hogy anyám (én Lewis Carroll nyomán inkább mamsi plénynek hívom, de ez túl bizalmas elnevezés, nem is említeném többet) egy év után hazalátogatott két öcsémmel, és Almádiban gyűltünk össze az első estére. Misi és Andris kijelentették, hogy nélkülem bizony nem tudnak aludni, így begyömöszöltek priccseik közé, én pedig meg sem mukkanhattam. Vagyis megmukkantam, mert megkértem anyámat, hogy olvassa el a javítgatott kéziratot. Kézbe vette, nézegette, kiszedett egy magocskát a fogából, majd olvasni kezdte. Én meg elaludtam, öccs-kezek erdejében.
Sokat nem mondott másnap, én pedig szinte elfelejtettem. Azt hiszem, a főszereplő nőkhöz való viszonyulása és megítélése fennakadt nála a rostán, de ezt mindketten (remélhetőleg) megbocsátható bűnnek tekintettük. Együttlétünk további része jól definiálható az alábbi képpel:
 |
| a számban egyebként a fényképező kis viewfinder papucsa van még mielőtt |
- Túlságosan is cselekmény-orientált.
- És az miért baj?
- Hiányolom a leíró részeket. Amikor mesélsz nekem a grúz hegyekről, olyan részletesen elmondasz mindent.
- Félek a leírástól. Hesse és Tolkien olyan jók voltak benne.
- Na és?
- Az életem most cselekmény. Majd később leírás lesz.
- Aztán ne odázd túl sokáig, a végén meghalsz és rájössz hogy nem írtál semmit. Nincs olyan sok időd, mint ahogy az látszik.
Így beszélgettünk, a bor pedig csak fogyott, fogyott... az utolsó esténk Fonyódon ezen a nyáron. Mindig ez szokott lenni a vége. Meg az, hogy kiköpi, amit igazán gondol.
- Az a baj, hogy túlságosan tetszeni akarsz. Nem az a célod, hogy gyönyörködtess, pedig minden művészetnek ez lenne a dolga. Akarj tetszeni, de ne ez legyen az elsődleges cél!
- Miért baj hogy tetszeni akarok? Mikor, ha nem most? Puszta gyönyörködtetéssel majd mehetek egy magánkiadóhoz, ahol kiadnak 300 példányban és darabját 7000 forintért értékesíthetem magam.
Ő pedig csak ingatta a fejét. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már annyira nem értettünk egyet és olyannyira sok bort fogyasztottunk, hogy bölcsebbnek láttuk, ha nyugovóra térünk.
- Jó éjt kisfiam.
- Szia.
Én pedig leültem és dühből írtam a grúz hegyekről.
Másnap a vasútállomáson jól kiröhögtük magunkat a tegnap estiért. Közöltem vele, hogy írtam valamit Grúziáról is.
- És? Sok a leírás, ugye? -kérdezte.
- Esküszöm hogy nem veled akartam kibaszni. De cselekmény-orientált és alig van benne leírás. Nem tudok máshogy írni most, papa. Ez a hangom.
Csak somolygott sokatmondóan. Fene tudja mire gondolhat ilyenkor- bosszankodtam magamban, majd felszálltam a pesti gyorsra.
2014. augusztus 15., péntek
Negyed
Emlékszem, úgy tizenöt éve valamelyik rock-fenegyerek szülinapi koncertjét úgy plakátolták ki Pesten, hogy "XY fél évszázados lesz". Milyen menőn is hangzik az évszázad szóval játszadozni! Már-már halhatatlannak érezheti magát az ember, még akkor is, ha a lakosság nagyrészt csak a század törtszámaival tud kérkedni. Alig vártam, hogy én is megtehessem, és ha plakátra nem is futotta, négy nappal a nemes pillanat előtt megtámadtam ismerőseimet az alábbi kijelentéssel:
NÉGY NAP ÉS NEGYED ÉVSZÁZADOS VAGYOK / 4 days and im a quarter century old!!!!
A reakciók majdnem annyira viccesek mint maga a kijelentés. Név nélkül:
1
- júúúúúúúúúj (...) te vén fasz
2
- öreg szar vagy
3
- ney askım? (tessék szívem?)
4
- OMG
5
- szar ügy
6
- Seen at 1:02 am
7
- Happy birthday bitch
8
- Ok, and? You are worried about that? (oké, és? aggódsz miatta?)
Bónusz:
- gratulálok Pijer!
- bocs, közvéleménykutatást tartottam. tőled egy kicsit nyersebb választ vártam
- akkor baszd meg
NÉGY NAP ÉS NEGYED ÉVSZÁZADOS VAGYOK / 4 days and im a quarter century old!!!!
A reakciók majdnem annyira viccesek mint maga a kijelentés. Név nélkül:
1
- júúúúúúúúúj (...) te vén fasz
2
- öreg szar vagy
3
- ney askım? (tessék szívem?)
4
- OMG
5
- szar ügy
6
- Seen at 1:02 am
7
- Happy birthday bitch
8
- Ok, and? You are worried about that? (oké, és? aggódsz miatta?)
Bónusz:
- gratulálok Pijer!
- bocs, közvéleménykutatást tartottam. tőled egy kicsit nyersebb választ vártam
- akkor baszd meg
2014. augusztus 9., szombat
A fáradtság a drogom
A tökéletes tudatmódosító. Ami írásra serkent, ami felszínre hoz olyan dolgokat, amelyeket a tudat józan gátai pimasz mód eltakarnak. Tíz év után találtam rá az ideális drogra; most szépen felsorolom a felé vezető utat.
(1) Alkohol
15 évesen kaptam ajándékba egy üveg Garrone Cherryt. Nem kedveltem az alkoholt, persze tudtam, hogy hamarosan kötelező jelleggel fogom nyakalni a különböző színűk-ízű-koncentrátumú-mennyiségű italokat. A Garrone Cherry maga volt a tökély. Persze a barátaim csajpiának hívták és büszkén sört vedeltek állandóan (pedig tudtam, hogy nem szerették; a sört egyszerűen nem lehet szeretni olyan fiatalon). Jó volt a szelíd, édeskés lötty jótékony delíriuma. Ha ez a részegség, ide vele!
Az első hányós buli aztán mindent megváltoztat. 17 voltam, amikor Almádiban megrendeztük kamaszkorunk első, kataklizmikus-katartikus partiját. Jótékony delírium, a nagy faszt. Másnap mentünk haza, Bali pedig még talált egy száradt spagettidarabot a hajamban. Megfogadtam, hogy soha nem rúgok be többet.
Egerben persze ez tarthatatlan volt. Ráálltam a borra, társaságban vagy egyedül, vöröset, szárazat, völgyes folyósat vagy palackosat, egyszerűen belezúgtam, megszerettem. Hamvas Bélát és Baudelaire-t olvasgattam ekkortájt, akik olyan szép dolgokat írtak a borról, hogy nem tudtam nem egyetérteni és inni még egy kicsit könyveik felé görnyedve.
Mégis, valami hiányzott. Másnap fájt a fejem, kiszáradt a torkom, szédelegtem. Minden alkalommal, valamilyen úton-módon megfizettem bormámorom árát. Más megoldás után kellett nézni.
(2) Dohány
Ha az alkoholfogyasztás ellen tiltakoztam, tripla ennyire elleneztem a dohányzás bárminemű megnyilvánulását. Édesanyám régen sokat dohányzott, én pedig mindig vicces arcokat vágtam ki a cigisdobozaiból. A dohány illatát szerettem, de a füstjét már nem. Almádi rontott meg ebben is aztán. Áron vett egy doboz Camelt, én pedig kértem tőle egy szálat. Ezzel indult lejmolós karrierem: kikötöttem magamnak, hogy én soha nem veszek cigit, csak akkor szívok, ha adnak. Az éjszakák legrosszabb bagósává váltam: csak akkor szívtam, ha adtak és ha ittam, így aztán néha két hétig egy szál se, aztán néha egy este alatt egy-két dobozt is leszűrettem szegény tüdőmmel.
Az alkohollal ellentétben minden cigizős éjszaka után megfogadtam: soha többet. Köhögtem, krákogtam mint egy tbc-s uhubagoly. Kell a francnak bagózni! Aztán egy hét múlva megint vígan pöfékeltem.
Szokásomon több ízben is megpróbáltam felülkerekedni, ehhez pedig a leghasznosabbnak tűnő eszköz a pipa volt. Nagyapám pipái. Vettem egy zacskó dohányt meg pár egyéb cuccot, és próbáltam átszellemülten pöfékelni. Macerás szarnak gondoltam elsőre. Másodikra. Mára megszoktam, de a cigit nem pótolja: sokáig tart, de csípi a nyelvet, és több meló van vele mint egyszerűen rágyújtani.
Nem, a dohány sem lehet megoldás.
(3) Fű
Persze mit hadoválhatnék a dologról, elvégre legfeljebb egy tucatnyi randevúm volt vele. Mindenki ismer valakit aki csinálja, aki tud szerezni. Szentendrén ez duplán igaz volt. Egy megbízható haver haverjának a haverja szerzett hármunknak, mi pedig a szűzlány izgalmával csaptunk bele a dologba. Pompás volt. Tényleg jó cucc volt. Imádtuk azt az estét. Aztán emlékszem, már hajnal volt mikor Bali jött be hozzám tágra nyílt szemekkel:
- Pijer, a szobámban most húzott el a kettes metró! Utána pedig molylepkék mindenütt bazmeg! Molylepkék!- és riadtan hadonászott maga előtt.
A következő alkalmak mind hányással végződtek. Hiába volt csodás egy-két órám, a gyomromat mindig felkavarta a szutyok. Nem kedveltem meg, akárhányszor és akárhány (höhö) félét próbáltam. Aztán jött Isztambul, és egy életre elvette a kedvemet. Meg majdnem az életemet.
Ömürnél vízipipáztunk. Miért is lenne más mint a többi? Beleszívtam. Sokszor. Miattam hozták a cuccot.
Valami nem stimmelt. Zúgott a fejem, a szemeim és az arcom. Kimelegedtem egy másodperc alatt. Biztos sok volt egyszerre. Leültem. Csillagok mindenütt. Vécé. Hányni nem kell. Akkor mi van?
Képszakadás.
A földön térek magamhoz, a hálóban vagyok. Négy török, két srác meg két csaj térdel aggódva körülöttem. Tíz perce ájult voltam, mondják. Valami kémia úton tisztított cucc volt, a kórház zárt raktárából lopták. Tiszta víz a pólóm. A szívem helyén egy töppedt őszibarack van. Mintha üres lenne a mellkasom. Rémisztő érzés volt. Mintha meghaltam volna. Órákon át csak izzadtam és kuporogtam embriópózban, kezeimet mellkasomhoz szorítva. Nem, soha többet.
(4) Egyéb
Nincs egyéb. A fenti hármasfogat rádöbbentett, hogy nekem a bor is elég. Messzebb nem akarok menni. Kolonc lenne. Azt hiszem, legalábbis.
Hevenyészett tanulmányom végéhez, és egyben konklúziójához, kvázi megoldásához érkeztünk. Az ötös pontot már lelőttem a címben; most viszont meg is fogom magyarázni.
(5) Fáradtság
Az éjszakai műszak döbbentett rá. Hatból öt napot dolgoztam végig, este héttől reggel hétig, és az utolsó nap reggelén egyből mentem Fonyódra. Hulla fáradtan: amikor az embernek már gondolkodni is fáj. Az érsekkertben ballagtam, és röhögnöm kellett. Nem tudom miért. Csak nevettem. Elkezdtem énekelni. Jött szembe egy bácsi, és jó hangosan ráköszöntem. Megijedt, én pedig nevettem tovább. A vonatra várva írni akartam valami idióta rímet, amit odafele dúdoltam, de nem volt nálam toll. A kis büfében nem volt eladó íróeszköz, de a pultoslány adott egyet ingyen. Kezet csókoltam neki, ő csak vihogott, a pultnál pedig az öreg alkesz gyanúsan méregetett reggeli sör-pálinka kombója mögül. Olyan volt, mintha a világ a maga teljes egészében, valójában mutatkozna. Nem voltak szociális minták, viselkedési berögzülések. Csak én, meg ahogy sétálok és dúdolok, írok, beszélgetek, röhögök bután, fáradtan. Fáradtan. Tehát rájöttem hogy imádok fáradtnak lenni: a testemet nem zavarja, hogy ki kell tekernem a völgyből, és mire hazaérek, még fogócskázok Morzsival a kertben. Lefekszem az ágyamba, mert mégis illene aludni, de nem megy, imádom ezt a holtpontot, kilúgozott gondolataim és érzéseim olyan tisztán égnek fejemben, hogy szinte perzselik a kezemet, le kell írni, aztán énekelni, nem, táncolni, őrjöngeni, fekvőtámaszozni, röhögni, aztán pedig végre bezuhanni az ágyba. És édesen aludni.
És másnap még jobban is érzem magam.
(1) Alkohol
15 évesen kaptam ajándékba egy üveg Garrone Cherryt. Nem kedveltem az alkoholt, persze tudtam, hogy hamarosan kötelező jelleggel fogom nyakalni a különböző színűk-ízű-koncentrátumú-mennyiségű italokat. A Garrone Cherry maga volt a tökély. Persze a barátaim csajpiának hívták és büszkén sört vedeltek állandóan (pedig tudtam, hogy nem szerették; a sört egyszerűen nem lehet szeretni olyan fiatalon). Jó volt a szelíd, édeskés lötty jótékony delíriuma. Ha ez a részegség, ide vele!
Az első hányós buli aztán mindent megváltoztat. 17 voltam, amikor Almádiban megrendeztük kamaszkorunk első, kataklizmikus-katartikus partiját. Jótékony delírium, a nagy faszt. Másnap mentünk haza, Bali pedig még talált egy száradt spagettidarabot a hajamban. Megfogadtam, hogy soha nem rúgok be többet.
Egerben persze ez tarthatatlan volt. Ráálltam a borra, társaságban vagy egyedül, vöröset, szárazat, völgyes folyósat vagy palackosat, egyszerűen belezúgtam, megszerettem. Hamvas Bélát és Baudelaire-t olvasgattam ekkortájt, akik olyan szép dolgokat írtak a borról, hogy nem tudtam nem egyetérteni és inni még egy kicsit könyveik felé görnyedve.
Mégis, valami hiányzott. Másnap fájt a fejem, kiszáradt a torkom, szédelegtem. Minden alkalommal, valamilyen úton-módon megfizettem bormámorom árát. Más megoldás után kellett nézni.
(2) Dohány
Ha az alkoholfogyasztás ellen tiltakoztam, tripla ennyire elleneztem a dohányzás bárminemű megnyilvánulását. Édesanyám régen sokat dohányzott, én pedig mindig vicces arcokat vágtam ki a cigisdobozaiból. A dohány illatát szerettem, de a füstjét már nem. Almádi rontott meg ebben is aztán. Áron vett egy doboz Camelt, én pedig kértem tőle egy szálat. Ezzel indult lejmolós karrierem: kikötöttem magamnak, hogy én soha nem veszek cigit, csak akkor szívok, ha adnak. Az éjszakák legrosszabb bagósává váltam: csak akkor szívtam, ha adtak és ha ittam, így aztán néha két hétig egy szál se, aztán néha egy este alatt egy-két dobozt is leszűrettem szegény tüdőmmel.
Az alkohollal ellentétben minden cigizős éjszaka után megfogadtam: soha többet. Köhögtem, krákogtam mint egy tbc-s uhubagoly. Kell a francnak bagózni! Aztán egy hét múlva megint vígan pöfékeltem.
Szokásomon több ízben is megpróbáltam felülkerekedni, ehhez pedig a leghasznosabbnak tűnő eszköz a pipa volt. Nagyapám pipái. Vettem egy zacskó dohányt meg pár egyéb cuccot, és próbáltam átszellemülten pöfékelni. Macerás szarnak gondoltam elsőre. Másodikra. Mára megszoktam, de a cigit nem pótolja: sokáig tart, de csípi a nyelvet, és több meló van vele mint egyszerűen rágyújtani.
Nem, a dohány sem lehet megoldás.
(3) Fű
Persze mit hadoválhatnék a dologról, elvégre legfeljebb egy tucatnyi randevúm volt vele. Mindenki ismer valakit aki csinálja, aki tud szerezni. Szentendrén ez duplán igaz volt. Egy megbízható haver haverjának a haverja szerzett hármunknak, mi pedig a szűzlány izgalmával csaptunk bele a dologba. Pompás volt. Tényleg jó cucc volt. Imádtuk azt az estét. Aztán emlékszem, már hajnal volt mikor Bali jött be hozzám tágra nyílt szemekkel:
- Pijer, a szobámban most húzott el a kettes metró! Utána pedig molylepkék mindenütt bazmeg! Molylepkék!- és riadtan hadonászott maga előtt.
A következő alkalmak mind hányással végződtek. Hiába volt csodás egy-két órám, a gyomromat mindig felkavarta a szutyok. Nem kedveltem meg, akárhányszor és akárhány (höhö) félét próbáltam. Aztán jött Isztambul, és egy életre elvette a kedvemet. Meg majdnem az életemet.
Ömürnél vízipipáztunk. Miért is lenne más mint a többi? Beleszívtam. Sokszor. Miattam hozták a cuccot.
Valami nem stimmelt. Zúgott a fejem, a szemeim és az arcom. Kimelegedtem egy másodperc alatt. Biztos sok volt egyszerre. Leültem. Csillagok mindenütt. Vécé. Hányni nem kell. Akkor mi van?
Képszakadás.
A földön térek magamhoz, a hálóban vagyok. Négy török, két srác meg két csaj térdel aggódva körülöttem. Tíz perce ájult voltam, mondják. Valami kémia úton tisztított cucc volt, a kórház zárt raktárából lopták. Tiszta víz a pólóm. A szívem helyén egy töppedt őszibarack van. Mintha üres lenne a mellkasom. Rémisztő érzés volt. Mintha meghaltam volna. Órákon át csak izzadtam és kuporogtam embriópózban, kezeimet mellkasomhoz szorítva. Nem, soha többet.
(4) Egyéb
Nincs egyéb. A fenti hármasfogat rádöbbentett, hogy nekem a bor is elég. Messzebb nem akarok menni. Kolonc lenne. Azt hiszem, legalábbis.
Hevenyészett tanulmányom végéhez, és egyben konklúziójához, kvázi megoldásához érkeztünk. Az ötös pontot már lelőttem a címben; most viszont meg is fogom magyarázni.
(5) Fáradtság
Az éjszakai műszak döbbentett rá. Hatból öt napot dolgoztam végig, este héttől reggel hétig, és az utolsó nap reggelén egyből mentem Fonyódra. Hulla fáradtan: amikor az embernek már gondolkodni is fáj. Az érsekkertben ballagtam, és röhögnöm kellett. Nem tudom miért. Csak nevettem. Elkezdtem énekelni. Jött szembe egy bácsi, és jó hangosan ráköszöntem. Megijedt, én pedig nevettem tovább. A vonatra várva írni akartam valami idióta rímet, amit odafele dúdoltam, de nem volt nálam toll. A kis büfében nem volt eladó íróeszköz, de a pultoslány adott egyet ingyen. Kezet csókoltam neki, ő csak vihogott, a pultnál pedig az öreg alkesz gyanúsan méregetett reggeli sör-pálinka kombója mögül. Olyan volt, mintha a világ a maga teljes egészében, valójában mutatkozna. Nem voltak szociális minták, viselkedési berögzülések. Csak én, meg ahogy sétálok és dúdolok, írok, beszélgetek, röhögök bután, fáradtan. Fáradtan. Tehát rájöttem hogy imádok fáradtnak lenni: a testemet nem zavarja, hogy ki kell tekernem a völgyből, és mire hazaérek, még fogócskázok Morzsival a kertben. Lefekszem az ágyamba, mert mégis illene aludni, de nem megy, imádom ezt a holtpontot, kilúgozott gondolataim és érzéseim olyan tisztán égnek fejemben, hogy szinte perzselik a kezemet, le kell írni, aztán énekelni, nem, táncolni, őrjöngeni, fekvőtámaszozni, röhögni, aztán pedig végre bezuhanni az ágyba. És édesen aludni.
És másnap még jobban is érzem magam.
2014. augusztus 8., péntek
Föld, Hold, Nap II.
Hold
Kicsit még maradj velem, szerelem, itt, igen!
Ne fordítsd el arcod felé,
Nem mehetsz el, még nem.
Olyan hideg volt. Nem a teste. Hanem a szeme. A tekintete. Egy hete került kórházba. De akkor még ott volt a szín a szemében. Zölden ragyogott. Most viszont hideg volt és szürke, mint az acél. Hideg, de kemény nem. Persze mosolygott. Világ életében csak mosolygott, a kedvesség különböző árnyalatain. Most épp fáradt-kedvesen.
- Mondj egy verset, kérlek- kérte gyöngéden, gyöngén.
Nem volt kedve szavalni. Nem jutott eszébe semmi illő. Aztán mégis megköszörülte torkát:
- ”Fürdő csillagok, ős-kusza álmok,
Borzadok, ébren hallucinálok.
Részegen égek a puszta ligetben,
Csillagokat fognék a kezemben.
A balalajka vidám dala repdes,
Tóban, az árban fürdik a kedves.
Kecses a keble, a két üde körte,
Csontja vihart simogat ölelőzve.
Mint a szivárvány, olvad a csillag,
Szívben az esti litánia-illat.”
- Szép volt- mondta a nő.- Olvad a csillag...
- Nem olvad. Még nem. Most nem. Tudod te is.
- Nem vagy már mufurc, kedves… csak egy kicsit makacs.
A nő arca határtalan békét árasztott, a férfié viszont aggodalommal volt teli.
- Itt alszok veled. Olvasok neked verset, szavalok is.
- Nem kell. Csak ülj itt egy kicsit és maradj. Elfáradtam, kedves.
Nincs orosz, nemhogy orosz, semmilyen költő, akinek ideillő és illő gondolatait idézhetné már. Kezébe fogta a nő kezeit. Kicsi volt és öreg, végtelenül öreg, elnyűtt és fáradt.
- Hadd aludjak.
Hajába túrt és homlokon csókolta a nőt, majd megvárta hogy elaludjon; csendben kiment a kórházi szobából, és meg sem állt hazáig.
A csillag reggelre elolvadt, s szívében nem maradt esti litánia-illat. Csak az a fáradt-kedves mosoly.
2014. augusztus 5., kedd
Föld, Hold, Nap I.
Föld
Kicsit gyere ide, szépség, maradj még velem, itt, igen!
Mutasd arcod, fordítsd felém, nekem.
A fiú lefelé sétált az úton. Meredek volt, ezért akaratán kívül gyorsabban szedte a lábait. Idétlenül érezte magát. Üldögélni jobban szeretett. Olyankor nem szédült, és idétlennek is ritkábban érezte magát. Bárcsak otthon üldögélhetne most! De elvégre szabadnapja volt. A vasárnap volt az egyetlen a héten. Illett otthonról kimozdulni.
Sütött a nap, és körülötte mindenki tökéletes vidámnak és még véletlenül sem idétlennek látszott. Az emberek örültek a vasárnapnak, a jó időnek, és a lejtő utcának, ami megkönnyítette sétájukat.
Végre leért a tengerpartra. Lekászálódott a parti sétányról a sziklákra, majd a fövenyes parton elbotladozott a kavicsokig. Ott aztán letelepedett, ujjait mélyen a kavicsok közé fúrta, és hátradőlve élvezte a napfényt. Jó volt szarni a munkára. Egy kicsit elhitte, hogy másnap nem hétfő lesz, hogy nem kell felkelni, kávét inni (utálta a kávét), letrappolni a hegyen, buszra szállni, dolgozni, hazamenni, és így tovább. Mégis, perverz függéssel gondolt élete eme egyszerű kis ciklusára. A szokás végül is megszerettette vele azt. A vasárnapok aztán meg szinte ugyanakkora élvezetet okoztak, mint gondot. Ezért is találta ki, hogy minden vasárnap ugyanazt fogja csinálni: lesétál a tengerpartra, és belefúrja ujjait a kavicsok közé. Így aztán könnyen beláthatjuk, mennyire dühös volt, amikor megpillantott egy alakot letérni a sétányról, és egyenesen felé közeledni.
Könnyed léptekkel kerülgette a sziklákat, és már a kavicsok közt is volt. A nap pont mögüle sütött, így csak egy valamit lehetett megállapítani: a jövevény nő volt.
És aztán. Megzavarta gondosan megtervezett vasárnapját. Elrontja a napot, a tengert meg a kavicsokat. És most még le is ül, alig öt méternyire tőle! Szó nélkül ücsörög, felvesz egy kavicsot és behajítja a vízbe. Az halkan csobban, a lány pedig még egy s még egy újabb darabot dob utána.
- Rég vársz rám?- kérdezte a lány finoman.
Mit lehet erre válaszolni? Ő csak békére és nyugalomra várt, de a lányra nem.
- Nem is vártalak - válaszolta kurtán.
A lány, nagy rémületére, elnevette magát.
- Ez nem igaz! De nem is baj. Gyere, rajzoljunk.
Előhúzott ruhájából egy filcet, és felvett egy nagyobbacska kavicsot.
- Ő mufurc lesz, mint te- jelentette ki, majd pár tollvonással kis arcot rajzolt a kavicsra.
- Nem vagyok mufurc.
- Dehogynem! Hallgasd magad, ahogy azt mondod: “nem vagyok mufurc”. Ilyet csak mufurc emberek mondanak.
- Biztos igazad van.
- Ne mufurcoskodj! Inkább mondd meg, milyen legyen a következő arc.
- Randa. Csúf.
- Még mindig mufurc vagy. De legalább válaszoltál. Tehát, erre a kavicsra egy csúnya arc kerül.
Már fogta is a kavicsot, és a kezébe nyomta.
- Tessék. Ezt te rajzolod rá.
Nagy, kitátott száj, éles fogak, vérben forgó szemek. Kész volt az arc.
- Nem látom értelmét- közölte a fiú.
- A következőt ki kell találnod- mondta a lány, rá se hederítve. Kicsit alaposabb vonalakat firkált, majd megmutatta neki.- Na, mi ez?
- Ez én vagyok!- ismerte fel magát a fiú.- De egy kicsit máshogy nézek ki.
- Kicsit? Talán mert nem vagy mufurc ezen a kavicson. A gond csak az, hogy ezzel hazudunk, mert igenis mufurc vagy. Be is dobom a vízbe- mondta, majd úgy is tett. A fiú kissé csalódottan figyelte, ahogy elmerül a kő.
- Igazán nem kellett volna ezt tenned- de a lány csak mosolygott. Nem, a nap miatt még mindig nem látszott belőle sok, de biztosra vette, hogy mosolygott.- Kérem a tollat! Most én rajzolok.
A lány tiltakozás nélkül odaadta a filcet.
- Engem rajzolsz?- kíváncsiskodott.
- Téged hát.
A lány mosolyogva figyelte, ahogy a fiú akkurátusan próbálja utánozni vonásait a fehér kövecskén.
- Kész!
- Ez egy napocska, te mulya.
- A nap pont mögüled süt. Nem látok belőled semmi mást, csak a napot.
- Na, már csak undok vagy, mufurc nem. Tessék, nézd meg az arcom jól!- mondta a lány, majd átillegette magát a fiú másik oldalára.
- Nem voltam messze az imént- jelentette a fiú.
- Tessék?
- A napocskával.
A lány elmosolyodott megint, majd felvett egy kavicsot és a fiú kezébe adta. Nem is volt olyan szar ez a vasárnap.
2014. augusztus 3., vasárnap
húszezer
na, üveg már megint, a kagylók közt, tudjátok. fülemhez veszem, mert pont kagylóformát csiszolt belőle a tenger. de nem morajlik. helyette csak susmorog.
azt mondja, 20.000-szer kattintottatok a blogon ilyen-olyan linkekre.
húszezer.
na. mondjuk ki.
húszezer.
elég jól hangzik.
ennél feljebb már bankjegyünk sincs.
elégedetten kinyújtom hát lábamat: a tetőtéri szoba falának támasztom. kis éjjeli lámpám átvilágít az asztalon álldogáló üveg rozéboron, rózsaszínre festve combomat-vádlimat. már megint nyár van, kurva meleg, izzadok, még kisgatyában és kereszthuzatban is.
majdnem annyira unom ezeket a sorokat, mint massive attack-eurochildot hallgatni kényszeredetten, húszezredjére. mert kitaláltam hogy nekem ez a kis írói himnuszom. niki szerint arra csak szexelni jó. hát szerintem írni is majdnem annyira pazar.
na de miről?
az üres oldallal való viaskodás visszatérő motívum, mégis itt van ez a kétszáz poszt magyarul, száz angolul, három éves futamidőre, kamatmentesen. nincs miért panaszkodnom.
jól meghízott a gyermekem.
tömték is rendesen.
hatéves volt az idén.
most menne iskolába.
nem év vesztes, csak azért.
na, ezt mondta a kagyló. mindig elmondja ezt, ha épp mérföldkőhöz érkeztem a bloggal:
- 50, 100, 150, 200 poszt
- 10.000, 20.000, stb oldalletöltés
- 1, 2, 3 komment (nem a szosöl fícsör az erőssége szegénynek)
I walk in a bar and immediately, I sense danger,
You looking me girl if I was a
Total stranger.
A rossz hír az, hogy
- tovább írok
- még sokáig az eurochildot fogom közben hallgatni
Sziasztok.
azt mondja, 20.000-szer kattintottatok a blogon ilyen-olyan linkekre.
húszezer.
na. mondjuk ki.
húszezer.
elég jól hangzik.
ennél feljebb már bankjegyünk sincs.
elégedetten kinyújtom hát lábamat: a tetőtéri szoba falának támasztom. kis éjjeli lámpám átvilágít az asztalon álldogáló üveg rozéboron, rózsaszínre festve combomat-vádlimat. már megint nyár van, kurva meleg, izzadok, még kisgatyában és kereszthuzatban is.
majdnem annyira unom ezeket a sorokat, mint massive attack-eurochildot hallgatni kényszeredetten, húszezredjére. mert kitaláltam hogy nekem ez a kis írói himnuszom. niki szerint arra csak szexelni jó. hát szerintem írni is majdnem annyira pazar.
na de miről?
az üres oldallal való viaskodás visszatérő motívum, mégis itt van ez a kétszáz poszt magyarul, száz angolul, három éves futamidőre, kamatmentesen. nincs miért panaszkodnom.
jól meghízott a gyermekem.
tömték is rendesen.
hatéves volt az idén.
most menne iskolába.
nem év vesztes, csak azért.
na, ezt mondta a kagyló. mindig elmondja ezt, ha épp mérföldkőhöz érkeztem a bloggal:
- 50, 100, 150, 200 poszt
- 10.000, 20.000, stb oldalletöltés
- 1, 2, 3 komment (nem a szosöl fícsör az erőssége szegénynek)
I walk in a bar and immediately, I sense danger,
You looking me girl if I was a
Total stranger.
A rossz hír az, hogy
- tovább írok
- még sokáig az eurochildot fogom közben hallgatni
Sziasztok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)