Mi történt amióta lediplomáztam?
A józan ész és a rokonság azt mondaná, semmi. Hiszen az elmúlt szűk két hetet a kis földszinti szobában töltöttem, leginkább a Football Manager nevű játék illetve Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia c. könyv társaságában. A blogolás elég esetleges, mert Fonyódon nem úgy mennek ám a dolgok: a még nem bekötött netet lopjuk kábelon át, egy kb. húsz éves masinán keresztül. Nem csoda, hogy két hét után most vitt először rá a lélek, hogy írjak valamit.
No de mit? Kit érdekel, hogy a Trónok Harca túladagolás egyik (főleg családom számára) komikus velejárója, hogy bajszot és szakállat növesztek, mert anélkül nem érzem magam elég férfiasnak? Kit érdekel, hogy a Trabzonsporral második címvédésemre készülök 2014-ben? Vagy hogy a derekam minősége már megint egy hatvanéves reumás betegét igyekszik alulmúlni?
Vagy hogy szeptembertől megyek Törökországba dolgozni?
Egy hónapig tartó, megfeszített keresés után úgy láttam, ideje beletörődni: a török munkaerőpiac nem hogy nem kér belőlem, de körbe is röhög. Aztán jött egy hirtelen ötlet, elvégre a sokat emlegetett kapcsolati tőke döntő tényező lehet a csatamezőn, amikor a Lannisterek háromszoros túlerőben... khm, szóval egy levélváltás, már másnap egy Skype interjú, majd két hét őrjítő várakozás az ímélre. Ser Jorah nem szeretne ennyire megmártózni Daenerysben, mint én megkapni a levelet, amely dönt az elkövetkezendő (legalább egy) évemről. És lőn!
Trabzon. Privát nyelviskola. Angol tanár. Szeptember 2.-től.
És már csak a vízum miatt kell aggódnom. Bár ahogy édesapám szereti hangoztatni, a hevenyészett arcszőrzetem miatt úgy nézek ki, mint egy kebab, ezért a török hatóságok testvérükként fognak üdvözölni.
Nem úgy mint Jaime Lannister, akivel álmomban Nalan kegyeiért vívtam életre-halálra menő küzdelmet. Tényleg. Vesztettem, de nem haltam meg.
Szóval megyek Trabzonba, a városba, amely a törökök szerint a legunalmasabb, a turisták szerint a legérdektelenebb, és még az erasmusosok se kedvelik. Annyira. De akkor én miért szeretem?
(Ott lesz Nalan)
2. Közel van a határhoz. Grúzia pár órás buszút, Irán- Irak egy napon belül elérhető.
3. A török nép utolsó fasiszta bástyája a kurd lakta területek előtt (igen, ez pozitívum, lásd régebbi bejegyzések a kurd-török ellentétről)
4. Tenger plusz hegyek közé ékelődik.
5. Nem nagyobb Debrecennél (nem vagyok az a nagyvárosi gyerek)
6. Angolul taníthatok- akár gyerekeket is
7. A fizetés-megélhetés nevetségesen aránylik egymáshoz, és nem én húzom a rövidebbet.
8. Végre ehetek iskendert és tavuk sote-t!(na nem mintha ezt nem tehetném meg másutt...)
9. Végül: Trabzonspor.
Elméláztam azon is, mennyire visszalépés ez, hiszen már megjártam Trabzont is, a környéket is. Aztán beugrott valami: a törökmézes blogon egyszer megígértem, visszatérek a Newroz (kurd újév) ünnepére. Meg talán azt is, hogy a kihagyott Kappadókia, illetve Ararát túrákat bepótlom. Meg Nyugat-Törökország. Satöbbi. Nem kellett sokáig győzködnöm magam, hogy legalább annyira nyűgöz le és izgat az indulásom most is, mint bő másfél évvel ezelőtt.
Kicsit furcsa, de olyan, mintha hazaköltözni készülnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése