Szerelem és egyéb kellékek

Rendhagyó nap a mai. Egyfelől, mert telefonról irok. Másfelől, mert már megint szarban vagyok

Az alapgondolat egyszerű: szerelembe, de utána pofára esni, majd elterülni a földön nem jó. Megérdemeltem tán; frász se tudja. De magam sem értem, hogy én, a rettentő tapasztalt fiatal, aki 23 éves korára elég nagy mellényt hord, hogy elhigyje, ő mindent megélt már, szóval az emberünk egyszerűen csak pislog csipás, magabiztosságtól összetapadt szemhéjával, hogy igen: ez vele is megtörténhet. Kétségbeesésében mindent bedob, mert őt csak úgy otthagyni nem lehet. Nem átall lehordani az összes addigi szerelmét, lefokozni minden kedves csókot, amit mással váltott; semmi sem szent már, amikor veszélyben érzi magát.
De hisz' veszély nincs is már. Már elmúlt minden, mikor a nagyképű még mindig csókért sóvárog; de mikor nem kapja meg, bosszút, kicsinyes bosszút forral a világ minden nője ellen. Nem szerettél? Hát hadd játsszam el a gyengébbel, ha már neked túl kicsi voltam. Hadd érezzem roppant erőmet a törékeny felett, megsemmisitő diadalomat a tehetetlen ellen. Hadd legyek büszke egy kicsit, újra. Ha már te mindezt elvetted tőlem. Hagyd elhinni: én leszek a jobb, az erősebb. A kivánatosabb. A régi én, aki csak játszani szeret. Akinek a szerelem gyerekcsiny csupán. Hagyd elhinni, kérlek!

Hogy minden mit irok, hazugság, s minden amit érzek: az igazság.



Ha tudnék linkelni, a red hottól az i could have lied-ot osztanám. Csak mert kurvára ıllenne.