Vannak csokok, amelyeket az ember nem elvez. Annyira. De szinte muszajbol teszi. Szinte kenyszerbol... Reg volt mar, hogy a szorosan osszetapado ajkak forronak mondott aktusa kulonosebb izgalmat nem valtot ki. Ket ev utan talan eloszor.
De nem kell minden csokot szeretni. Imadni... arra nem mindenki hivatott. Csak az a nehany no. Az egyike a nehanynak inkabb, nagy ugybuzgosagaban leutotte a 'skip' billentyut. Hat most megint jon a kicsit ures, de hasznos csokok sora.
A csok felejtest okoz, ha epp ugy akarom. Most pedig ugy akarom...
Hogy is fogalmaztam par bejegyzessel elobb? Hagyd, hadd elvezzem, hogy osszetorom a gyengebbet. Vagy valami hasonlo. Multkor azt hittem, felnottem vegre. Hat, tevedtem.
Na, ennyit a csokok furcsa termeszeterol. Most pedig egy olvasoi level: multkor ugye azon keseregtem, hogy Trabzonban az osz fogalma (legalabbis a magyar ertelmezes szerint) ismeretlen. No, ennek a panaszos sornak koszonhetoen kaptam egy levelet es melle egy oridzsinal fotot a magyar oszrol, ami epp most tortenik:
hat, hogy oszinte legyek, nekem sincs tul jo kedvem mostanaban, de te meg lejjebb tudod huzni.
VálaszTörléses ez bok volt az irasodnak