Kisgyerekkorom óta rajongok a fociért. Leginkább csinálni szeretem, sohasem értettem azokat, akik naphosszat beszéltek az örmény másodosztály góllövőlistájáról vagy a makedón bajnok legújabb igazolásairól. Mindezek ellenére a jó focit mindig öröm nézni, még ha a kimenetele néha túl kiszámítható is (ld. Primera División). A magyar foci viszont már más tészta.
Még ha az utóbbi 24 évben szenved is a sportág, ha másért nem, hát szolidtaritásból mindig szorítottam a selejtezőkön a válogatottnak, vagy a magyar bajnoknak. Persze csak titokban, hogy aztán ha megtörténik a csoda, jobban örüljek.
Eljött hát az újabb próbatétel és palástolt izgalom ideje, a Debrecen, miután az első akadályt sikerrel vette, Boriszovba utazott hogy megmérkőzzön a fehérorosz bajnokkal, a BATE-val. Idegenben csodát nem szokás várni, ehhez képest a Loki idegenlégiósa, Sidibe a 67. percben megszerezte a vezetést. Köpni-nyelni nem tudtam, értékes, idegenben lőtt gólhoz jutottunk!
Ami eztán következett, az 100%-os pontossággal modellezi a magyar futball hányatottságát. Sokat fogok sarkítani, majd lehet szidni érte.
Utolsó perc. Szabadrúgást kanyarítanak a beloruszok a magyar tizenhatos felé. A labda csapódik le, de a támadók lekésnek róla. Csak egy ember van ott, Ibrahim Sidibe.Túl gyorsan jön a játékszer, a gólszerző derekán megpattan, és a hálóba vágódik.És vége is a meccsnek.
Nem tipikus? Esélytelen csapatként, amikor végre kiszenved a(z egyébként veretlen bajnokunk) Loki egy gólt, idegenben, tartja az eredményt, az utolsó percben egyenlít az ellen. Vagyis Sidibe. És ez a slusszpoén: a majdnem fényes győzelmet egy idegenlégiós szerzi meg, de aztán a végeredményt is ő állítja be, a magyarok csak asszisztálnak hozzá (no és a fehéroroszok is).
Valami azt súgja, a továbbjutást meglesz. De a messzemenő következtetéseket nem mindig a legnagyobb meccsekből tudjuk levonni. Hanem az olyanokból, ahol Sidibe egymaga dönt a végeredményről. A magyar foci meg csak asszisztál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése