Majmok

Péter. Nézni. Film. Bolygó, majmoké.

Golden Gate, ködben rohamozó majmok, kétségbeesett emberek. Az első rész fináléja még megvan? No, azóta a majmok tíz év alatt megtanultak rendesen (ld. fentebb) beszélni, az emberiség túlnyomó része pedig csendben kipusztult.

Van maroknyi túlélő, azon belül még maroknyibb szimpatikus túlélő: velük próbálhatunk azonosulni két órán át. Aggódó tekintetű férfi főszereplő, a rajzolgató kamaszfia, orvos mostohaanyuka, kötelező néger, Gary Oldman már megint egy szar szerepet jól játszva, meg a Fickó Aki Elkúr Mindent. A másik oldalon pedig van sok, dübörgő mélyhangok és vonósok közepette vonuló, komor tekintetű emberszabású. Cézár, a naiv monarcha; az ő Jared Leto szemű (igen, tényleg olyan) fia, a kedves, narancssárga és bölcs hindu majom, meg Koba, a Sebhelyes Köcsög, aki Cézárral ellentétben inkább a nemzetiszocializmus eszméiből merített.

Mindenki találja ki, mely szereplők alapvető defektusai viszik előre a filmet és bonyolítják a szálakat.

És mivel ezt kb. tíz perc alatt kiderítjük, a maradék két óra már csak arról szól: mikor hal meg Koba, és hogy hullanak-e majd a majmok.

Mint a legyek. Az emberi fajtársaimon ejtett erőszak láttán karosszékemen próbáltam levezetni a feszültséget, mérgesen szorongatva azt. Nehogy már a lovagló majmok, csak mert elcsakliztak pár gépfegyvert, bevegyék az emberiség egyik utolsó bástyáját!

Pedig, basszák meg, beveszik.

De előtte hullanak a majmok, Gary Oldmanék ritkítják a soraikat, repdesnek a csimpik mindenütt, égnek, visítanak, öregem, ilyen élvezetet csatajelenet alatt a Gyűrűk Ura óta nem éltem át, meg is kérdem Somát, gáz-e hogy ez tetszik, mire rezignáltan válaszol:

- Guilty pleasure.

Aztán jön mecha Koba, két gépfegyóval, lovagolva, lekaszálva a nála többnyire képzettebb védők sorait, elfoglal egy tankot, és áttöri a falakat. Ilyet még a Navy Seal sem tud! Vicsorog ellenszenvesen, a torkolattűz kiemeli karakteres, ocsmány arcát, nekünk pedig már a 100. perce viszket a tenyerünk, hogy ki, mikor, hol, és legfőképp: hogyan öli meg a náci majomvezetőt.

Aztán Koba kimúlik, már azt hihetnénk, beköszönt a béke kora, de Cézár benyögi a film bölcsességét a tízperces bossfight után:

- Majom kezd, harc. Ember, nem bocsát meg.

Biztos igaza van, kel már a nap is, a főszereplő pedig beleolvad a lépcsőház sötétjébe.

Péter sokat röhögni. Azóta beszélni. Neki nehezen megy.