BRÉKING

Nem hazudok.

Élő közvetítés, csak nem frissítem.

Két perc. Azt mondták, két perc és ponthatárok. Tizennyolc évesen nem izgultam ennyire. Úszásoktatáson nem izgultam ennyire, mielőtt belöktek a mélyvízbe a rajtkőről.

Egy perc. Biztos hogy nem írják még ki...

- Jó estét kívánok, érdeklődni szeretnék hogy szombat estére, két főre egy gyerekre van-e szállásuk.
- Sajnos teltházunk van.
- Értem, köszönöm.

Szóval nyolc óra van. Szerintem meghalt a rendszer, úgyhogy van időm filozofálni.

Egy perccel nyolc után vagyunk, és nem tudom, hogy hova szeretném, hogy felvegyenek.

Akarom hogy felvegyenek?

Persze, te idióta. Ezért gürizel fél éve. Az ötödikes matekversenyed óta nem güriztél semmiért sem.

Kiestem amúgy.

Nyolc óra kettő. Eföt, eföt, ódát írok hozzád eföt. Most mi van? Ez a szeptemberi? Már kint van?

Nem tudom, eszerint felvettek.

Ez túl gyorsan ment, nyolc óra négy és elvileg mindent tudok. Fél év, hat hónap, száznyolcvan nap, a többit nem számolom ki mennyi óra meg perc, szóval mindez öt perc alatt eldől?

Nyolc óra öt. Várjatok. Max pontszám kellett. Akkor megvan Megvan. Igen, ezek ideiek, az én szakom. Az enyém! Már az enyém. A sajátom!

Szia, mesterképzés. Tervek, ti drágák, ti kedvesetek!

Várjatok, felhasználónév-jelszó... nem lehet elég biztosra menni. Jöttek fizetni a vendégek! Most!!!
Jó, várjál szép kis felvi, megyek hozzád, pötyögöm is hogy balatony, jelszó...

Nem, nem elérhető. Na jó. Majd küldjétek az sms-t. Szerintem megvan.

Az eföthöz meg ódát írok. De inkább és leginkább a terveknek.

Hogy bejöttek. Hogy végre valami működik basszameg.

Csizi meg aszondja olyan kis aranyos vagyok. Na jó.