Reggel

Fel kéne ébredni, Peter. Nehéz, ugye?
Nyisd ki a szemed. Süt a nap. Ki vagy tikkadva. Száraz a szád, a nyelved és a torkod. Nézz ki az ablakon, ha már nem fáj a csipáktól a szemed! Nézz ki, és örülj a napnak. Fáj a hátad? Dobog a szíved, ahogy hirtelen felülsz? Elhasználódtál, Peter. Kicsit nyamvadt vagy, na. De nézd a napot! Ő sosem rest rád mosolyogni. Mosolyogj vissza. Millióan látják, amit most te, mégis intim pillanatról van szó. Szeretnéd azt hinni, hogy csak miattad, csak érted mosolyog. Hogy más nem látja, hogy más nem érti. Szeretődnek hiszed. Aki csak neked ad, csak érted van.
Még mindig reszketsz, ahogy ledobod tegnapi ruháidat. Magadra kapsz valamit, csak hogy frissebbnek tűnj. Hideg van. Keresed a napot arcoddal, mágnesként tapadsz az ablakra. A langyos napsugárnál nincs most édesebb. Menned kell dolgozni. Arcodba mar március első reggelének levegője. Papíron már tavasz van.

Bambán szédelgek le a völgybe. Köd kúszik fel és takarja el a napot. Szeretem az egyszerű dolgokat eposzi magasságokba emelni, ezért most azt képzelem, a remény és boldogság birodalmából alábukok a kétely és szürkeség tengerébe. Mint amikor Odüsszeusz ereszkedett a Tartarosz homályába. Muszáj volt mennie a fickónak, hogy aztán hazatérhessen Ithakába. Valahogy én is így festem le a Szépasszonyvölgy- Hajdúhegy relációt. Nem, inkább az albérletem és Eger viszonyát. Odakint csak sötétség és erkölcsi fertő leselkedik minden sarokban. Ilyen hely ez az Eger.

Felébredtél. Könnyű volt, mi?