Nem megy. Nem megy komolyan. Ez többnyire annak köszönhető, hogy a VAN emberközeli és végtelenül kedves film, ami csak az internetes fórumozók legkeményebb szívű fajtáját fogja hidegen hagyni.
Áron, a bölcsészfigurák karikatúrája de egyben valósága is. Majdnem harminc, filmesztétikát végzett eltés, indokolatlanul sálat hordós, szomorú szemű, kócos hajú, csendes srác. Eszter, az ő femme fatale-ja pedig kidobta, és innen indul hősünk nyűglődése, amit aztán vélhetően és remélhetően az ilyenkor megszokott gyógyulás zár.
Valahogy azonban el kell jutnunk A-ból B-be, ezt az utat pedig nagyszerűen tölti ki a rendező, keverve humort, keserűséget, és egy jó nagy adag Budapestet. A megváltást pedig kétszer is úgy hisszük, hogy végre megérkezett: a kalauzlányka, aki orrát túrva megtetszik Áronnak, vagy a később felbukkanó portugál szépség, Maria is mind tökéletes "kizökkentőnek", "új alapnak" tűnnek.
De nem ilyen kiszámítható a film, és a poénokon is a végéig őszintén lehet nevetni; mire végeztünk, csak annyit súgtam jobbra: nagyon kedves kis film volt ez.
A stábbal való, vetítés utáni csevejt némiképp rontotta a Cinefestre kirendelt tolmácsolás pocsék színvonala ("angolul jól tudók előnyben... esetleg valaki tudna nekem a közönségből segíteni?"), de így is vigyorogva futottunk össze a folyosón Ákossal. Tudjátok, azzal az Ákossal, akivel filmet forgattunk fél éve (aztán a dolog nem lett publikálva, ejnye). A sztori koncepciója akkor is hasonló volt: egy bánatos bölcsész (azaz jómagam) a szőke barátnőjével való szakítást nem tudja feldolgozni, ezért a megváltást nyilván csak a külvilág hozza el neki.
Szóval odasasszéztam Ákoshoz, és azt mondtam neki:
- Látod, így kell gyógyulásról forgatni.
- Jövő héten mit csinálsz?
- Csinálnunk kéne valamit, írni akarok te meg rendezd meg, rendezd rám.
- Üljünk össze.
Majd összeülünk. Komikus kis párbeszéd volt, elvégre mindketten B-kategóriás Áronok vagyunk.
Csak a sálunkat hagytuk otthon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése