2012. június 8., péntek

balatony-index: ?-?

Én értem az iróniát, meg hogy keserű fasz vagyok (ld. előző poszt kommentek), de azért a mai index-címlap már egy vicc. Előző poszt címe ugye: Index-igényesség: 0-1. Erre ébredtem tehát:


Most jöhetnék azzal, hogy mérhetetlenül gáz, hogy az ikszedik blogger ikszedik posztját gúnyolandó pötyögik a poszt címét. De sanszosabb, hogy egyszerűen humorosnak találják a posztomat, és egyetértenek valamelyik Névtelen kommentelőmmel, miszerint "Te mekkora egy buta paraszt vagy :D Ez neked egy poszt?". De veheteném úgyis, hogy "de rendesek, a legkisebb is számít elvén, építő jellegű kritikaként tették ki" (nyilván nem).

Akárhogy is, kösz a sok extra kattintást, az egyetlen építő jellegű kritikát a kommentben, ill. magának a szerzőnek a válaszát, amit ezúttal közlök is, nehogy unfair legyek:

"Kedves Péter!Azért használtam ezeket a karaktereket, mert abban a szubkultúrában, amiről a cikk szól, ezek bevett jelölések és úgy gondoltam, kellően rugalmas hozzáállással ez belefér és illik is a cikkhez. Aki érti, hogy miért vannak benne, azt szerintem nem zavarja, aki pedig nem, az legalább találkozik ilyesmivel.ÜdvGergő"

2012. június 7., csütörtök

Index-igényesség: 0-1

Hetek, hónapok, évek óta tart a lejtmenet az index.hu -n. Egyszer már kifakadtam az egyre jobban bulvárosodó szájt miatt, de azóta csendesen hallgattam a cikkenkénti átlag 5-10 elütésen, az egyre igénytelenebb, összeszedetlenebb megfogalmazásokon, egyszóval: a színvonal romlásán. A tipográfiával és a grafikai tálalással eddig nem volt bajom. Aztán ma jött ez:


Elnézést, de mi a szar ez? Egy blogon, oké. Egy 50 látogató/per nap forgalmú oldalon oké... de ez még mindig az index.hu, az onlájn újságírás (ex)fenegyerekeinek (ex)tábora! Ahol még anno ismerték a caps lock billentyű és az alt+q illetve shift+6 funkcióját! Mindeközben az origo.hu megtartja igényességét, és ha stílusban nem is lazul el, nem ölti magára a TV2 Tények-köntöst, mint amelyet fenti riválisa már mióta előszeretettel végez.

A szomorú az egészben, hogy vagyok annyira görcsös, öreg médiafogyasztó, hogy még mindig rájuk kattintok a legtöbbet. Mondjuk lassan már nem is lesz máshova.

Update: tessék elolvasnia cikket magát. Azután majd jól felmegy pumpa mindenkinek; a már emlegetett tipográfia gyakorlatilag köszönőviszonyban sincs a cikkel.

Update2: íme, életemben először panaszlevelet írtam a szerzőnek:

"Kedves Gergő,
Igyekszem szépen megfogalmazni véleményemet az imént megjelent cikkeddel kapcsolatban. 
Leszögezném: nem olvastam el. Hogy miért? Kezdődött a felettébb rendhagyó, de annál otrombább címmel, címlapon (!), és ugye nem egy blogról beszélünk a blogketrecből amire kétszázan rákattintanak.Gondoltam hagyom is, a téma sem izgatott különösképpen, de csak nem hagyott nyugodni, így belenéztem. Mi ez a sok ocsmány karakter? Az ovis sorminták már egy tiniblogban sem ütik meg a színvonalat, ha meg a gonzót gyakorlod- akkor rosszul csinálod. Az már gondolom nem követelmény, hogy megnyomd a "sorkizárt" gombot a teljes szöveg kijelölésekor. Komolyan, hogy hozhattatok le egy ilyet? 
Kicsit zavarban is voltam, hátha én kövültem be relatíve fiatal korom ellenére, hogy valamiféle tipográfiai igényességet követelek meg az indextől. Hamar felülbíráltam magam, és rájöttem hogy ez mindenféleképp gáz. Ennek ellenére remélem, olvasható formát ölt hamarosan az írásod, és akkor talán (jómagammal együtt) többen is elvolvassák.
Tisztelettel olvasótok,
Lévay Péter"

Szmákony (+18)

Egy rövid posztban ismertetem a Somával alapított magyar nyelvújító mozgalmunk legundorítóbb tagját. A beszélgetés, amely már már legendássá vált:

- Apám mesélte még régen, hogy Somogyban hogy hívják ha egy lány nedves... azt mondják, mákonyos a bugyija.
- Miii? Szmákonyoos? - kérdez vissza a megrökönyödött lakótárs.

Azóta a szmákony hódító útjára indult. A szó eredetileg valami undorítót jelent, így például helytálló a következő beszélgetések mindegyikében:

(1)

- Hogy van a Laca? Tegnap nagyon szétitta az agyát.
- Láttad volna! Összehányta az egész fürdőszobát, tiszta szmákony volt minden.

(2)

Fújd már ki az orrod! Minden ujjadat beborítja a szmákony.

(3)

Elegem van már a Tibiből! Soha nem tud maga után eltakarítani. Főztem volna magamnak egy kávét, hát nem szmákonyos volt az egész tűzhely? Egy órán keresztül vakargattam.

Ezentúl udvarias gesztust teszünk a magyar nép felé, hiszen a legendásan gazdag káromkodó szókincsünket betömörítjük egy szóba, akárcsak az angolok:

(1)

Elegem van már a főiskolából! A szmákony vigye el az egészet!

(2)

- Elköltöttem vagy 5 rugót tegnap este, és még be sem rúgtam rendesen. 
- Hát, szmákonyos egy este volt, az biztos. Ott szörnyeztél azzal a csubakkával órákon át.

(3)

Szmákonyos jó életbe már! Még mindig ezt a blogposztot írom a záróvizsgára készülés helyett.

Aki ezzel még nem bizonyosodott meg a szó létjogosultságáról, hallgassa meg a Hozzá Íródott Himnuszt, egyenesen a Messzi Amerikából:



Könnyű belátni a hasonlóságokat (smackony). A hitetleneknek pedig ajánlanám a következő jeleket, amelyek arra utalnak: a fogyasztói társadalomban már rég letette névjegyét a szmákony:




Ami pedig a nemzetközi megmozdulásokat illeti,a legjobb példa a sokakat felkavart történet a véreskezű afrikai diktátorról, akinek elfogásáért nagyszabású kampány indult. Egy plakát a sok közül:


Ezek után pedig senkit nem lep meg, hogy a popkultúrára is nagy hatással van (a street-art fenegyerekétől):



A szmákony tehát mindenütt jelen van. Szerény kis albérletünk ablakában van egy madáretető, ahol egyetlen visszatérő vendégünk van: ő Szmáki, a galamb. És hogy az őrület ne álljon meg, a szmákonynak mértékegységet is találtunk:

1 csurka szmákony = 0.703 liter

Nincs itt semmi kegyeletsértés a nemrégiben elhunyt MIÉP vezető ellenében, csupán rádöbbentünk: a csurka szmákony a valaha volt legundorítóbb szópár.

Ennyi elég is mára, szmákonyos napot kívánok mindenkinek!



2012. június 5., kedd

Az amerikai álom, pt II.

Fürdősóként is emlegetik Amerikában.

A sztori gondolom mindenkinek megvan- bedrogozott meztelen fószer élve marcangolta szét egy hajléktalan arcát, aki éppenhogy túlélte. Ja, közben rá is lőttek, a harmadik golyó után tudták csak megfékezni. A többi azóta legenda (erősebb idegzetűeknek itt van a kép és a cikk is, hogy nézett ki a lakoma után szerencsétlen. Tényleg 18+!), a popkultúrát is megihlette a dolog, akit nagyon érdekel, külön tumblr is nyílt a poénoknak.

A sztori olyan nagy, hogy a nagy médiumok mind a tíz ujjukat nyalogathatják, esetleg rághatják le csontig (igen szerencsétlen hasonlat). Ezt tette a CNN is, amikor is felkeresték Freddy Sharpot, aki nemrégiben jött le a cuccról. Itt a riport a megkötözötten vergődő Sharpról, aki azért napfényben, békésen nyilatkozva sem túl bizalomgerjesztő alak:



Az üzlet a cuccban az, hogy a kokainnál jóval olcsóbb, ráadásul néhány államban még nincs betiltva. Az eset után persze ez nagy valószínűséggel nem marad így, az aggodalmak azonban aligha oszlanak szét.

Kis kölyök koromban apámmal mindig eljártunk focizni a Városligetbe. A magyar társadalom, előítéleteivel és hiedelmeivel együtt belém nevelte, hogy a cigányoktól félni kell, mert piszkosak, lopnak, és agresszívek. Habár a sztereotipizálással már ekkor sem rettentettek el (még úgy sem, hogy legalább háromszor keveredtem bajba romákkal), az egyik nap, amikor a Városligetben, az utca túloldalán egy zavaros tekintetű roma fiút láttam, ahogy elvezetik a rendőrök, felerősödtek bennem az előítéletek. Kezei egy nejlonzacskót markoltak, ott szipuzott a játszótéren, amíg valaki ki nem hívta a rendőröket. Az én félelmem talán nem volt eléggé reális, de felnőtt fejjel nézve kétségtelenül kényelmetlen érzés lehetett ekkor apámnak, hogy ilyen dolgokkal kell találkoznom. 

Azóta a drogos hatás alatt gyilkolók, bűncselekményt elkövetők, vagy csak szimplán közbiztonságot veszélyeztetőkről kialakult egy kép, amit a híradások, filmek, dokumentumfilmek általánosítanak egy egyszerű, de épp ezért elővigyázatos és biztonságos formára. Ezt a képet törte darabokra a tragédia Miamiban. Ez az ember nem önmagában szipuzott, nem egy aluljáróban lőtte be magát, nem drogos befolyásoltság alatt tört be egy házba- hanem megette egy ember arcát. Ha a helyzet pedig eszkalálódik- nos, ez esetben tényleg megérdemlünk egy zombiapokalipszist.

Gyorsan updatelek még egy videóval, 1.00-tól a lényeg:



Gépház üzen!

Kb egy évembe telt, de újra eszembe jutott, milyen nagyszerű is lenne a Like gomb ismételt integrálása blogomba. Az ötlet onnan, hogy önteltségemet régen oly lágyan cirógatta a pijerarchiás blogon a sok kicsi fejecske, akik lájkolgatták a posztjaim, hogy nem hagyhattam tehetetlenül,  és a balatonyra is beillesztettem. Ha nem működik, szóljatok! Izé, ha nem működik, Viki, szólj...

Meleg idegenvezető

Most, hogy a főiskolai pályafutásom a végéhez, a nagyvilágba lépésem pedig az elejéhez közeledik, egyre több helyen keresgélek ilyen-olyan munkalehetőség után. A fő szempontok:

- Nem feltétlenül végzettséghez passzoló
- Nem Magyarország
- Lehetőleg Törökország
- Lehetőleg Isztambul
- Ne legyen baj hogy egy négy éves gyerek szintjén beszélek törökül

Eme feltételek igencsak megnehezítik a keresgélést. A craigslist.org ilyenkor pompás megoldásnak bizonyul, bár néha belebotlik az ember egy-egy furcsaságba, ezekből szemezgetnék:

Meleg idegenvezető
-történelmi helyek
-étel
-meleg helyek

Pincérnő éjszakai bárba
(normális hirdetés, egészen addig hogy:)
-We are going to give the needed education.

Női lábmodell

...ez már önmagában vicces

Egészen konkrét:

1000TL Sexy Model Wanted (Istanbul)

-Foreign production company looking for turkish girl for adult photo or video.

Masszázs Isztambulban:

(autentikus hangulatért eredetiben detto)

hı ı make very good massage center ıstanbul ıf you lıke massage you have to call me my name ıs m usa you can call me any tıme please just for lady

És ennyi elég is. Május hónapi hirdetésekből szemezgettem, remélem nem kell ennyi szutykon átrágnom magam, mire megtaláljam, amit keresek. Mondjuk:

Beyoglu negyed, recepciós:

- Magabiztos angoltudás
- Külföldi állampolgár
- reggeli és vacsora
- max 6 óra meló
- heti 6 nap

Amíg várok, olvasgatom is a ZV tételeket, mert az jó... és mert nem akarok Gay Guide lenni.

2012. június 4., hétfő

kacsa

Kicsit már unom, hogy az agymenésem szövegesített és képesített változatban is túlnyomórészt a facebookra van posztolva, miközben a blogomat teljesen elhanyagolom. Gyorsan frissítek is egy képpel, a hajam már nem ilyen, de a kapcsolat még mindig ilyen kiegyensúlyozott :)