szíszájd

hazamegyek.

a zene az elmúlt év utazós-kesernyés meg édes zenéje. praktikus okokból a trabzoni tengerparthoz köthető.

szeptemberben sokat bandukoltam a parton: a nalan mizéria csak épp kezdetét vette, mint ahogy a munka is. még rendezett sorokkal vágtam neki a reggeleknek és alig megtépázottan sétáltam haza. 

szóval ilyenkor dúdoltam a dalt, ami eredetileg könnyed, kicsit szomorkás hangulatú, de én a dalszöveget átköltve csak a "seaside" szót tartottam meg. a többi fájdalmas ömlengés. lásd:

"Do you want to go to the seaside?
I'm not trying to say that everybody wants to go
I fell in love at the seaside"

helyett egyszerűen

i wanna go the seaside,
thats where nobody cares about you
i fell in love with the seaside,
the place where she wont ever reach you

és a többi.

szóval most hogy tudom, májusban hazamegyek egy kicsit elérzékenyültem. a rendezett sorok már rég szétziláltan, rendszertelenül csüngenek egymás nyakában, ahogy igyekszem tartani a nappal tanító, éjjel valamit mindig körmölő egyén ritmusát. arra gondolni, hogy egy pohár bort iszok fonyódon apámmal vagy épp egy pillepalackot ürítek ki egerben, beszívva az édes haza illatát, csillagot bámulni, satöbbi... 

kisfiú vagyok megint, aki hazamenekül magyarország szoknyája mögé. a szoknya mögé, ahonnan egy éve magabiztosan és bátran bújtam elő. a szoknya, ami mögül untam magam már 22 éve. 

kövezzetek meg, de nekem hiányzik magyarország. oké, most épp sok a hó meg a hülye is, a válság soha nem látott méreteket öltött, amivel a kormány arca egyenes arányban nő. de le van szarva, mert ennél szebb szoknya mögé nem lehet elbújni. 

... s a végén annyira túlcsordul a poszt, hogy magam is elhiszem: a fenti számot csak a balaton mellől lehet boldogan hallgatni.