Fotonokkal végzett kísérletek azt bizonyítják, hogy a részecskék réseken való áthaladás közben valamivel ütköznek, így útjuk nem tökéletesen egyenes. Deutsch árnyék-fotonoknak nevezi ezeket a valamiket, amiket csak közvetve, az általunk észlelet dolgokra való hatásuk során veszünk észre, de máshogy nem tudjuk kimutatni. Tehát a fotonnak van több millió árnyék-mása- egyáltalán árnyékok ezek? A feltételezés szerint ezek mind fotonok, csak más univerzumból.
A teóriára pedig tetszés szerint ráhúzhatunk egy krumplit, magunkat, a házunkat, az Ibériai-félszigetet, vagy akár az egész univerzumot is, és akkor teljes lesz a káosz az agyunkban. Három dimenzióban (plusz egyben, na) érzékeljük a világot, akkor hogy várhatjuk el magunktól, hogy csak részecskék szintjén elképzeljünk egy valamit ami mellé több millió valami csapódik anélkül, hogy mindezt ne a térérzékünkkel próbáljuk meg felidézni?
A lehetőségek és igy a világok száma végtelen (ezek összessége a multiverzum).
Saját példa, hadd értsem és értsétek ti is jobban.
Gyakran megesik velem, hogy ha olvasok bármiről, bármilyen témában, ha elég érdekesen hangzik, valami kicsi novellaötlet megragad az agyamban, végiggondolom, szereplőket helyezek a képzelt történetbe, végigviszem a történetet, befejezéssel, mindenestül. 5, azaz öt százalék az ami valójában ide vagy egyéb, memóriánál biztonságosabb helyre kerül. A millónyi árnyék-én viszont köszönik szépen, megírnak egyet-egyet ezekből a novellákból, és ki tudja, mit kezdenek vele aztán? Persze felettébb prózai elgondolás, hogy a lustaságom okán meg nem valósitott gondolatok szerencsére párhuzamos világokban valahogy csak manifesztálódnak. Na persze.
Csavarjuk tovább egy másik játékos behivásál a dolgot! Az idő vajon hogyan viselkedik a párhuzamos világokban?
Egyáltalán van? Mint ahogy azt páran tudjátok, részegen egyik kedves szokásom, bölcselkedés közben mondani, hogy az idő (ill a tér, eger, te, én a söröm, egy jó szex illetve a női orgazmus) relativ. Hogyne lenne az? Olyan világban élünk ahol nincsen élőlény, ami időérzékelő szervvel rendelkezne. Akkor minek beszélünk róla? Mi az, hogy az idő folyása? (1. ábra)
A képen látható kis piros csikot oda döfjük le, ahova tetszik. És az idő vonala? Van értelme irányt szabni neki? Mozog egyáltalán valahova? Mi kitaláljuk a múlt és a jövő fogalmát, hogy legyen mihez viszonyitanunk. De tulajdonképpen csak a jelen létezik, nem? És akkor miért van szükségünk az időre?
Persze a mindennapi értelemben véve, igenis van szükségünk rá, határidők milliói szabják meg életünk rendes és unalmas menetét.
De én, mint milliárdnyi rabszolga egyike, most egy kicsit máshogy érzékelem az időt. Holnap indulok Madridba (bocs, a poszt része megvolt már 10 napja, csak lusta voltam befejezni), aztán London, ki tudja, Wales is, és mire hazajövök, kezdődik az utolsó félévem, új erasmusosok stb, és már most olyan érzésem van, mintha itthon lennék az elkövetkező hetek élményeivel.
Nem szomorú egy kicsit? Mert a jövő, a végcél vonz, de a köztes időintervallum annyira nem. Ez persze nem igaz, sőt, ezek a napok általában sokkal jobban is sülnek el mint az, ami egy periódust zár le.
És lezárásképp egy még zavaróbb gondolat.
A kvantumszámítógép már jó pár évtizede foglalkoztatja a fizikusokat. Ha az elmélet gyakorlattá válhatna, bámulatos gyorsaságú műveletek elvégzésére alkalmas eszköz állna rendelkezésünkre; a sok probléma egyike azonban az, hogy a kvantum számítógép több részecskét igényel számolásaihoz, mint amennyi létezik az univerzumban. Tehát a műveletek egy része nem az általunk tapasztalt világban zajlana...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése