Igen

Igen a poszt címe. Igen, mert rábólintottam a dolgokra. Egy kicsit hideg van, így kora tavasszal, éjjel kettőkor, a Bazilika mellett. Bocsánat, nem vagyok egészen pontos. Nem csak simán a Bazilika mellett. Hanem Péter lábainál heverve. Kőből van ez a Péter, és néha meglátogatom. Szigorúan éjjel. Másképp nem fogadna, félénk szegény. Hiába álldogál itt egész nap, szégyellős a szentem. Szentem. Értitek.
Szóval, igen. Rábólintottam sok mindenre.
Rábólintottam a törökökre: keresztem ez vagy mittudomén, de van, vonz, akar, kíván, szuszog a fülembe 1000 kilométerről is, hogy gyere, hagyd ott a druszád. Nincsenek ott kőszentek. Csak élet. Megkérdezték tőlem a minap, miért vonz Törökország. Nincs kőből. Azért.
Aztán rábólintottam választottam mesterségemre is, oké, megírom az esszéket, kutatok, tanulok, mit tanulok, okosodom.
Beszélek, és világot járok. Látok!
Péter, te itt leszel évek múlva, és akkor is meghallgatsz, félénk leszel, de este itt talállak, és akkor majd beszélhetek hozzád. Aztán meghalok, és te itt álldogálsz majd tovább, lesz még egy szédelgős Péter aki néha kiköt melletted.
Jönnek majd új istenek és tán egyszer te is leborulsz, de addigra én már hol leszek!
Kő léptékkel nézve  Faldum vagyok, Hesse városa, te pedig a hegy, Péter.
Pedig volt már itt egy nagy, egy sokkal nagyobb, mikor a város persze sokkal kisebb volt, akkor ő is ezeket az utcákat rótta, szerelembe esett, nővel vagy Egerrel, nem tudom; de itt járkált, megtalálta saját vallása szobrait, akikhez beszélhetett, mint most én is. Járkált, és tette a dolgát.
Szeretném azt hinni, hogy jóváhagyja, hogy én a nyomdokaiba lépnék. Hogy én is mászkálok, beszélek, írok, és szédelgek.
Remélem, hogy jóváhagyná.
Mi, Péterek csak kóválygunk itt, a város, és a kő viszont marad.
És csak nevet.
Ezt felismervén (és beismervén) pedig, inkább ráhagyom, igent mondok, bólogatok, és csinálom a dolgom.

Ezért kerültem ide.
Ezért küldtek ide.
Más dolgom meg úgysincs.
Akkor meg miért is ne csinálnám.