Pudingok

Ma vettem négy pudingot. Ezzel jutalmaztam meg magam, mert heti rendes bevásárlásomkor végre egészséges dolgokat vettem. Rozskenyér. Sonka. Uborka. Tej. Igen, ez mind. Szóval a jutalomfalatom (ami felett többet gondolkoztam mint a többi tételen együttvéve) a puding lett. Most vitatkozhatnánk hogy miért nem magam készítem el otthon a pudingot, vagy egyáltalán miért pudingot veszek, hanem mondjuk két almát vagy olajos magvakat, ha már annyira egészséges akarok lenni; de kár is lenne a gőzért.
Pudingot akartam enni, pudingot vettem. Azonban átvertek. Mocskosul átvertek.
A sok ízléses kis műanyag pohár ugye mind egyformán néz ki; átlátszóak, és csak a töltőanyag más: gyönyörűséges pudingok sárga, barna, sötétbarna színben, némi habbal a tetejükön. Alattuk pedig a polcon harsány felirat hirdeti: "MILKLAND PUDING 59.- FT".
Nem tagadom, az ár még szimpatikusabbá tette a gusztusos kis desszerteket. Mohón rántottam fel a hűtő ajtaját, és négy poharacskát (két sötétbarna, egy halványbarna meg egy sárga) egészséges vásárfiáim mellé helyeztem. Egy apró fiúcska megigézett szemekkel nézett rám és friss szerzeményeimre. Büszkén elmosolyodtam, és rákacsintottam a gyerkőcre. Vissza vigyorgott.
A sorban állva pont mögém került, anyukástul és nővérestül. Össze-vissza kóválygott, tapogatta a csokikat, belenézett a kukába, és ellenőrizte, hogy a hűtő tényleg hűt-e. Aztán visszabattyogott a sorba, és nagy fájdalommal nézegetni kezdte pudingjaimat. Vajon gyerekként én is erre vágytam? Hogy férfiként a Sparban álljak, és olyan édességet vehessek magamnak, amilyet csak akarok? Bizonyára. Büszke voltam a 246 forintnyi felnőttségre a kosárban.
Jónapot, mondjuk egymásnak a pénztárossal, és már szélsebesen pittyegnek az áruk. Utoljára a pudingokra kerül a sor: 59, 59, 59 és végül... 79 Forint. HETVENKILENC? A felháborodás csendes atombombája robban bennem, szemeim gombafelhőt tükröznek. Átnyújtom a bankót, elveszem a visszajárót és félrevonulok a pulthoz. Az igazság blokkján sorakoznak a tételek: Mikland puding 3 X, Zott puding 1X.
Nyilván egy polcon volt a két pudingmárka, és összekeveredtek. Én pedig gondolkodás nélkül levettem a drágábbat. Lecsillapodott a felkorbácsolt tenger odabent, fújtam egy nagyot, és körbenéztem. A kisfiú kíváncsiskodott a hátam mögött.
- Hát szia.
Nem mondott semmit, csak fülig ért a szája.
- Szereted a pudingot?
Vigyorgott tovább, és bólogatott. Ennek így kellett lennie. Fogtam a Zott pudingot, és a kezébe nyomtam.
- Aztán ne adj másnak belőle! Drága puding volt.
Nagy komolyan bólogatott, én pedig kisétáltam a boltból.

Frászt történt így! Hazasétáltam, otthon pedig elsőnek a Zott pudingot ettem meg.