2012. június 5., kedd

Az amerikai álom, pt II.

Fürdősóként is emlegetik Amerikában.

A sztori gondolom mindenkinek megvan- bedrogozott meztelen fószer élve marcangolta szét egy hajléktalan arcát, aki éppenhogy túlélte. Ja, közben rá is lőttek, a harmadik golyó után tudták csak megfékezni. A többi azóta legenda (erősebb idegzetűeknek itt van a kép és a cikk is, hogy nézett ki a lakoma után szerencsétlen. Tényleg 18+!), a popkultúrát is megihlette a dolog, akit nagyon érdekel, külön tumblr is nyílt a poénoknak.

A sztori olyan nagy, hogy a nagy médiumok mind a tíz ujjukat nyalogathatják, esetleg rághatják le csontig (igen szerencsétlen hasonlat). Ezt tette a CNN is, amikor is felkeresték Freddy Sharpot, aki nemrégiben jött le a cuccról. Itt a riport a megkötözötten vergődő Sharpról, aki azért napfényben, békésen nyilatkozva sem túl bizalomgerjesztő alak:



Az üzlet a cuccban az, hogy a kokainnál jóval olcsóbb, ráadásul néhány államban még nincs betiltva. Az eset után persze ez nagy valószínűséggel nem marad így, az aggodalmak azonban aligha oszlanak szét.

Kis kölyök koromban apámmal mindig eljártunk focizni a Városligetbe. A magyar társadalom, előítéleteivel és hiedelmeivel együtt belém nevelte, hogy a cigányoktól félni kell, mert piszkosak, lopnak, és agresszívek. Habár a sztereotipizálással már ekkor sem rettentettek el (még úgy sem, hogy legalább háromszor keveredtem bajba romákkal), az egyik nap, amikor a Városligetben, az utca túloldalán egy zavaros tekintetű roma fiút láttam, ahogy elvezetik a rendőrök, felerősödtek bennem az előítéletek. Kezei egy nejlonzacskót markoltak, ott szipuzott a játszótéren, amíg valaki ki nem hívta a rendőröket. Az én félelmem talán nem volt eléggé reális, de felnőtt fejjel nézve kétségtelenül kényelmetlen érzés lehetett ekkor apámnak, hogy ilyen dolgokkal kell találkoznom. 

Azóta a drogos hatás alatt gyilkolók, bűncselekményt elkövetők, vagy csak szimplán közbiztonságot veszélyeztetőkről kialakult egy kép, amit a híradások, filmek, dokumentumfilmek általánosítanak egy egyszerű, de épp ezért elővigyázatos és biztonságos formára. Ezt a képet törte darabokra a tragédia Miamiban. Ez az ember nem önmagában szipuzott, nem egy aluljáróban lőtte be magát, nem drogos befolyásoltság alatt tört be egy házba- hanem megette egy ember arcát. Ha a helyzet pedig eszkalálódik- nos, ez esetben tényleg megérdemlünk egy zombiapokalipszist.

Gyorsan updatelek még egy videóval, 1.00-tól a lényeg:



Gépház üzen!

Kb egy évembe telt, de újra eszembe jutott, milyen nagyszerű is lenne a Like gomb ismételt integrálása blogomba. Az ötlet onnan, hogy önteltségemet régen oly lágyan cirógatta a pijerarchiás blogon a sok kicsi fejecske, akik lájkolgatták a posztjaim, hogy nem hagyhattam tehetetlenül,  és a balatonyra is beillesztettem. Ha nem működik, szóljatok! Izé, ha nem működik, Viki, szólj...

Meleg idegenvezető

Most, hogy a főiskolai pályafutásom a végéhez, a nagyvilágba lépésem pedig az elejéhez közeledik, egyre több helyen keresgélek ilyen-olyan munkalehetőség után. A fő szempontok:

- Nem feltétlenül végzettséghez passzoló
- Nem Magyarország
- Lehetőleg Törökország
- Lehetőleg Isztambul
- Ne legyen baj hogy egy négy éves gyerek szintjén beszélek törökül

Eme feltételek igencsak megnehezítik a keresgélést. A craigslist.org ilyenkor pompás megoldásnak bizonyul, bár néha belebotlik az ember egy-egy furcsaságba, ezekből szemezgetnék:

Meleg idegenvezető
-történelmi helyek
-étel
-meleg helyek

Pincérnő éjszakai bárba
(normális hirdetés, egészen addig hogy:)
-We are going to give the needed education.

Női lábmodell

...ez már önmagában vicces

Egészen konkrét:

1000TL Sexy Model Wanted (Istanbul)

-Foreign production company looking for turkish girl for adult photo or video.

Masszázs Isztambulban:

(autentikus hangulatért eredetiben detto)

hı ı make very good massage center ıstanbul ıf you lıke massage you have to call me my name ıs m usa you can call me any tıme please just for lady

És ennyi elég is. Május hónapi hirdetésekből szemezgettem, remélem nem kell ennyi szutykon átrágnom magam, mire megtaláljam, amit keresek. Mondjuk:

Beyoglu negyed, recepciós:

- Magabiztos angoltudás
- Külföldi állampolgár
- reggeli és vacsora
- max 6 óra meló
- heti 6 nap

Amíg várok, olvasgatom is a ZV tételeket, mert az jó... és mert nem akarok Gay Guide lenni.

2012. június 4., hétfő

kacsa

Kicsit már unom, hogy az agymenésem szövegesített és képesített változatban is túlnyomórészt a facebookra van posztolva, miközben a blogomat teljesen elhanyagolom. Gyorsan frissítek is egy képpel, a hajam már nem ilyen, de a kapcsolat még mindig ilyen kiegyensúlyozott :)


2012. május 30., szerda

3 filmről

Az utóbbi hónapban kellemes csalódások sorozat ért, már ami a filmnézést illeti. Az "elalvós film" az elmúlt négy évben külön kategória lett, az azonban ritkaság, hogy zsinórban három olyan alkotást fog ki az ember, amin egyszerűen nem tud elaludni. Róluk van szó:

Trollvadász

2010-es norvég filmről beszélünk. És igen, tényleg trollokról van szó. A sztori nem túl bonyolult, egyetmisták erednek a furcsa mackógyilkosságok nyomába, hogy aztán belebotoljanak a marcona trollvadász ex-katonába, aki bemutatja nekik és így a nézőnek is Norvégia sötét oldalát. Mindezt amolyan Blair Witches-Cloverfieldes-Paranormal Activitys vonalon, egy, esetleg kettő kamerával végigkövetve. És az áldoku működik! Mert már a töke tele van ugye mindenkinek ezzel a mű-amatőrizmussal (épp most hasal el a mozikban a Chernobyl Diaries c. amúgy ígéretes horror), de a norvég srácok igazán jól értenek a dolgukhoz. Cidri, jó effektek, hátborzongató vadász (kicsit viszi is a hátán a sztorit); tízperkilenc, csak mert félős vagyok.

Az erő krónikája (Chronicle)

Akinek a fent emlegetett ál-amatőr filmek nem jönnek be, annak a Trollvadász bejöhet. De Az erő krónikája valószínűleg nem fog. A három fiatal balesetét, majd "szuperhőssé" válását, és végül züllését elmesélő film ugyanis talán sokat is játszik a technikával, ami egy magamfajta kép- és beállítás buzinak bejöhet, de egy átlag nézőnek nem feltétlenül. Értsd: a film végig két amatőr által kezelt kamerán át látható, kivéve, amikor ez (főleg a látványos jeleneteknél) lehetetlen: ilyenkor külfönféle biztonsági kamerák, tv-kamerák, iphone-ok stb. objektívén át vágják össze az eseménysorozatot. Ez sokszor követhetetlenné teheti a filmet, de az "olcsó" trükkök jól működnek, a fapados sztorit a szokatlan filmezés máza nagyszerűen adja el. Tízpernyolc.

Életrevalók (The intouchables)

Hát köszönöm. Köszönöm, hogy a nemzetközi filmművészet sok szutyka után, a franciák megcsinálták az egyik (mondom: egyik!) első igazán jó filmet a fehér-fekete ember közti különbségekről. A sztori szerint Philippe, a középkorú, gazdag, fehér úriember, aki nem mellesleg nyaktól lefelé béna, felfogadja Driss-t, a fekete, rosszmúltú lakótelepi suttyót (gubán), hogy lássa el őt. Álomfizetés, álomlakás, Driss örömmel fog hozzá Philippe gondozásához. És igazából a sztori ennyi. Hogy miért működik? Talán, mert az épp elég drámaiságot senki nem karikírozza ki ostobán elnagyolt fekete szereplőkkel (ld. Precious!)? Vagy mert a fekete-fehér ellentétet nem vezeti vissza Ádámig és Éváig (Help)? Vagy mert az amúgy tucatszor elsütött poénok a nagyszerű színészi gárdának köszönhetően is ülnek? Az Életrevalók egy kedves film, kedves történettel, semmi nagy durranással, emberekről, világmegváltás nélkül, de annyi mondanivalóval, amelynek Michael Bay még töredékét sem tudná besűríteni- az életművébe. Tízpertíz, megnézni!

2012. május 21., hétfő

Boldog szülinapot, blog!

Hazafele ballagva épp azon tűnődtem, vajon szeretnék-e gombapaprikást ebédelni, és ha igen, lesz-e elég időm átolvasni az átmeneti sajtóműfajokról szóló tételt a pénteki szigorlatra. Igazából arra jutottam, hogy semmi időm sincs, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, arra gondoltam, írni kéne egy blogposztot.

Annyira nem volt miről, hogy ahogy erőltettem az agyamat a fülledt egri koranyárban, beugrott, hogy pontosan négy éve ilyenkor, érettségire készülve (na jó, kicsit több, mint négy év...) indítottam el a blogomat. Ahogy mindig, akkor is a teendők elől menekültem, ezért csinálni akartam valami hasznosnak tűnőt- így született meg Pijer blogja.

A többi azóta történelem, megszületett a Pijerarchia, ami három szájtot is túlélt, de végül a blogspot.com kifogott rajta, és így jött létre a Balatony blog.

Négy év hosszú idő, nem csoda hát, hogy csapongásaim miatt annyi karriert álmodtam magamnak, mint csillag az égen: történelem tanár, angol tanár, szállodaigazgató (mert ugye azt BA diplomával egyből lehet), író, újságíró, filmrendező, rocksztár, világcsavargó, fotós, dilettáns hippochonder, idegenvezető, pszichiáter, pszichológus, sőt, még színész is. Bocs, Papa, fizikus még legnagyobb elkeseredettségemben sem.

Hova jutottam? Nemtom. De a teljes reménytelenségben és összeszedetlenségben jó tudni, hogy van legalább egy pont, ami mellett mindig kitartok, és ő is ott van nekem. Hát ez nagyon nyálas lett, úgyhogy be is fejezem az írást:

HB BLOG, LONG LIVE BLOG! :)

2012. május 14., hétfő

kicsi laurens!

vikesz és jómagam az alábbi kisfilmmel búcsúzunk fősulis beadandóinktól: