Tudom

(1)
nem tudom,
hogy miért izzadok.

bort iszom,
mégis tikkadok.

nem tudom,
miért törődök.

elmúlt bánattal
minek évődök.

(2)

vállamra ülsz:
nehéz vagy
senki sem kérte,
hogy itt maradj

(3)

földre nyomsz,
nem mozogsz.

(4)

tudom már, miért izzadok.

Kicsit sok

Kicsi tetőtéri szoba. Fiú ül az ágyon, feszülten figyeli a lányt. Lány idegesen, kapkodva öltözködik.
- Ennyi volt.
- Ezt hogy érted?
- Mit nem értesz?
- Nem szeretsz már?
- Ugyan, Alex.
- De Niki... mi lett a terveinkkel? Nyáron elmentünk volna az Adriára, aztán ősszel költöztünk volna Pestre...
- Elég, Alex. Ne gyerekeskedj.
- Kérlek Niki! Bárhova követnélek. Bármit megtennék érted.
- Hagyd abba.
- Hagyjam abba? Baj, hogy szeretlek? Baj, hogy veled akarok lenni?
- Baj, hogy követnél mindenhová.
- De én szeretlek, Niki. Ez csak nem baj...
- Elköltözöm, Alex.
- Én is költözök veled! Bárhová!
- Nem tehetem.
- De miért?
Fiú szánalmasan zihál. Lány kicsit elgondolkodik, majd a fiúra néz.
- Hogy miért nem? Mert nem szeretlek. Mert utálok itt élni. Mert itt nincs jövőm. Mert magammal akarok törődni. És mert belefáradtam, Alex.
- Kérlek maradj... ha fáradt vagy, azon tudok segíteni.
- Hát nem érted, Alex? Te fárasztasz le! Hogyan is tudnál segíteni?!
- Ezzel mire célzol?
- Arra célzok, hogy mennem kell.
Lány végre végez az öltözködéssel. Fiú csak bámulja.
- Nélküled majd furcsa lesz a nyár, na de ezen tépelődni kár.
- Ó, Alex. Te és a szentimentális lelked. Kár, hogy az élet nem egy Bijou dal.
- Pedig az, Niki.  De tudod mit? Nyugodt vagyok.
- Ó igazán? És miért?
- Mert egyedül ébredsz, egyedül álmodsz, csak magány, magány és magány. Egyszer pedig visszajössz hozzám.
Lány szája fanyar mosolyra nyílik. Kinyitja-becsapja az ajtót, már el is tűnt; fiú könnyes szemekkel bámulja a falat.

pók-háló

egy
gondolat jött
felém és megállt
rám köszönt és mosolygott

szia!
köszöntöm őt.
biccentett és várt
fürkészett és agyalt legott

szia!
mondom újra
felriad és beszél,
tán abba sem hagyja.

péter,
másik útra
téged terelni remél
nők édes pók-hálója

tudom,
feleltem neki,
az nem pókháló
csak finom út-mutatás

mondom
neked peti,
édes mérget adó,
csalfa-szép átbaszás.

te!
csalfa gondolat,
fogd be szájad
csak komisz csúsztatás mindez

te!
ostoba tollat
fogsz kezedben, írjad
miként, hogyan ér el véged
mérges-édes hálóba szőve leled
kínos és elnyújtott halálodat
írd majd le szépen:
komisz voltam;

péter.

boldog

boldog
vidám
örömködő
ugrándozó
idétlen
jó, ostoba is egy kicsit

eger
május
tavasz
kel fel a nap,
menj és nézd egy ici-...

picit
nyisd a szemed
és az orrod
aranyos fűszálak
vigyorognak bu-...

tán ez a jelen
miről Weöres
mesélt nekem,

vagy a mese,
mit anyám
mesélt es-...

te pedig
szép
vidám
és fiatal vagy

sok lenne hát
ha azt kérném
még
még
még
egy kicsit...
maradj?