Vas es Gyongy, avagy a torok nevek es a kreativitas

Korabban mar szenteltem par sort a torok nyelv szepsegeinek, de most itt az ideje, hogy egy onallo bejegyzesben foglalkozzak vele. Azon belul is a torok nevekkel, mert keves olyan nyelv van a vilagon ahol ennyire kreativan nevezik el gyerekeiket.

Mindenki jol tudja, hogy a magyar nevek legtobbjenek van valamilyen jelentese. Igy peldaul a Peter kosziklat jelent (miutan Jezus Peterre alapozta a ... blabla) stb. Keves olyan nev van azonban, amely onmagaban is ertelmes, s meg kevesebb, ami koznevkent is hasznalatos a mindennapi beszelt nyelvben (pl. Virag, Farkas). A torok a magyar komplementere: a nevek ugyanis szinte egytol-egyig gyakran hasznalt koznevek.

Kezdjuk az egyszerubbekkel: a lanyok altalaban konnyed es lagy neveket kapnak, peldaul:

İpek - Selyem
Gamze - Godrocske (az arcon)
Hülya - Almodozas (olvasd: Hülia, mielott felhorkanna az olvaso hogy hülye, höhö)
İnci - Gyongy

Mig a fiuk eros, szikar keresztneveket viselnek (letezik egy legenda, miszerint ha a torok fiu szuletese utan megbetegszik, az arra utal, hogy a jelleme nem eleg eros a szulei altal adott nevhez):

Demir - Vas
Bora - Szellokes
Arslan - Oroszlan
Salih - Tisztesseges

Egyaltalan nem meglepo hat, hogy a torokok atyja (rola majd talan kesobb szolok), Mustafa Kemal Atatürk nev variacioit seregnyi gyerek viseli, DE! az Atatürk (azaz szo szerint: a torokok atyja) nevet rajta kivul ertelemszeruen senki mas nem hasznal(hat)ja.

Persze akadnak unisex nevek is, egyik kedvencem a Deniz (tenger) nev is. Egy fiu es egy lany tanitvanyom is ezt a nevet viselik (hirtelen nem is tudom van-e hasonlo pelda magyarban).

Aztan vannak az arab eredetu nevek, amelyeknek inkabb atvitt ertelemben van jelentese, ezek kicsit ki is lognak a sorbol. Ezek azok a nevek amelyeket mindannyian ismerunk es viccelunk veluk ha valami alacsony szinvonalu terroristas poent akarunk elsutni: Ahmet, Mohammed, Murat, Mehmet stb.

Ami kicsit komikussa teszi a dolgot, hogy a keresztnevek mellett a legtobb vezeteknevnek is van jelentese, es nem ugy mint magyarban (helysegnev plusz -i vagy -y meg a rengeteg kovacs meg szabo). Igy peldaul a mar emlitett demir (vas) szo egyszeruen osszeall az altin-nal (arany), s lesz belole altindemir (aranyvas? vasarany?). Vagy pl. szimplan ateş (tuz), bebek (baba), gül (rozsa, ez utobbi gyakori keresztnev is, legalabb is gyakoribb mint otthon).

Itt akad egy kis felreertes: ugyebar azt mertem allitani, hogy a ferfiak ferfias neveket viselnek, ezt azonban a vezeteknev gyakran tonkrevagja. Lasd a torok allamfot, Abdullah Gült, akinek nevet szabadon Rozsa Istvannak forditanam, eleg nevetsegesen hangzik (Rozsa Sandor jol szajbavagna most).

A szokincs bovitest viszont vitathatlanul segiti, hogy sok vezeteknev egy foglalkozast jelent (takacs, pek, kovacs stb.), peldaul:

Çiçek (virag) - Çiçekçi (viragarus)
Ekmek (kenyer) - Ekmekçi (pek)
Kitap (konyv) - Kitapçi (Konyvtaros)
Ayakkabı (cipo) - Ayakkabıcı (Suszter)
Sarkı (dal) - Sarkıcı (enekes)

sot.

Blog - Blogcu (hat ugye ezt nem kell leforditanom)

Trabzon regiojanak tipikus vezeteknev-generatora az '-oğlu' utotag, amely a skandinav 'son'-hoz hasonloan, azaz 'fia' jelentessel bir. Igy tetszes szerint tenyleg minden nev moge odarapaszthatjuk, hogy 'oğlu', ha konyitanek a programozashoz, most beillesztenek egy random nevgeneratort, ehelyett legyen eleg hogy:

Peteroğlu
Mişioğlu
Danioğlu
Viktoroğlu (eleg hibbant dolog a csaladi nevek utan Orbant ide sorolnunk, de hat istenem, befeszkelte magat a magyar csaladok mindennapjaiba a szentem)

No, ennyi eleg is mara, egy eredeti szofordulattal elve pedig...

 majd jovore irok!

O mily orom...

Mar lassan egy hete tanitom a torok gyerkocoket (es felnotteket) a karacsonyrol. Ugyanis Trabzon, a muszlim Torokorszag legkonzervativabb varosa aligha nevezheto a kereszteny unnepek fellegvaranak. Mi tobb, teljes a kepzavar: a karacsonyfat ujev napjan allitjak, s a tulnyomo tobbseg 31-1-et jeloli meg a Karacsony napjakent. Szoval 'keresztes hadjaratom' soran (feltem is hogy valamelyik szulo verszemet kap hogy teritem a gyereket) fel sem tunt, hogy mibol fogok kimaradni 24.-en este.

A karacsony pont olyan mint a szerelem. Amig ateljuk, termeszetesnek vesszuk, es fel sem tunik; amint nelkuloznunk kell, egybol szemet szur a hianya.

Augusztus kozepen esedekes szulinapomat egyedul toltottem egy isztambuli hotelszobaban, betegen; de nem nagyon izgatott. 23. karacsonyomat viszont a csaladtol es magatol az unneptol messze toltom el, es meg magamat is megleptem, mennyire erzekenyen erint ez a pici kultura beli kulonbseg.

Szoval kezdodott a karacsony napi csoda ott, hogy a hetek ota megrendelt objetkivem pont ma erkezett meg. Ebben az esetben mutatta meg magat a karacsonytalansag egyetlen elonye: a posta idoben kezbesit, nincs torlodas. Orommamorban csomagoltam ki a kuldemenyt es gyerekkent rajongtam korbe (kollegaim es diakjaim nem kis meglepetesere) a tartalmat. Aztan mentem tanitani.

Az utolso dupla oram kozti szunetben aztan, ahogy az oramra neztem, belemhasitott hogy a csaladjaim most csomagoljak ki az ajandekokat, vigyorognak es csillagszoroznak. No meg, egyutt vannak.

Aztan eszembe jutott a mult evi Misis sztori, es le kellett ulnom. Kicsit elerzekenyultem na, de hamar erot vettem magamon, es gyorsan raneztem a bejovo uzeneteimre. Misitol jott, az o es Andris ajandeka, egy animalasra hasznalt programmal csinaltak nekem ajandekot, es csatolva kuldtek at.

Hat a francba a szulinapokkal, nevnapokkal... ujevvel es husvettal. Ahogy a majd' ures szobaban uldogelek es irom ezeket a sorokat, huszonharom evesen eloszor ertem meg igazan, miert papolt minden felnott az osszetartozas es a szeretet unneperol.

Most, hogy nincs: hianyzik.

De hogy ne keseredes szajizzel fejezzem be, nyugodjon meg mindenki, a modern technika vivmanyai lehetove tettek hogy eloben csodalhassam meg ahogy anyukam, Gergo es a kolkok zabaljak a bejglit, illetve ahogy edesapam, Kati es a ket lurko himbaljak a majonezes krumplit a kamera elott. Boldog Karacsonyt!

Mondta Peter es megevett egy pohar ribizlis joghurtot.

Talalkozas

Regi szep idok. Tessek ide klikkelni.

Irni vagy sirni.

Hideg van es sotet. Amilyennek a decembernek lennie kell. Egy fiatal fiuval kezdtem el beszelgetni a setanyon. Maganyosnak tunt.

Tehat mi is a problema?

- Tehat mi is a problema? Megint az utkereses, igaz?- a fiu megvonta a vallat. Unottan, kicsit sertetten.

- En is utaltam. De fiatal vagy meg. Most mit csinalsz?

- Tanitok.- valaszolt uresen.

- Irni szoktal meg?

- Ritkan. Nincs kedvem hozza.

- Mihez van?

- Elveszni valamiben.

- Es sikerul?

- Nem igazan.

- Mit probaltal eddig?

- Mindent. Az irast. A fotozast. Az olvasast. A zenet. A rajzolast. A filmkeszitest. A szerelmet. A cigit es a bort is. Soha nem tudtam beletemetni magam.

- Hulye vagy. Nem beletemetni kell magad, hanem megtalalni. Es lelegezni hagyni.

- Mindegy.- von vallat megint.

- Fiu, hulye vagy. Gorcsos, es hulye.

- No es? Legalabb valamiben otthonosan mozgok.

- Barataid?

- Nincsenek.

- Ugyan.

- Mondom.

- Szeretnek.

- De en eluldozom oket.

- Miert?

- Nem tudom en sem.

- Bizol meg  valamiben?

- Talan igen.- mintha elszegyellte volna magat.

- Mondd.

- A csaladban.

- Csaladban?

- Igen. Annyi idolt epitett nekem az elet es rombolt le, de a csalad meg mindig misztikus. Amiert megeri kuzdeni. Amiert megeri bizni. Es hinni.

- Bizz, fiu. De higgy meg inkabb. Mert a celtalan bolyongas mindennel rosszabb.

- Kosz a tippet.- mondta, majd sarkon fordult es lassan elballagott. A sotet ej hamar elnyelte, de sokaig hallgattam lepteinek tompa zajat. Szerettem volna elmondani neki, hogy vegtere is, nem rossz ember; csupan nem ember meg. Csak nyugos gyerek. Felnoni pedig turelemmel kell.

A turelem pedig egyikonk erenye sem volt.

Tehat... mi is a problema?

A babo: egy rohadtul vart utazas

Nagy valoszinuseggel december honap nem a legtermekenyebbkent fog bevonulni a blog kronikajaba. Ho kozepe, es csak most potyogom az elso posztot.

A tema viszont halas: megneztem a Hobbitot (tovabbiakban a gyerekkoromra valo tekintettel: babo), az ev varva-vart filmjet.

Hasraeses elmarad, de megis megeri. Ekezetek nelkul nehez lesz olvasni, de hajra!

Par honapja mar latolgattam, mit lehet elcseszni es mit nem, nos, sokak szerint a trilogiara bontas csupan aljas, fiskalis gyarapodast szolgalo huzas. De tudjatok mit, nem is baj. A trabzoni mozi mar felidonel asitozott, engem viszont teljesen lebilincselt a film. Valahol azt olvastam, hogy a melyen Tolkien (no es Jackson) hivoknek tok mindegy, mit kapnak, ugyis imadni fogjak. Lehet, hogy en is kozibuk tartozom, de a film kozel harom oras jatekideje ellenere sem unalmas. Igen, kicsit fogcsikorgatva indul be a dolog, jo fel ora mire ujra bemutatjak a babokat, meg osszeszedik a torpoket stb., de szerintem ez kellett is ahhoz, hogy belerazodjunk ujra a tolkieni vilagba.

Szoval az introval nincs baj.

Jar a piros pont a legneccesebb reszekert, vagyis azokert a jelenetekert, amelyek eredetileg a konyvbol hianyoztak. Ilyen Azog, a hatalmas Kratos-jeti-zombi-ork hibrid, kinek nyito csatajelenete a legnagyobb kiralysag (nincs mit, a gyonyoru jelzoert) a 300 hentelese ota. Egyszeruen be akartam szaladni a vaszonba, hogy kaszaboljam az ocsmany orkokat (olyannyira jo Azog karaktere, hogy zavaromban el is felejtettem, valojaban mi tortent vele a konyv szerint). Valoszinuleg a Bosszuallok irigylesre melto, snitt nelkuli csatajelenete nyoman keszulhetett el a menekules a barlangokbol munkacimu 'killing spree': egyszeruen lehetetlenul ugyes es mozgekony az osszes torpe, Legolas elszegyellne magat Kili halalosan pontos lovesei nyoman, Gandalf pedig... no, o talan megsem meglepetes. Megis, a multban jatszodo csatajelenet a legjobb... Abszolut kocka megjegyzes: a torpok pancelja olyan meno, hogy menten rendelnek par makettot, hogy festhessem oket. Foleg Thrar kiraly szakalla, ah!

Aztan, ami szinten sokak szemet szurta: Adam Radagast Sandler Jar-Jar, azaz a frencsajz friss udvari bolondja. Sokak szerint nem passzol a kepbe, bla-bla, hat baromsag! Es itt el is erkeztunk a legfontosabb ponthoz. A babo egy mese. Kozel sem olyan grandiozus mint a Gy.U., sokkal erthetobb nyelvezetu, es a kis Peterke is imadta nyolcevesen amikor anyukaja felolvasta neki. Szoval: Radagast, bar feszegeti a hurokat, de passzol a felturbozott tundermesebe. Es emiatt a beszelo, ostoba trollok, a labdazo kooriasok, vagy a hajszakallu (ha'j) goblinkiraly is mind-mind illenek a mesebe.

Mielott a kedves olvaso kiikszelne a posztot, mondvan, meg egy fanatikus iromany egy kozepszeru filmrol, hadd hangulyozzam a tovabbiakban, miert gondolom ugy, hogy a Babo nem kiemelkedo alkotas.

A Gyuruk Uraval osszevetve egyszeruen nem mukodik. Lehet akarmennyi ork-hentelest belevagni, Gandalf magiat, tucatnyi utalast a trilogiara (jo kis nerd-moka lehet majd az utalasokat osszeszamolni), vegletekig eltulzott jeleneteket (vargok a fenyofaknal), de a Babo tavolrol sem piszkalja azt a kolosszalis muvet, amit a Gyuruk Ura jelentett. Ordogi kor: ha a konyvhoz meltoan meselem, unalmas lesz, ha megprobalom idomitani a masik harom film nagysagahoz, bekoszon az eroltetett fing-hasmenes effektus.

A szereplok viszont isteniek. Aki a torpok miatt panaszkodik, hogy nincsenek kidolgozva stb., megis mit var? 13 csoka plusz a foszereplok bemutasa Tarr Belanak napjaiba tellne, mig Jackson pont eleget mutat. A fontos karakterek, Bilbo, Thorin, Gandalf stb. eleg jatekidot kapnak, a tobbiek (Elrond, Galadriel, Szaruman, kulon koszonet utobbiert C. Lee-nek, hogy emelte a film presztizset) visszakoszono szereplok, mar ismerjuk oket, a torpok meg... istenem, torpok. Anno masodszori olvasasra tudtam csak kulonbseget tenni koztuk, most miert kene egybol megjegyeznem az osszes ostoba nevet? Foleg hogy pl. Fili es Kili csak arrol hires, hogy a legfiatalabbak, meg megdeglenek az Ot sereg csatajaban. Hopp, spoiler.

Viszont szalka a szemben a roppant homoszekszuel befejezes, ahol a Komfortos Mennyorszagot idezo buzipirkadat elotereben vall szerelmet Thorin Bilbonak. Az tenyleg sok volt mar.

Mindent osszevetve, gyermeki boldogsag lett urra rajtam, amikor a legendas 'Jo reggelt' kezdetu parbeszed lejatszodott, vagy Gollam kinozta Bilbot talalos kerdesivel. A babo tenyleg az a konyv volt, amely megfilmesitesere mar 16 eve vartunk, en meg a fantaziam.

Es habar a kepzeletem ritkan elegszik meg a szelesvaszonra vitt verzioval, a Babo, minden penzehes producerevel, nagyravagyosagaval egyutt a leheto legjobb adaptacioja gyerekkor(om?unk?) kedvenc mesejenek.

Aki meg a 48 fps miatt nyavalyog... gyanitom fel sem tunt volna, ha nem tudja elore, hogy ez most masik formatumban van.

Angolóra és Minecraft

Török diáknak valamit angolul magyarázni úgy, hogy elsőre megértse, életem legnagyobb kihívása a főiskolai integrál-számítások és a Nalan féle pofára ejtés óta. Pedig bevetek én mindent: rajzokkal, túlzó mimikával és testbeszéddel csinálok bohócot magamból, csak hogy végre megértse a kis Barış is, mit is jelent hogy disgusting, vagy hogy irregular verb. A teljes csődöt jelenti, ha az egyetlen diák, aki megért, egyszerűen lefordítja a pajtásainak a szót, amiért perceken át vért izzadtam. Vannak azonban kivételes esetek, ahol a nebuló leleményessége menti meg a napot; ilyen a következő sztori is.

Szituációs gyakorlat, középiskolások. "Mit vinnél magaddal ha eltévednél...", a feladat: listázni minél több tárgyat amely hasznos lehet pl. a Szaharában, vagy egy zombi apokalipszisben (utóbbi közönségkedvenc). Az ilyen típusú gyakorlatok a legnehezebbek, mert a diák minden szót tud törökül, de jó eséllyel fogalma sincs az angol megfelelőjéről. Így neki kell körülírnia, nekem meg kitalálnom (tulajdonképpen nem is angolt tanítok, hanem főállásban activityzek).

Szóval, a srác körülírja a szót vagy hatszor, még egy tucatszor, egyre hangosabban elismétli a szót törökül (mintha a decibel-különbség megértetné velem), de ötletem sincs, mi az. Erre azt mondja (rétegpoén jön, bocs) Tícsör, Minecraft!, majd ahogy azt illik, elmutogatja iron, iron, iron, iron, redstone in the middle. Képpel:

Na, megvan? Persze hogy iránytű (compass)! Én nagyjából fél percig szakadok, de sajna csak a srácok meg én érthetjük a poént. 

A fiúk többsége a fiatalabbak közül egyébként megszállott rajongója a játéknak, és ugyanazt fedezem fel, ami engem is segített a nyelvtanulásban anno: sokkal gazdagabb a szókincse azoknak, akik napi 3-4 órát legalább eltöltenek a gép előtt, és már a 12-13 éveseknek is ijesztően jó a kiejtésük, miközben a nyelvtanuk megmarad csapnivalónak.

Bárhogy is legyen, aki ennél jobban eltudja magyarázni, mi az az iránytű, az jelentkezzen!

Dizájn

Kicsit egyszerűsítettem a blog dizájnon. Az éles váltás a fejléc képnek köszönhető, imádom ezt a képet (talán Gergő csinálta Misiről, vagy Mama, nemtom):

Persze a fejléc szélesebb jóval, és a magassága is más, úgyhogy kellett egy sort ügyeskedni, de megérte:

Ellentétben a régi, pijerarchia.blog.hu- val, ezúttal nincs semmi rejtett szimbolika, csak a kép iránti rajongás. Szóval nem kell üzenetet keresni, csak simán lájkolni, milyen jó a fekete Misi-fekete blogfelirat és a kép pasztellárnyalatai közti kontraszt.

Később még talán írok is valamit (és favicon is van! meg keresés, meg lájkolás, meg fordítás oldalt, éljen).

Szüret

(1)

Mondtam már hogy anyanyelvű tanárként adnak el?

Eleinte nagyon aggódtam, hiszen hiába beszélek folyékonyan, a nyelvtanom korántsem tökéletes, és a szókincsem is erősen hiányos. Kétségek közt kezdtem dolgozni, s rettegve vártam a pillanatot, amikor majd az egyik diák olyat kérdez, hogy akárhogyan is izzadok, fogalmam sincs a válaszról. Hát, még mindig várok.

A helyzet ugyanis az, hogy a legjobb csoportom is nagy jóindulattal erős Intermediate, így nem kell tartani a zavaró keresztkérdésektől. Annál inkább kellemetlen, amikor az egyszeri diák szabadszájúan kiabál török kifejezéseket a levegőbe, mondván, tícsör úgysem beszéli a nyelvét. Nos, a helyzet az, hogy bár valóban nem beszélem a nyelvet, már egészen jól értem. Sőt, néha úgy érzem egy-egy óra után, hogy én többet tanultam a diákoktól törököt, mint ők angolt tőlem (főleg a kilencévesek órája után van ilyen benyomásom).

Történt előző szombaton, hogy az éppen soros középsulis csoportommal volt órám (rotációs rendszerben kb. nyolc csoportom van ebből a korosztályból), amikor félidő tájt az egyik leányka felkiáltott:

Çişim Geldi!

Ez nagyjából annyit tesz, I have to pee, vagy Pisilni kell, de bármennyire is cukin hangzik mindegyik nyelven, a jóval szigorúbb török oktatásban kivágnák a huncut nebulót az osztályból. Szerencséjére nem hagyhattam el szerepemet, így a fülig vörösödés mellett eddig a pillanatig magamban tartottam a sztorit. Hát, nem szólt akkorát mint amilyen nagy volt.

(2)

Miközben azon rugóztam, mennyire (nagyon!) inkompetens tanárként kezdek el tanítani, rá kellett jönnöm, hogy bár a kollégáim 100%-a tanári diplomával rendelkezik, fele velem nagyjából egykorú, és nulla tapasztalattal rendelkezik. Emellett a beszélt angoljuk a pre-int és az int közt ingadozik. Nem, nem hencegek, de a szemöldököm felszalad, mikor a mellettem ülő csaj törököt és angolt keverve beszél hozzám, vagy csak szimplán elmondja először törökül, majd angolul hogy útban vannak a papírjaim, vagy hogy már megint én fingtam-e.

A mindennapok csendben csordogálnak, a büfé személyzetével szoktam elmúlatni üres óráimat. Murat már két éve dolgozik a sulinál, de agya tökéletesen angolmentes felület, három hónapja próbálok neki hasznos kifejezéseket tanítani, de ő ezt rendületlenül elfelejti. Így ő törökül beszél, én meg vagy megértem, vagy nem. Ez meg a diákoknak ad nagyszerű alkalmat arra, hogy lecsapjanak rám, tícsör szpíksz törkis, nem-nem, mondom, Murat beszél hozzám, én viszont nem értem.

Amikor a szavak nem használnak, Murat egyszerűen besétál a tanáriba, és elkezd fojtogatni dövücem seni! (megverlek!) felkiáltással, majd amikor liluló fejjel hozzáteszem, hogy a tüdőgyulladásomnak ez nem igazán tesz jót, fogást vált, és belefúrja tömpe de erős ujjait a bordáim közé. Hát ilyen a mi barátságunk.

(3)

A tököm tele van a tankönyvekkel. Eleve nem bírom a kiszámítható, diákoknak is unalmas feladatokat, de az előre beépített daloktól falra mászom. Kerestem pár példát, de egy sem volt youtube-on, de talán jobb is így. Amikor már második hete hallgatod meg huszadjára ugyanazt az idióta dalt a hónapokról, legszívesebben feltépnéd az osztály ajtaját, s kihajítanád a laptopot az ablakon át az utcára. Nem beszélve arról, hogy a tanáriban sem lehet mást hallani csak hogy liszöning van pojnt fájv, ekszerszájz tventi.

Milyen nagy volt a meglepetés, amikor két nappal ezelőtt egy egész kellemes kis nóta csendült fel. Meg is kérdeztem a kolleginát, új könyvből tanít-e, mert ezt a dalt még nem hallottam, s bár ez is kicsit buta, de azért nem olyan gyatra mint a többi. Meglepetten motyogja, hogy ez nem a könyvben van, hanem az egyik kedvenc dala...

Én pedig inkább beleásom magam a nagy munkába. Liszöning tú pojnt éjt, ekszerszájz...

Skyfall

Kábé 13 lehettem amikor rákattantam a Bond filmekre. Ha éppen betegség miatt egyedül voltam otthon, általában lenyomtam egy-két Connerys vagy Moore-os filmet videokazettáról. Az akció, a kütyük, Bond eleganciája, a grandiózus történet, mind-mind lebilincselt.

Aztán milyen nagy pofáraesés volt a Halj meg máskor!, az első Bond-film amit moziban láttam. A kötelezően jó betétdal borzasztó volt (nem beszélve Madonna béna vendégszerepéről), Brosnan átalakította Bondot egy nyálas ripaccsá (disclaimer: az ezt megelőző filmjeit szerettem), s a láthatatlan autó már tényleg viccet csinált a szériából.

Aztán jött a "reboot" a baltaarcú Craiggel. Mennyire utálta mindenki! Nincs stílusa, ronda, nem mondja hogy bonddzsémszbond, nem iszik vodkamartinit, olyanmintjasonbourne, egyszóval minden szarnak leírták. Pedig a Casino Royale a gyökerekhez nyúlt vissza, méghozzá úgy, hogy a 21. századi közönség minden igényét kielégítse. Tessék elfogadni, változik a világ, változhat Bond is.

Ennek ellenére a Kvantum csendje (már amennyire megmaradt) elég gyengére sikeredett, s az MGM háza táján is akadtak problémák. Így négy évet kellett várni a következő Craig-Bondra. Nem hiába. Vagy mégis? Rég nem írtam kritikát, de erről illik: szóval, Skyfall.

Craignek eddig is jobban állt a a szikár, öregedő ügynök szerepe, most azonban a sztori is adja  alá a lovat, szóval ne időzzünk el a klasszikus vitaindítón, miszerint Craig jó Bond-e, mert igen, jó. A történettől persze nem kell hanyatt vágódnunk, az MI6 a CIA és az FBI a filmtörténet során több belső támadást vészelt át, mint Justin Bieber személye. Így a jóvoltdegonosszávált ügynök kliséje sem nagy szám. Önmagában. Javier Bardem azonban olyasmit tesz, ami nem sok elődjének sikerült: hihetően gonosz, és ami még fontosabb, egyenrangú ellenfélnek bizonyul. Bond érzéki cirógatása ijesztőbb minden kínzásnál, nem beszélve a jelenetről, amikor kiveszi a protézisét.

Külön köszönet az operatőrnek, hogy a Casino Royale trendi, de idegesítő ide-oda rángatása után szép, néha meglepően nyugodt képeket kapunk. Ujjongva üdvözöltem Silva belépőjét, ahol egy jó két perces snittben láttuk leereszkedni a liftben, majd egy hosszú folyosón át sétálni Bondig, hosszan monologizálva. Ugye hogy lehet tarrbélázni egy kicsit, még popfilmben is.

A lányok jók, Bérénice Marlohe szépsége végre visszacsempész valami egzotikumot a Bond-lány szerepébe. Eva Green, tessék elszégyellni magad!

De azért a Skyfall sem tökéletes. A legnagyobb hibája a megfelelni akarás. Ugye az előző két film igen megosztó volt, sokan visszasírták a régi Bond stílusát, míg mások ujjongva köszöntötték a 21. századi, tunningolt ügynököt. A Skyfall elsüt pár nagyon-nagyon lapos és felesleges poént (Q Bondhoz: "mit várt, robbanós tollat?"stb.) ami jófejkedő magyarázkodásnak tűnik "értitek, új Bondunk van, nem azért mert hülyék vagyunk vagy mert nem ismerjük Bondot, hanem mert új Bondunk van" szintű érveléssel. Értjük srácok, nem kell megmagyarázni miért kap csak egy nyomkövetőt meg egy pisztolyt, már amúgy is a töke tele volt mindenkinek Brosnan Mekk Mestert megszégyenítő kütyütárával.

A Bond gyerekkoráról kiderülő részletekért sem lelkendeztem, pont az a jó karakterben, hogy nem tudunk semmit a múltjáról. Épp ezért volt abszurd Teresa Bond karaktere a legbénább Bond, George Lazenby oldalán. De hát egye fene, írjuk fel az újító szándék rovására.

De akárhogy is nézem, két óránál hosszabb játékidő, és én meglepődtem, milyen hamar vége lett a filmnek. A legjobb Craig Bond, és az elmúlt 27 év (Roger Moore: Halálvágta) legjobb Bondja. Nekem Sean Connery marad A Bond, de a sorozat jó úton halad amíg Craig van Őfelsége (titkos)szolgálatában.

És nem, nem tetszik a betétdal! Vesszen Adél.

Majusban

Most hogy biztossa valik a szamuzetesem az elkovetkezendo fel evre, elhataroztam, osszegyujtom gondolataimat. Jo otlet volt-e, mi tortent azota, es merre tartok. Van egy szep kemenyfedeles naplom, de most lusta vagyok elovenni; szoval most verbeli naplobejegyzes kovetkezik. A fene vigye el, ekezetek nelkul mar megint.

Szoval lassan harom honapja tengetem napjaimat Torokorszag legcsapadekosabb, Debrecen meretu varosaban, Erasmus kuldetesem egykori helyszinen. Rossz omenek kozepette hagytam el kis hazamat: a beteg fogam csak nem akart meggyogyulni (egeszen a mai napig), Nalan pedig mar pellengerre allitotta az amugy -valljuk be ferfiasan- igencsak remenytelen kapcsolatunkat. Igy erkeztem Isztambulba, ahol eletem legszarabb szulinapjat egy autobusz-allomas hotelszobajaban, lazasan fekve toltottem.

Huszonharom ev tapasztalataval tertem vissza a jo oreg torok Los Angelesbe. Innentol lejtmenet: Nalan rovidesen dob, a fogam kinoz, vertigo, es minden egyeb nyalanksag. Na de alljunk meg egy szora. Akkor miert is jottem ide?

Volt egy teoriam, hogy az egyetemi evek lustasaga csak ugy gyozheto le, ha szigoru es faraszto napirendet szervezek magamnak, pont mint amilyen az altalanos es kozepiskola alatt volt. Jelentem, tevedtem.

Alapveto problema az alvas, illetve annak hianya. Nekem nyolc ora is eleg (a ketelkedo kozeli ismerosoknek uzenem, igen,eleg), de ejjel ketto elott nem akarok es nem is tudok elaludni, ez pedig a reggeli koran kelest megoli. Edes egri delutanok, amikor szinte sotetben keltem ki az agybol...

Mielott elkonyvelnetek a lustasag szimbolumanak, hadd magyarazzam ki magam.

A reggeli orak nekem mindig az alvas orai. Ertsd: tok mindegy hogy talpon vagyok-e es dolgozom, vagy a takaro alatt horkolok, az agyam helye- kozel ugyanazon a fordulatszamon porog, es porog is egeszen del-egy-ketto ora magassagaig. A delutan a felkeles, csipatol homalyositott latas es kabult dulongeles ideje. Ha dolgozom, ilyenkor mar tomondatoknal kicsit bonyolultabban kommunikalok, es ha megszurnak egy gombostuvel, jo esellyel reagalok is ra. A keso delutani orakban aktivizalodok, ez tart nagyjabol ejfelig. Ekkor kezdodik a kedvenc napszakom: az iras, alkoholtol vakulas, vilagmegvalto beszelgetesek es hasonlo magasztos dolgok orai ezek.

A problema pedig nyilvan az, hogy a megalmodott napirendemet akarhogy is csurom-csavarom, a fent vazolt idealis szitu egyszeruen kivitelezhetetlen. Ez a megallapitas pedig elvezet oda, hogy...

Ironak lenni tok jo dolog. Naphosszat alvas, keson keles, ejszakaba nyulo hancurozas, majd a pihent agy tornaztatasa par sorral, oldallal.

Fuj, most nyilvan sokan gyulolkodnek hogy ilyesmire vagyok, de kerem szepen, nulla szabadnappal majus vegeig, heti hat nap munkanappal egy magamfajta almodozo nyilvan csak panaszkodni tud.

No, egy huszarvagassal hadd folytassam a beszamolot.

A diakok nagy resze piszok gazdag csaladbol jott, ezert nem meglepo, hogy mindenki, ismetlem mindenki iPaddel, iPoddal, iPhonne-nal stbvel maszkal Lacoste cuccokban. Ez onmagaban nem jelent semmit, de amikor az egyik anyuka meghiv az ettermukbe, akkor erzem igazan hogy hova is kerultem. Eleg fancy minden, sot masnap a varos legjobb orvosa (igen, o is diak itt) meghiv ugyanebbe az etterembe, egy kozos vacsorara a Trabzonspor egyik nagyagyujaval, Alanzinhoval meg meg par emberrel. Olyan jol osszehaverkodunk, hogy megigeri, a brazil baratnojet elkuldi a speaking class-embe (-re?), s meghiv a zartkapus edzeseikre. Ja, meccsre is ha akarok. VIP box...
Igy festettunk aznap este, a ket srac mellettem PhD hallgato az orszag legjobb egyetemerol (radiologusok asszem), kozeputt jomagam, majd a Hires Focista es baratnoje.

Szoval amilyen szanalmasan festem le trabzoni letem, talan legszerencsesebb honapjaimat elem ugy, hogy eszre sem akarom venni.

Vegul a tervekrol... eredetileg a torok nyelv elsajatitasa, majd MA-ra jelentkezes lett volna a cel. Most azonban negy variaciom van:

- Majusban haza, dolgozni nyaron, majd elstoppolni Nepalig
- Majusban haza, dolgozni nyaron, majd allaskerese otthon es lehorgonyzas a Balaton partjan
- Majusban haza, es semmit nem csinalni, mert addigra kiadjak a felkesz konyvem
- Majusban haza, szembesulni a szornyu igazsaggal miszerint a diplomam mit sem er, s a diakhitel megfojt; a fenti harom pont egyikenek kivalasztasa gondatlan merlegeles utan

Majd szolok majusban.

É-D-E-S-A-P-A

No.

Szóval sokan kérdőjelezik meg hogy...
hogy miért hívom édesapámnak
az édesapámat.

Szeretném ha fizikus lennél. Ha az életed a hivatásod lenne. Szeretném ha elmennél a princetone-i egyetemre előadást tartani. Meg még ötven másikra.

És ha megunnád hogy számolsz, hogy a világ elitjébe tartozol, és hogy minden számításod egy nóvum; na, akkor feladtad a leckét.

Vagy mégsem?

Hányan imádkoznak valamiért ami megváltja életüket, személyiségüket, ... ?

Ő csak játszik. A zongorán.

És ha te össze is vizeled magad...

Még mindig csak az egyes számú szerelmed, hivatásod után kutatsz kétségbeesetten.

Ő meg megtalálta kilenc évesen. A kettes számút szintúgy.

Az apa aki gondoskodik és felnevel. Az apa, aki törődik.

Az édesapa; minden egyéb, amit leírtam.

Mert lenyűgöz. Mert szerény. Mert irigylik. Mert... ő az Édesapám.

Kiskifli

Kényelmetlenül együtt alvásban azt hiszem verhetetlen vagyok. Az alábbi képecskék ezt kívánják nyomatékosítani (zárójelben a területfelosztás valószínűsége-avagy milyen gyakran válik be a vázolt felállás az esetemben).

Ideális párkapcsolat (valószínűség: 0%)

Lángoló szerelem (valószínűség 15%, feltehetőleg nem is alszunk)

Szomorú igazság (valószínűség 99%)

Egri görbe éjszakák után... (valószínűség: 100%)

Jelen helyzet hogy mindenki nagyon sajnáljon (valószínűség: nem értelmezhető)

No ennyi elég is a mókából mára. Ez csak amolyan oldó-poszt volt két nehéz gondolat közt! Tessék olvasni is. És rendesen gyakorolni az együttalvást. 

Vörös kavicsemberkék

Így végül elege lett mindenből.

Az emberekből, a munkájából, a szédülésből s mindenből. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy közel lakott a tengerparthoz. Nem szerette különösképpen az állandóan szürke, unalmas víztömeg hullámtörését figyelni, de mégis megnyugtatta az ismerős morajlás. Volt egy csendes partszakasz, kavics és homok vegyesen, amit keleti oldalról egy ember alkotta, sziklás móló, nyugatról pedig a külváros első házai határoltak be; szinte senki nem vetődött erre. Olykor csak leheveredett a hideg, kényelmetlen kavicságyra, s nagyokat sóhajtva bámulta az eget. Szeretett volna felhőket látni, de az eget állandóan ugyanaz a szürke felhőtömeg bitorolta már lassan egy hónapja. Nappal a kék eget, éjjel pedig a csillagokat képzelte el ahogy elfeküdt a tengerparton. De bármennyire is szédült s esett jól nyakának hogy végre kinyújtóztathatja, hamar megunta a látványt. Ilyenkor felült, és a tenger néma egyszerűségébe nézett. Komoran nekiszegezte tekintetét az egykedvű panorámának s a távolba meredt, keresve a nemlétező túlpartot. Mondanom sem kell, ezt is hamar megunta.

Ilyenkor kedvenc időtöltésének hódolt. Fel s alá botorkált a parton, s kavicsok után kutatott. Fehér kavicsok után. Amint talált egyet, fekete filccel egyszerű arcot firkantott rá, majd visszatette a helyére. Nem bírta megunni. Órákat töltött el az örökkévalóságot kihívó játékával. Amikor belefáradt, elégedetten méregette azt a pár négyzetmétert, ahonnan a kavicsok visszanéztek rá. Nem volt különösképpen boldog, de úgy érezte, egyszemélyes titkos összeesküvése a világ minden gonoszsága ellen apró, de biztos gyökeret vert a tengerparton. Épp ezért hozott egy szabályt: a kavicsokat nem szabad elmozgatni eredeti helyükről, hagyni kell, hogy a természet romboló erői tegyék azt, ha azok is úgy akarják. Éppen ezért rendre felvidította, ha napok után visszatért s a kavicsok még mindig visszabámulták rá. Az eső elmoshatta az arcokat, a tenger elragadhatott párat, s az odatévedő gyerekek elhajigálhattak néhány kavicsemberkét, de a zöme érintetlenül maradt. Így hát töretlenül folytatódhatott a munka; a munka amit végre élvezett.

Fordulat nélkül nincs bonyodalom, ahogy fordulat nélkül egy napon talán a tengerpart minden fehér kavicsáról egy mázolt arc nézne vissza ránk. De egyszer, ahogy újabb kavicsemberkék után kutatott, elborzadva vette észre, hogy az egyik arcocskát vörös filccel valaki besatírozta. Felháborodva a vandalizmuson, dörzsölni kezdte az apró követ, de csak még jobban elkente az arcot. Kezén vörös és fekete foltok jelentek meg. Dühösen elhajította a szerencsétlenül járt kavicsemberkét: az halkan csobbanva merült a el a vízben. Újabb áldozatok után kutatott. Egy percbe sem telt, s három újabb vörös követ talált: az arcokat ormótlan vörös folt takarta. Elkeseredett, mert valaki szándékosan gúnyt űzött belőle s játékából. A kölyköket könnyedén elüldözte kis gyűjteményétől, de most valaki határozott, bántó akciót indított ellene.

Így dühöngött magában, a kavicsok közt ülve. Semmi kedve nem volt már arcokat festegetni. Úgyis jön valaki, és elrontja. És habár nem vette észre, most pont úgy nézett ki mint az összemaszatolt arcok: a düh pont úgy torzította el egyszerű vonásait, mint a piros filc a fekete kavicsemberkékét.

Nem is vette észre, hogy valaki, nem is olyan messze tőle, buzgón kutat valami után. Egy fiatal, csúnya lány volt az. Nagy orrán ormótlan, fekete keretes szemüveg ült, ami le-lecsúszott, ahogy gazdája kavicsért görnyedezett. Nem vett tudomást a fiúról, teljesen belemerült tevékenységébe. S amint megtalált egy kavicsemberkét, vastag piros filccel besatírozta arcát. Ahogy a fiú duzzogott magában, a lány hirtelen odalépett hozzá, és megszólította:

- Bocs, odébb mennél? Épp rajtaülsz valamin, ami az enyém.

Magányos dühét olyan váratlanul érte a megszólítás, hogy egy szempillantás alatt felpattant helyéről. A lány felvett egy kavicsemberkét, lepattintotta a toll kupakját és gyors vonásokkal bevörösítette a fejecskét, majd faképnél hagyta a fiút ("köszi").

Eddig csak képletesen volt igaz, hogy a düh elhomályosította a fiú tekintetét, de mostanra határozottan vörös árnyalatot öltött arca, ahogy a távolodó lány után nézett. Szíve szerint utánaszaladna, kikapná a kezéből az ocsmány piros filcet, s addig satírozná ronda arcát, amíg sírva nem fakad. Igen, ez elegáns revans lenne!

De ehelyett inkább elővette könnyű kézi pisztolyát, gondosan célzott, majd leterítette a lányt.

Lassan a testhez lépkedett. Sok kavicsemberke arcát festette pirosra a lány vére. Megfordította a kicsi, gyenge testet. A csúnya lány még mindig szuszogott egy kicsit, úgyhogy a biztonság kedvéért még egy golyót eresztett, most a tüdejébe.

Csak mert kurvára idegesítette a szuszogás.

Ezzel viszont csak azt érte el, hogy a mellkasából és a torkából furcsa, sípoló hang tört fel, s a csúnya lány vérrel köpködte tele az arcát. Dühösen beleeresztette a tárat a lány fejébe. Az utolsó golyó már a kavicsokon szikrázott és pattant félre. A csúnya lány  nem szuszogott többé. S a tüdeje sem sípolt már.

De legalább, bassza meg, firkálni sem fog többet! Gondolta a fiú, majd keresett egy fehér kavicsot és fekete filccel pajkos kis arcot rajzolt rá.

élni, élni és élni

mi az igaz?
a szerelem, igaz?

ldsfjbgvlegerugfghferf szeretnék élni
azt mondod, tudom hogyan kell
azt mondom félek megtenni
megcsalok és megcsalnak

csókolok és imádok

mást és megint mást.

szeretek, mást és megint mást

a szerelmet soha nem keresem. ő talál engem. gyűlölöm ezért.

józan lennék?
korántsem. megrészegít az élet illata, s mint ijedt gyermek, húzódnék vissza anyám szoknyája mögé
csak hogy ne lássam és ne is értsem mi van odakinnt igazából.

ha pedig előmerészkedek... mint a vásott kölyök, török és zúzok, élvezettel használok mindent és mindenkit.

mert ez az élet! ez az élet. ez az élet?
gyűlölöm a hűséget
a szépséget
a csalfaságot
őrjítő, hogy nincs határ
hogy amikor kéne, semmi sem szab gátat nekem
hogy visszautasíthatatlan tudok lenni, ha úgy akarom
és amikor széttárja az élet ölelő karmait, te pedig két lábadat, undorral köpök ki.

megkaptam. nem kell már.

új játékszer kell.

törvényeket hozok, s értékrendet alkotok a semmiből  csak hogy aztán megcsaljam magamat és a légből kapott szabályokat.

nem élvezem, de megteszem

mert semmi sem köt le. semmi sem köt meg.

az őrület határán táncolni majdnem olyan jó móka, mint ahogy mondják

csak kár, hogy valódi.

elegem van a szabályokból. az elvárásokból. bolond és boldog életet akarok, ahol a szabály az hogy tilos szabályokat hozni.

és ezt senki, de senki nem akarja megérteni. sem elfogadni

kivéve

nincs egy kurva kivétel sem.

a szerelmed ne add nekem. se a figyelmed. se a szabáyaid. mind béklyó.

de ha látod amit én látok, ígérem hogy nem bántlak... soha

soha többet

Kb az alábbi szám alatt írtam. A zene görbülete kb megegyezik a poszt csapongásával:

Hazudtam

Az életünket hazugságokból építjük.
A habarcs: önámítás, önzés, komfortérzet.

Hazudtam bő fél évig. Az nem olyan sok.

Hazudtam magamnak leginkább. Másoknak is gyakran, de a legtöbbet magamnak.

Hazudtam mikor szeretni véltem Nalant.

Hazudtam amikor kitartottam mellette.

Hazudtam amikor más barátsága nem érdekelt.

Hazudtam mikor azt mondtam: más nő nem érdekel.

Hazudtam amikor azt állítottam- megbocsátom magamnak a sok hibát, amit felhalmoztam.

Hazudtam valószínűleg neked is.

Senkinek nem kellett megbocsátanom. Csak magamnak.

De nem megy.

Az őszinteség már nem veszélyeztetett faj többé világomban. Kiirtottam.

És a sok panasz, ami számat elhagyja... is hazugság. A hazugság miatt hazudok ismét, s így tűnök el azok útvesztőjében.

És nincs varázs, amitől az igazság előbukkan. Nincs jótündér, hogy utat mutasson. Csak Én. Már Te sem vagy, Mi sem vagyunk. És ennél pokolibb igazság nincs a Földön.

Mero artatlansag, mi?

Igy erzem magam amikor belevagok valami nagyvonalu dologba, pl. mielott kiutaztam volna Torokorszagba. Vagy amikor elhittem hogy mukodni fog a dolog egy torok novel:

A pofaraesesek, csalodasok sora, onertekelesi problemak es egyeb lelki utvesztok utan azonban kb. igy erzem magam:

De a vegen ugyis ismet visszakapcsolok pajkosba, a huncutkodas pedig kezdodik elolrol. Jo?

Vilag noi, reszkessetek.

Irtak nekem egy dalt

Bo egy hete egy perzsa couchsurfos lany vendegeskedett nalunk negy napig. Isztambulban tanul, zene MA-n van egy privat egyetemen es valami konferenciara jott Trabzonba.

Ennyi tok eleg is a bemutatkozasbol, es mielott elvesznek az igazan intim reszletekben, szeretnek megosztani egy rovid tar darabot. Tegnap kaptam emailen tole, az itt toltott idejet ontotte hangjegyekbe; tiszta improvizacio az egesz. Meg mit mondhatnek? Itt a link (valoszinuleg le kell tolteni, de nem virusos nyugi):

https://docs.google.com/open?id=0B325QjtRfBKwdldudlFNa09GNjg

Falra hanyt...

Blogot irni mindig is konnyu volt. Rovid es kotetlen, csapongo, veletlenszeru. De amint valami hosszabb novella irasahoz fogtam volna hozza, folyamatosan akadalyokba utkoztem. A kello inspiracio vagy kitartas altalanos problemain tul a legnevetsegesebb bajom nem mas, mint maga az iras. Soha sem tudom, hol tegyem.

15 lehettem, amikor elkezdtem irni egy regenyt. Sajat fantasy vilagot teremtettem, es vampirokat helyeztem a foszerepbe (megelozte volna a twilight mizeriat), de kb 150 oldal utan elfogytak az otleteim. Azota nem birok 10 oldalnal hosszabb egybefuggo irast szulni. 

A legnagyobb baj pedig a modszer. Az elektronikus potyogest nagyon meguntam mar. A wordot hamar megutaltam, igy irasaim javaresze jegyzettombbel keszult. Hamar beleuntam ebbe is, igy elkezdtem kezzel irni. Ez egyertelmu pofareses, mert nemhogy rondan irok, de a kezem is elfarad es utana terjeszteni is nehez (megegyszer begepelni).

Nem tagadom, a Californication Hankje emlekeztetett ra, hogy letezik egy regimodi megoldas is: az irogep. Szerencsere a csaladnak volt egy hasznalhato darabja, igy egybol ravetettem magam. Teljes katasztrofa. Ugye kurva sok papir kell hozza. De a problema megis az, hogy a klaviaturan edzodott ujjaim egyszeruen beragadnak a betuk koze minden masodik leutesnel, nem is beszelve egyeb kenyelmi szempontokrol (margo, sorkoz csak manualisan allithato). 

Az isten fajat az irasnak meg az emberisegnek, hogy nem tudtak egy nyero kombinaciot osszehozni! Keseregtem magamban egeszen addig, amig be nem koltoztem trabzoni alberletembe. 

Mivel fizetesemet nem egy lakas berendezesere akarom elkolteni, logikus, hogy barmilyen kicsi is a szobam, az alapveto butorok beszerzese utan (agy es moziplakatok) eleg csupasz az osszhatas. 

Igy merengtem a padlon ulve, s amint bamulom a falat, egyszer csak beugrik egy dalszoveg sora 'I've seen the writings on the wall' (Pink Floyd ugye). Ceruzat ragadok, es irni kezdek a piszkos de ures falra. A fako levendula tokeletes hatternek bizonyul, ahogy gondolataimat felvesem. Megvan az a paratlan erzes, hogy amit leirok, oszinte mert latszana a javitas; ugyanakkor kurva eredeti is, hiszen egy papirra mindenki tud irni. Ez viszont kulonleges. Valami olyan, ami utan a foberlo biztos kiteszi a szuromet. No mindegy, egyelore nem nez ki olyan izgin, ha tobb szoveg lesz fenn, lefotozom, egyelore amugy is csak rovid, egy-ket mondatos gondolatok vannak felvesve.

Most epp zuhog odakinnt. 

A parkettan ulok a fal elott. Kezemben ceruza. Epp egy Massive Attack album megy. Millionyi gondolat zsong a fejemben, ahogy megprobalok koncentralni egyre: ennel tobbet nem is kivanhatnek.

Csak a feleseg?

Mai bolcsesseg, orak koze ekelve:

Egy not sem szabad sem komolyan venni, csak a feleseged.

Mielott az olvasokozonseg szebbik fele kaszat ragadna es faklyas menettel vonulna trabzonig, fejemet kovetelve, tessek meghallgatni.

Ugye mindenki tudja az alapsztorimat, mar ket honapja itt kesergek szoval nem tesztelem tovabb a turokepessegeteket. No de kozben gyakorlatilag minden ferfi ismerosomnek gallyra ment a kapcsolata, legyen az rovid, hosszu, komoly vagy komolytalan (ezuttal is szeretnem kerni azon ferfiolvasoim jelentkezeset akik boldog parkapcsolatban elnek). Epp ebedszunetben uldogeltunk Salihval, akit tegnap dobott a noje. Szegeny nagyon le van torve, 32 eves, az egesz csalad stresszeli, hogy ideje lenne hazasodni, de valahogy csak nem megy. Ennyi idosen Torokorszagban mar-mar ciki egyedulallonak lenni. Szoval ahogy kinn uldogelunk, es barati hummogesek kozepette megvitatjuk, mennyire kilatastalan dolog torok novel kapcsolatot folytatni, egyszer csak beugrik egy idevago tortenet.

Nagyjabol ket eve, mikor Isztambulbol buszoztam Burgaszba, osszeismerkedtem egy brazil sraccal. Rafa eleg laza srac, de nem az a macso, ahogy azt a brazilokat elkepzeljuk. Se izom, se napbarnitott bor, se semmi, cingar, kisfius arcu srac (ize.. kussolok). De filozofia, az van.

Arrol mesel, hogy naluk senki nem veszi komolyan a kapcsolatokat, ezert gyakorlatilag mindenki fuvel-faval... mondhatni 'brazilosan' eli maganeletet. Szeretni lehet egymast, de ennel kotottebb szitu nagyon nincs. Mielott a Biblia vagy a Koran passzusait idezve langszorot ragadnank hogy elpusztitsuk a brazil fertot, erdemes a gondolat masodik felet is meghallgatni.

... Ha viszont meghazasodsz, nincs annal komolyabb. Mindenki tiszteletben tartja es komolyan veszi. A hazastarsi kapcsolat egy eletre szol, ugyhogy mindenki jol meggondolja, kit valasszon.

Hat nem is tudom. Hajlok afele, hogy ez a kapcsolatosdi egy kurva rossz vicc, elvegre lassan het eve jojozok szebbnel szebb nok kozt, de valahogy nem tudok megallapodni. Es nem azert mert nem szeretem oket, vagy ok nem szeretnek; hanem mert nyughatatlan vagyok, mehetnekem van, es semmi kedvem nincs lehorgonyozni. Mondhatni, olyan brazilosan veszem a dolgokat.

Es pont ezert tok jo, hogy amikor a hatalmas szerelmi banat beut, sem csukom be a szemem. Igy peldaul regi vagyam, hogy kozelebb kerulhessek egy perzsa nohoz, teljesulhetett (meg a torokmezes blogon epekedtem utanuk). Most kb. ugy is erzem, ahogy egy kedves barat (?) mondogatta:
'relationships are boring'. Persze mindennek ket oldala van, de most a torok konzervativ felfogas atdobott a masik oldalra, es semmi kedvem nincs a parkapcsolat elonyeit kutatni.

Salihval meg megbeszeltuk, hogy mint ket, pofancsapott ferfiember, belevetjuk magunkat a trabzoni ejszakaba. Legkozelebb.

A csok termeszeterol.

Vannak dolgok, amelyek soha nem valtoznak.

Vannak csokok, amelyeket az ember nem elvez. Annyira. De szinte muszajbol teszi. Szinte kenyszerbol... Reg volt mar, hogy a szorosan osszetapado ajkak forronak mondott aktusa kulonosebb izgalmat nem valtot ki. Ket ev utan talan eloszor.

De nem kell minden csokot szeretni. Imadni... arra nem mindenki hivatott. Csak az a nehany no. Az egyike a nehanynak inkabb, nagy ugybuzgosagaban leutotte a 'skip' billentyut. Hat most megint jon a kicsit ures, de hasznos csokok sora.

A csok felejtest okoz, ha epp ugy akarom. Most pedig ugy akarom...

Hogy is fogalmaztam par bejegyzessel elobb? Hagyd, hadd elvezzem, hogy osszetorom a gyengebbet. Vagy valami hasonlo. Multkor azt hittem, felnottem vegre. Hat, tevedtem.

Na, ennyit a csokok furcsa termeszeterol. Most pedig egy olvasoi level: multkor ugye azon keseregtem, hogy Trabzonban az osz fogalma (legalabbis a magyar ertelmezes szerint) ismeretlen. No, ennek a panaszos sornak koszonhetoen kaptam egy levelet es melle egy oridzsinal fotot a magyar oszrol, ami epp most tortenik:

Tok jol esett. Nem, nem olyan 'hasznosan de amugy nem' jol, ahogy a leirt csok. Nem, ugy igazan, egyszeruen. Koszi, ujfent.

Napi Trabzon

Mikozben azon kesergek, ugyan hogy mertek atbaszni a palankon masodjara foldi palyafutasom soran, a duh fuggonyetol nem latom, hogy mi is tortenik a vilagban. Cimszavakban az elmult hetekrol...

A munka jo, de biztos nem leszek tanar eletem vegeig. Viszont ketsegkivul hizelgo amikor gyerekrajok sikoltozzak diadalittasan hogy 'teacher, teacher', s meg hizelgobb hogy mindegyik engem akar az osszes orajara (itt jegyezzuk meg, hogy en nyelvtant nem tanitok, es ez mar szamottevo elony a nepszerusegi ranglistan).

Trabzon meg mindig egy nagy szurke maszlag. Vagy inkabb egy kivenhedt szajha, aki a nemletezo oszies napfenyben igyekszik minden megmaradt bajat feltarni, de amint elered az eso, elmosodik a sok smink, s ismet az lesz, aki mindig is volt.

Ebbol egyenesen kovetkezik, hogy hianyzik Magyarorszag. Persze nem kell megijedni, perpill a csaladon es baratokon tul az egyetlen dolog ami urt hagy maga utan az (Orban Viktor) az osz. Az oszi napsutes, a falevelek, a szinek, a kavalkad amit majdnem mindenki hibasan az elmulassal es/vagy halallal azonosit. Szoval az igazi osz, az Trabzonbol nagyon hianyzik.

Kicsit nehez letelepednem- lenyugodnom, es a lelki bajokra ez ratesz egy jo nagy lapattal. Ertsd: valoszinuleg ismet kolztozni fogok, ezuttal a kozpontba, tehat harmadjara az elmult harom honapban. A legjobb az egeszben: egyedul. Sacc per kabe 23 eve varok erre a pillanatra, ugyhogy most minden pillanatat ki fogom elvezni.

Mikozben egyertelmu MA tervekkel es tudatos jovoepitessel erkeztem ide (a ketto ennyire jo barat lenne?), mara egy kicsit valtozott a szitu. Egy ujsagiro MA-tol nem leszek jobb ujsagiro, ezt mar a gyakorlatom alatt is megtanultam. Ket- harom ujabb ev a felsooktatasban, akarhol is legyen kb. annyira vonzo mint 2 ezer forintert kurvazni Çömlekçiben (aki figyelt, most ert). Szoval az ingovanyos de vonzo jovo, ahol utazgatok es irok, egyre attraktivabb.

Erre jatszik ra az elmult het is. Couchursfosok hordai irnak kerelmeket, joreszt mert az osszes trabzoni csavo csak egy remenybeli numera erdekeben regisztralt az oldalra, igy bennem a messiast latjak (nem viccelek, naponta kapok uj kerelmeket- aki valaha is hasznalta, tudja). Szoval elsoizben egy uj-zelandi srac es egy sved csaj szallt meg nalunk 3 napra, akik Svedorszagbol stoppolnak Japanba. Korombeliek, otthagytak munkajukat vagy meg nem kezdtek el. Utcazenelesbol elnek meg. Most meg egy perzsa csaj van nalunk, aki ket eve felhagyott mindennel, Isztambulba utazott, hogy uj eletet kezdjen, semmi penz, vizum, munka, baratok, lofutty. A sztorik lenyege pedig, amit egy annyira nem is kozeli barat dorgolt az orrom ala nemregiben 'dont get stuck in trabzon'. Ez nem is szandekom. De... Majus utan egeszen mashogy alakulnak a dolgok, mint ahogy kepzeltem eleinte.

No, ennyi eleg is mara. Helyzetjelentesben nem er keseregni sem az egeszsegem, sem a szivem miatt (eleget teszem mas posztokban), szoval megyek is elohivatni egy filmtekerecset. Ja, errol majd legkozelebb.

UPDATE: ha lesz penzem (...) jon a masodik tetovalas, ez nagyjabol annyira tesz boldogga mint... na, most nem mondok semmit.

Majd

Ez a poszt nem szuletett volna meg, ha nincsenek hatalmas szuneteim az oraim kozott. Ezennel is koszonom a tanari szoba maganyanak, a husito legkondinak, es a laza beosztasnak, hogy ez a poszt megszulethetett.

Valamikor meg hittem a szerelemben. Mara rajottem, az egesz egy jol konstrualt atveres. Mi mas lehetne? Ideig- oraig tart, aztan atfordul szeretetbe, vagy valami hasonlo, alsobbrendu erzesbe. De meg ennel is kellemetlenebb, amikor magadra maradsz, de meg szerelmes vagy. Amikor ugy erzed, tulcsordul a szived, s nincs, mi gatat szabjon szerelmednek: akkor maradsz egyedul. S a sok erzes, edes szo, attepve minde gatat, duhong es csapong, de nincs hova mennie. Orjong a lelken belul, mar-mar megbolondulas szakadekaig taszigalja az elmet. Mert nem tudja csillapitani magat.
A szerelem targya mar nem lenyeg. Az imadott arc, a hosszu sotet haj, vekony, csokolnivalo nyak... mar mind-mind fakulnak. De az erzes megtebolyit. Nincs kin levezetni ezt a rengeteg felhalmozott odafigyelest, gondoskodast, babusgatast. Mint a lufi, ami egy pont utan kidurran; csak az en lufim folyamatosan hizik, es nem akar kipukkanni. Maganyra vagytam mindig is; most, hogy megkaptam, semmi kedvem sincs a maganyos farkast jatszani. Nincs kedvem jatszani sem. Csak egyszeruen: szeretni. No de ezt most nem lehet.
Nem tudom, minek van itt az ideje. Talan a szavaimnak. Nalannak fel eve volt 'itt az ideje'. A szerelemnek meg annal is gyakrabban. Baratsagnak ritkan... munkanak meg ritkabban. De a szavaknak mindig eppen itt van az idejuk. Szerelemmel, vagy anelkul.

Most vele egyutt. De lesz maskepp is... majd.

Csalfa alom.

Nem tudom hogy magamat akarom-e vıgasztalni. De ha valaki elvonasi tunetektol szenvedne, itt egy almom, ami gyokeres ellentetben all mindennel, amirol eddig panaszkodtam (ket hete tortent)... Edesapamnak irtam le emailben. Valtoztatas nelkul. Bocs a szokincsert. +18as poszt tenyleg.


"Sok minden keveredik az álmomban, igyekszem a józan ész és az időrendiség keretein belül maradni. Egy rövid hajú, széparcú, feszes mellű barátnőm van. Nem igazán szeretem, legalábbis nem szívesen mutatkozom vele, de órákon keresztül tud úgy szopni, hogy elfelejtem minden búmat- gondomat. Valamiért nem feküdhetünk le, de ez úgy fest, csak részletkérdés. Persze a bizalmatlanságomat ő is érzi, ezért folyamatosan bombáz a kétellyel teli kérdéseivel: szeretem-e, van-e szeretőm, stb. Nincs miért aggódni, és negédes szavaimmal megnyugtatom, pont, ahogy azt az előző blogposztomban (Todo es mentira) megírtam: belül hazug és csalfa, kívül hűséges és ártatlan. Épp Nyanyóka kertjében vagyunk, valamiért nagyon sötét van, legalábbis a fényviszonyok elhitetik, hogy egy szokásos menetet senki sem lát meg. Ez így is van (egy ágyban fekszem a rövid hajú lánnyal), amikor feltűnik Misi, és szól, hogy már délután van, fel kéne kelnem. Otthagyom a lányt, aki kicsit bosszús (hát még én- félbeszakadt az aktus), de megértően elenged. Most otthon vagyunk, a ház furcsa elegye a Hankóczynak és a szentendrei háznak. Mama szól, hogy mindjárt kezdődik a tesi órám (!), ideje indulnom. Egy nagy, irodaszerű épület nyüzsgő folyosóján találom magam. Az emberek többsége dolgozni van itt, de pár régi osztálytársat felismerek (köztük Áront, aki soha nem focizott jól, de mindig elhitette magáról, és Matyit, akivel örök ellenfelek voltunk a pályán). Az embertömegben ekkor meglátok egy gyönyörű, fekete lányt. Vörös, kihívó ruhát visel, hatalmas mellei akaratlanul is odairányítják az ember szemét. Telt, homokóra alakja után megfordulnak a férfiak. És egyenesen felém jön! Elkapom a fenekénél fogva, és erősen megmarkolom, mire ő kéjesen felnyög. Villámként hasít belém a felismerés: mi van ha a barátnőm meglát? Beterelem a fekete istennőt egy öltözőkabinba, és nekiesek a nyakának-szájának és hatalmas melleinek. Ő csak nyög és vonaglik, én már szédülök az izgalomtól és a vér liftezik a fejem és a lágyékom között. Sokat nem szólunk egymáshoz, de amikor tovább mennék, megállít, mondván: mennie kell, ráadásul a májára hivatkozik (nem vicc, a „liver” szót hajtogatja, erre még most is emlékszem), ami miatt nem szeretkezhet, amikor akar. Nem létező hatalmas fizikai fájdalmak közepette nézem, ahogy megigazítja a ruháját, majd kinyitja a kabinajtót. Hátulról nézem a piros ruhába csomagolt tökéletes hátsót, nem bírom megállni, és erősen belemarkolok, magamhoz rántom, és még egyszer utoljára, magamhoz láncolom testét. De tényleg mennie kell, egy kevésbé zajos folyosó végén elbúcsúzok tőle, ahol megkér, hívjam fel, majd végigsimítja az arcomat. Épphogy megfordulok, amikor megfagy ereimben a vér: barátnőm áll előttem. Kérdőre von, merre jártam, de szemmel láthatólag nem tűnt fel neki a fekete szépség. Felöltöm magamra a magabiztosság köpenyét, és elvezetem a helyszínről, amit egy másodpercre az igazság búrájával fedtek le, én pedig rémült patkányként próbáltam kibújni. De a szerep visszaállt, átölelem barátnőm vállát, és a focipályára ballagunk. Amely egyébként a fillér utcai pálya 90°-ban elforgatott, amúgy tökéletes mása. A meccs előtt leülünk, barátnőm pedig aggódva figyel, érzi, hogy nincs minden rendben. Ekkor megjelenik a piros ruhás nő, ül velünk az asztalnál, én csak félve váltok vele egy pillantást, de a buja, erotikus szempárt elég egy másodpercre látnom, hogy megálljon bennem az ütő. A barátnőm nem vesz észre semmit. Én pedig azon gondolkodom, mennyi hazugság kell még ahhoz, hogy a status quo falai megrepedjenek. Az álmomban úgy rémlik, nem először lépek félre, ezért úgy érzem, a sok hazugság, még ha takarva is marad, már nevetségessé teszik a kapcsolatot magát- egy kis hazugságot letudok nyelni, de sok nagyot már értelmetlennek tűnik.
Most, hogy ébren vagyok, csak kicsit szédülök. Mintha az igazság folyadékával lúgozta volna ki az agyamat az álmom, úgy kelek fel. Ahogy mindig, most imádtam az álmomat. Imádtam, mert kimondta, amit mindig is tartogattam magamban. Szeretem Nalant, de talán még jobban szeretem a gondolatot, hogy egy gyönyörű, okos, és törődő nő van velem állandóan. A tudat, hogy elveszítem a biztos pontot, megőrjít. Most, hogy relatíve tisztán látok, talán tudom is, mit tegyek, hogy dűlőre vigyem a dolgot. Nem fogom megjátszani  a szerelmemet. Annyit adok amennyi tényleg van, és csak azért, hogy az ő kételyein felülkerekedhessen hogy aztán nekem adhasson a szeretetéből- ilyen önző indokkal nem fogok olyan áldozatot hozni, amelyben nem is vagyok biztos. Szeretem őt, de nem annyira, hogy meghaljak érte, hogy körülrajongjam. Az valahol Anitánál elveszett. Józanabb vagyok a kelleténél, ezért megjátszani nem fogok semmit. Aztán majd elválik."

Deal.

Elfaradtam.

Ekezeteket most ne varjatok, lusta vagyok kiguglizni az onlajn magyar billentyuzetet.

Mert elfaradtam.

Elfaradtam szeretni. Nagyon. Ez egybol egy ordas nagy hazugsag. Pont, mikor elkezdtem szeretni, amikor az energia szetfeszitette az izmaimat, a szivemet es a lelkemet is, akkor... akkor kell megalljt parancsolni. Ennel szarabb nagyon nincs. Lenyelem, hogy a sok friss baratsag mellett egy ember nincs, aki ismer. Lenyelem a heti 6 nap melot. Sot, meg azt is lenyelem hogy az elkurt fogam miatt a bal arcom idegei karosultak es jo ideig nem fogok normalisan erezni. Meg a pluszkoltsegek is belefernek.

De az istenit (torokosen- allahım yaa), amikor vegre lejatszom a palyarol a ketelyeimet, es hajlando vagyok jovot epiteni egy olyan novel, akivel aztan igazan kihivas barmit is tervezni (kezdoknek lasd: 'hogyan legyunk joban egy muszlim csaladdal' c. kezikonyvet), akkor... akkor beut a sors. Ami valojaban nincs is ugyebar. Tehat beut az unalom, az o ketelyei, fene tudja, hogy meg mi. De egy biztos, Peterke, nem kellesz ha nagyon szeretsz. Ez kb. ars poetica lehetne ha depresszivebb alkat lennek. Nem vagyok az. 

Akkor mi a megoldas? A szar az, hogy sokkal nem erzem kozelebb magamat a megfejteshez. Szeretnek az a regenyhos lenni, aki az elso fejezetekben felfedett csokevenyessegeit a konyv vegere bravurosan megoldja. Persze hogy nem leszek az. Szar regeny is lenne, hepienddel. Az en sztorim nem olyan izgalmas. Ami rosszabb, hogy nem olyan kiszamithato either (bazd, mint valami emigrans aki tiz ev utan blogol az amerikabol).

Nem tudom tenyleg. Elfaradtam a semmitol. Olyan konnyu lenne orvosolni a problemaimat. Elvegre, kulfoldi vagyok egy isten hata mogotti varosban. De megis... A fene vigye el a szerelmet es minden egyeb kelleket (ld elozo poszt, lusta vagyok linkelni), a kitartast, a felesleges erofesziteseket, a remenyt es minden bajtarsat... Csak a szivas a jutalmam, es most meg masok nyakat sem akarnam szivni. Ej de pocsek egy kep lett ez, nem baj, majd joanyam letol a kommentekben. 

Es most szar Efesszel, regi palinkaval ulok az ures szobaban. Lehetne maskepp, de... nincs maskepp. Nalan masik palyara valtott, az en mozdonyom pedig robog (cammog?) tovabb. Nem akarok tobb megallot. Csak vegallomast. Vagy rendezoi palyaudvart... es a boldogsagom teljes lehet.

Deal?

Szerelem és egyéb kellékek

Rendhagyó nap a mai. Egyfelől, mert telefonról irok. Másfelől, mert már megint szarban vagyok

Az alapgondolat egyszerű: szerelembe, de utána pofára esni, majd elterülni a földön nem jó. Megérdemeltem tán; frász se tudja. De magam sem értem, hogy én, a rettentő tapasztalt fiatal, aki 23 éves korára elég nagy mellényt hord, hogy elhigyje, ő mindent megélt már, szóval az emberünk egyszerűen csak pislog csipás, magabiztosságtól összetapadt szemhéjával, hogy igen: ez vele is megtörténhet. Kétségbeesésében mindent bedob, mert őt csak úgy otthagyni nem lehet. Nem átall lehordani az összes addigi szerelmét, lefokozni minden kedves csókot, amit mással váltott; semmi sem szent már, amikor veszélyben érzi magát.
De hisz' veszély nincs is már. Már elmúlt minden, mikor a nagyképű még mindig csókért sóvárog; de mikor nem kapja meg, bosszút, kicsinyes bosszút forral a világ minden nője ellen. Nem szerettél? Hát hadd játsszam el a gyengébbel, ha már neked túl kicsi voltam. Hadd érezzem roppant erőmet a törékeny felett, megsemmisitő diadalomat a tehetetlen ellen. Hadd legyek büszke egy kicsit, újra. Ha már te mindezt elvetted tőlem. Hagyd elhinni: én leszek a jobb, az erősebb. A kivánatosabb. A régi én, aki csak játszani szeret. Akinek a szerelem gyerekcsiny csupán. Hagyd elhinni, kérlek!

Hogy minden mit irok, hazugság, s minden amit érzek: az igazság.



Ha tudnék linkelni, a red hottól az i could have lied-ot osztanám. Csak mert kurvára ıllenne.

NFL 2012-113 szezon

Majd' 7 hónapnyi várakozás után újraindul az amerikaifoci-szezon. Ez lesz a második év, amikor elejétől végéig követem a meccseket (a Superbowlokat a 2009-es Steeleres-Cardinals óta). S bár biztos vagyok benne, hogy aki két évig követi a hagyományos focit, minden szabállyal és alapvetéssel tisztában lesz, töredelmesen bevallom, hogy nekem még mindig vannak hiányosságaim (főleg a taktikák, felállások értelmezésével). Időm az van, és a sport, szórakoztató műfajából adódóan igen addiktív. Szóval a szezon kezdete előtt (pontosabban, a szezonnyitó bajnokverés után) félig laikusként, de száz százalékban rajongóként kiagyaltam, miként alakulnak a következő szezon (az nfl.com jóslata itt elérhető, nem lestem).

AFC Kelet

New England Patriots 13-3
Buffalo Bills 10-6 wc
New York Jets 7-9
Miami Dolphins 2-14

AFC Észak

Baltimore Ravens 12-4
Pittsburgh Steelers 11-5 wc
Cincinnati Bengals 8-8
Cleveland Browns 3-13

AFC Dél

Houston Texans 12-4
Indianapolis Colts 8-8
Tenessee Titans 5-11
Jacksonville Jaguars 4-12

AFC Nyugat

Denver Broncos 11-5
San Diego Chargers 9-7
Kansas City Chiefs  8-8
Oakland Raiders 4-12

NFC Kelet

Philadelphia Eagles 10-6
Dallas Cowboys 9-7 wc
New York Giants 8-8
Washington Redskins 5-11

NFC Észak

Green Bay Packers 13-3
Detroit Lions 9-7 wc
Chicago Bears 8-8
Minnesota Vikings 3-13

NFC Dél

New Oreleans Saints 13-3
Carolina Panthers 8-8
Atlanta Falcons 8-8
Tampa Bay Buccaneers 1-15

NFC Nyugat

San Francisco 49ers 12-4
Seattle Seahawks 9-7
Arizona Cardinals 4-12
St. Louis Rams 2-14

Rájátszás:

Wild Card Round

AFC
Buffalo Bills- Houston Texans 
Denver Broncos- Pittsburgh Steeles

NFC
49ers- Dallas Cowboys
Philadelphia Eagles- Detroit Lions

Divisional Playoff

AFC
Houston Texans- New England Patriots
Denver Broncos- Baltimore Ravens

NFC
49ers- Green Bay Packers
Philadelphia Eagles- New Orleans Saints

Konferencia döntők:

AFC
New England Patriots- Baltimore Ravens

NFC
Green Bay Packers- New Orleans Saints

SuperBowl

New England Patriots- Green Bay Packers

Mindezt úgy, hogy Ravens felé húz a szívem. No, majd februárban elválik. Aki nézi- egyetért? Nem? Miért?

A betűk, nem a barátaim

És már megint hazudnak a betűim. Szeretnek sorba állni, felvenni a szavak és mondatok formációit. De az én betűim csak ácsorognak tétlenül. Pont ahogy jómagam is szoktam. Ácsorognak, és várják a csodát (ácsi, ezt már olvastam valahol…). A sült galamb és a taps már rég nem használ, mint ahogy egy döglődő kapcsolatnak sem használ a csók. Bocsánat, egy különbség van: míg a kapcsolat tényleg döglődik, addig a betűk mindig ácsorogni fognak, várva, hogy pálcával feléjük suhantsak, rájuk kiáltsak „Csatarendbe!” s elégedetten hátradőljek, amint szépen rendeződnek.

Érdekes, mennyire bután tudunk viselkedni. Amikor a dolgok nincsenek rendben, nincs elég pénzünk, aggódunk a munka, egészség stb. miatt, arra vágyunk, hogy ezek a problémák megoldódjanak. Ha lehet, varázsütésre. Megígérjük, hogy jók leszünk, egészségesen fogunk enni, időben és elégszer fekszünk le másokkal, és rendesen fogunk dolgozni. A lelkünket is eladnánk, csak hogy a szenvedésünk véget érjen.

De mi van akkor, ha véget ér? Mivel bajaink pitiánerek, általában azért mégsem olyan eposzi a fájdalmunk. Állunk bután; imáinkat meghallgatták. És nem csinálunk semmit. A betűk engedelmesen ácsorognak még mindig. Már egy intés is elég lenne nekik, hogy megmoccanjanak. De ha nincs páni félelem, nincs motiváció, és az amatőr csak dadog a betűknek, akik tehetetlenül tárják szét képzeletbeli kezeiket.

Szeretnék örökre eltévedni, örökre utat keresni. Örökre kétségbe esni. Örökre elhagyva lenni. Vagy csak… lerázni a középszerűség béklyóit. És őszintén, jól írni.

Todo es mentira

"Todo es mentira en este mundo
Todo es mentira la verdad"

Mondja Manu Chao. Inkább énekli.

Tegnap azt álmodtam, hogy apám koncertjén vagyok. A legszebb darab közben azonban valakit elkezdett zajongani mögöttem, és hiába tiltakoztam, csak nem hagyta abba. Megfordultam, és felismertem, hogy egy középiskolai ismerős, akit soha nem bírtam. Megfogtam a fejét, és belevertem a szék támlájába, míg nem véres lett a szék és a kezeim is. A koncert félbeszakadt, és általános iskolás alsó osztályos osztályfőnököm, Jutka néni jelent meg. Magyarázatot követelt, mire én felálltam helyemről (egyik kezemmel még mindig fojtogatva ellenfelemet), és beszélni kezdtem:

Szeretnék elnézést kérni mindenkitől. Az egész közönség jól tudja, hogy az előadó fia vagyok, és nálam senki sem szeretné jobban elejétől a végéig élvezni a koncertet. Végtelenül sajnálom, amit tettem, de azt hiszem ahhoz, hogy mindannyian nyugalomban hallgassuk végig a zongorajátékot, el kellett hallgattatnom. Tisztában vagyok vele, hogy túl erőszakos voltam, ezért elnézést mindenkitől (lazítok a szorításon, majd elengedem a véres fejet). 

A közönség tapsol, ellenfelem pedig hitetlenkedve bámul. Én csak mosolygok rá; mindenki visszaül a helyére. Én pedig felébredek.

Vegyük elő ismét azt a két sort!

"Minden hazugság ebben a világban
Minden hazugság, ez az igazság"

Ma azon törtem a fejem (amikor épp nem a fogam hasogatta azt), hogy mennyi igazság van ebben az idézetben. Hazudunk szüleinknek, hazudunk a szerelmünknek, hazudunk a barátainknak, a világnak. Kisgyerekként a szülői, jótékony büntetést igyekezzük kikerülni. Kamaszként dacból hazudunk. De a legrosszabb akkor lesz, amikor felnövünk. Nem fogadjuk el a vereséget, énünk defektusait, hiányosságainkat, és inkább hazudunk (vagy: csak hazudunk). Mi az igazság? Kinek tartozunk teljes, őszinte vallomással? Kell egy kis sötét sarok, ahova csak mi látunk be, ahova csendben lekuporoghatunk, és kisírhatjuk, ami a szívünket- lelkünket nyomja. Közben azt képzeljük, milyen szánalmas a magányunk, és sóvárgunk, hogy valakivel megoszthassuk legmélyebb fájdalmainkat is. De kijövünk a kis sarokból, meggyóntuk a koszos helységben minden bűnünket, amiket túl büszkék (vagy inkább gyávák) vagyunk felvállalni, és folytatjuk ott, ahol elkezdtük. Ismét legszebb arcunkat mutatjuk, keressük a kényelmes szituációkat, a minket kedvelő embereket, a megléphető kihívásokat. Fújjuk tovább torz képünk lufiját, a koszt meg szépen belapátoljuk a sarokba; úgyis ritkán járunk arrafelé. Amikor pedig a lufi elég nagyra nőtt, elfelejtjük a koszos sarkot, elfelejtjük becsületünket, józan eszünket, és onnantól kezdve a hazugság válik az igazsággá; s nem szomjazunk többet az őszinteségre.

(...)

Az író kézen fog minket, és elvezet a koszos sarokba. Rámutat, de takarítani már nem fog; az ő dolga csak, hogy elmondja:


"Minden hazugság ebben a világban
Minden hazugság, ez az igazság"

Ecce homo espanol

Elkoptatott hír, de kiapadhatatlan humorforrás az a spanyol néni, aki nemrégiben megelégelte, hogy városa templomját elcsúfítja egy restaurálásra szoruló Jézus-festmény. Csodáljuk meg a jószándékú asszony művét, amely leginkább egy átlagos intelligenciájú főemlős Picasso imitációjára hasonlít:

Aki azt hitte, ezzel véget ért a móka, nagyot téved. Interjú a hölggyel, amiben kiderül, hogy óvodás módjára restaurált ("Egészen idáig csak a tunikát festett át, de a problémák akkor kezdődtek, amikor a fejet is elkezdte restaurálni")

Az egyik hölgy megjegyzi: "teljesen tönkretette a képet". Ebben azért nem értünk már egyet, a kisváros temploma azóta turistalátványosság lett, százak keresik fel csak azért, hogy lássák a majomjézust. Az internet  pedig vállalta a hálátlan feladatot (Cecilia Gimenez soha nem fog ecsetet ragadni a történtek után), és elárasztott minket a hülyeségével:

A kezdeti szörnyülkédes ellenére pedig úgy fest (haha), hogy a népszerűség megmentheti az elbaltázott alkotást, ide kattintva ugyanis aláírhat egy petíciót, amely az eredeti állapot visszaállítását kívánja megakadályozni. Akinek pedig ez sem lenne elég, kattintson ide, és készítse el saját restaurációját. 

Csak nehogy 10.000 ezer év múlva, a kipusztult emberiség után kutató intelligens faj ezt az egy bizonyítékot találja az értelmes élet jeleként. Ja, egyébként találkoztam Nalannal is.

Ikszedik felvonás

Régen akartam írni egy regényt. Az lett volna a címe "Csodára várva". Olyan találónak éreztem, hiszen minden barátomon, szeretőmön, ismerősömön, a világon keresztül azt éreztem, pillanatnyi, kényelmes mozdulatlanságba dermedtek, várva, hogy történjen valami. Valami csodás, valami szörnyű; tökmindegy. Csak mozduljon a világ valamerre.

Igazából nem dereng, miről szólt volna a regény. De a Fekete-tenger partján valahogy ismét beugrott a cím. A szar az, hogy amíg a regényt írtam volna, magamat felülhelyezve, mintegy evidenciaként kezeltem hogy én nem várok a csodára, mert tudom, hol keressem; most viszont Trabzon utcáin járva úgy föst, én vagyok az egyetlen, aki a kiszámíthatatlan, lenyűgöző változóra vágyik. Ami az elején gyerekes epekedés és tinédzserkorszakot idéző dalolásként indul, az egy kicsit érettebbe fordul, majd háttérzene nélküli kesernyés lamentálásba torkollik.

Igazából nem tudom, miről szól ez a regény. Szerény személyem harca a török törvénykezés ellen? Tapasztalatszerzés a távoli Közel-Keleten? A tiltott szerelem nem létező, vagy legalábbis, elég zöldes árnyalatú gyümölcseinek leszakajtása? Írói vénám kitapogatása (végre)? Nosztalgia? Vagy csak szimpla útkeresés a honi lét útvesztőjéből? A válasz pedig egy szép, kövér nem tudom. Miért is várna csodára az ember, ha tudja, mihez kezdjen?

Jól mondtad az előző kommentben édesapám, "A rémület a mi legfőbb ihletőnk" (honnan az idézet?). Sőt, mintha az egyetlen lenne. Akkor mégis megvan a csoda, amire várok. A változás kiszámíthatatlan és néha kegyetlen szele, mit szele, hurrikánja az, ami után sóvárogtam egész nyáron, előző évben. Most jól pofán csapkod, hogy piros arccal szaladjak vissza, ahonnan jöttem: a biztos unalom posványába. A büszkén kiépített kis egri váram, kapcsolatok és szerelmek laza köveivel kirakva, dadogva bár, de állt: én pedig felülhettem tákolmányom tetejére, s elhittem, csináltam valamit. Pedig szalmakunyhónál is gyöngébb volt. Fújja el a kurva farkas, én meg szaladjak Trabzonig szalmát keresni!

Valamikor csak rájövök, hogy keseregni a tengerparton, éjfélkor, egyedül még a szalmagyűjtögetésnél is haszontalanabb.

Pattanás

Tök jó.

Van az embernek egy blogja. Sok haszna nincs belőle, amennyiben a haszon mértékét mérni próbáljuk. Sokan nem nézegetik. Az elmúlt öt év alatt az ember szívéhez legközelebb állók (vagy ne adj' isten közel kerülésért sóvárgók), és az ilyen-olyan barátság miatt félig kötelességből kattintókat persze buzgón űztem el időről-időre pesszimista, önostorozó írásaimmal. Annyi poszt született már, amikor elhittem, az embereket érdekli, aztán még legalább ugyanennyi biztosított az ellenkezőjéről. Szóval a közönség, mint a haszon mértékegysége, elvethető.

Az irodalmi érték is elhanyagolható, a műfajból és saját trehányságomból adódóan.

De milyen jó dolog, ha az embernek társra van szüksége? Ahelyett, hogy ellátogatna vasárnaponként a metodisták gyülekezetébe fél háromkor délután, ahol zaklatott bloggerek dugják össze a fejüket, két laza kattintással máris megnyílhatnak zavart elméjenek csatornái.

Amikor az embernek nincs egy kurva betűnyi mondanivalója sem, akkor általában ír egy blogposztot. A haszontalan szófosás (érdekes: van hasznos is?) csimborasszója ez, és tudjátok mit? Kurvára élvezem. Hogy senkinek nem tartozom felelősséggel. Hogy egyik szavamnak sincs súlya és eközben mindegyikkel embert lehet ölni. Hogy senkihez nem szól, és mégis bárki elolvashatja. Egy önző pattanás ez a blog (a poszt maga pedig a legfényesebb gennytasak) az internet, a közösségi média, a világ eltunyult testén. Igen, ocsmány kitüremkedés, amit a legtöbben kinyomnának, még mielőtt teljes nagyságát elérné. Makacs kelés ez, hiszen ahogy nő, azt várná az ember, visszahúzódik majd eltűnik magától; de a pattanás csak hízik, sárgás- fehéres lé feszíti szét a te bőröd, az enyémet és az övét is. Odakapnál, hogy kinyomd, mert kurvára fáj, de túl vastag a bőr, ahogy piszkálod csak jobban fáj.

Hát csak piszkáljátok, köcsögök! És ha egyedül is van, egy darabig még itt lesz, hízik és feszít. Aztán egyszer kipukkad, de nem jön ki belőle semmi; és a test, a társadalom tunya teste, a sok barátnő és barát, haragos és ismerős csak bámulni fog, hogy ilyen könnyen megszabadultak tőle. A bőrük helyreáll, s nem nő pattanás többé.

Ez az élet rendje.

A halkutya legendája, avagy újrakezdés Trabzonban

Életem legambivalensebb öt napján vagyok túl. Álmatlan, buszon zötykölődős éjszakák, fogfájós nappalok, hőemelkedés és halálfélelem, ezek mind egy eltunyult és hippochonder blogger panaszai. Az első trabzoni napomat teljes egészében a regenerálódásnak szenteltem, de mára már megbeszéltem egy találkát Hüseyinnel (itt tanult, de Egerben ismertem meg amíg erasmusos volt). Ez a poszt amolyan nosztalgikus hangulatú, így a blogot régóta olvasóktól előre is elnézést, ha olyasmit írok le, amit már egyszer elmagyaráztam.

Szóval jelenleg a KTÜ (egyetem) kampuszához közel lakom, innen a Meydan (városközpont) úgy fél óra gyalog, 5-10 perc dolmuş-sal (keleten elterjedt közlekedési eszköz, privát kézben, de egyes városokban, ahogy Trabzonban is, gyakorlatilag helyettesíti az önkormányzat/nagyvállalatok üzemeltette tömegközlekedést, itt meg lehet nézni). Utóbbit választom, így hamar beérünk a kp-ba. Amíg erasmusos voltam, sajnos átalakítás alatt volt a park, de ma már teljes pompájában tündököl. Kép nincs, mert elfelejtettem fotózni, majd később pótlom. Hüseyin ezerwattos mosollyal üdvözöl, találkozunk egy pajtijával, aki egyből invitál minket egy çay-ra (török tea, jó erős, többet isszák, mint amennyi levegőt vesznek; kép itt), mert épp nincs kedve dolgozni. Különben is, ő a tulaj, úgyhogy amíg a két asszisztens csaj sürgölődik, mi beszélgetünk. Legalábbis én ezt hiszem, csakhogy a lányok lerohannak. Nem kell felsőfokú török tudás, hogy megértsem:

- Imádjuk a külföldieket!
- Olyan szép a hajad!
- És szépek a szemeid!
- Nagyon szeretlek!

A tulaj meg is jegyzi viccesen, hogy elmehetnék már, eddig őt szerették a legjobban, de így már soha nem lesz helyén a presztízse. Érdekes élmény az biztos. Mindenesetre akit otthon zavar, hogy túl fehér bőre van és világos haja, jöjjön Trabzonba, garantáltan nem fog csalódni.

Megéhezek, és mivel már másfél éve nem ettem iskendert, itt az ideje pótolni! Finom, olcsó, kicsit talán túl paradicsomos de páratlan érzés ilyen hosszú kihagyás után. Aztán irány a jegyiroda, hiszen másnap Trabzonspor meccs! Az ellenfél pedig (nekem legalábbis) külön csemege: Videoton. A tény, hogy érkezésem harmadnapján egy magyar csapat elleni meccset nézzek meg, olyan irreális, hogy ez csakis a sors lehetett (sic!).

A Fekete-tenger partján üldögélni még mindig jó móka, de az iskender annyira nem érzi jól magát, úgyhogy rövid úton távozni kényszerül a hiányérzetet kevésbé keltő ázsiai vécé mélységeibe. Na, így már nyugodtan lehet bámulni a messzeségbe, és azt képzelni, látjuk a Krími-félszigetet. Hüseyint meg is kérdem, mi a legnagyobb állat? Bálna, mondja, hetente látni egyet-kettőt a parttól nem messze. Ejha, azért cápa csak nincs! Apropó, hogy van törökül a cápa? "Köpek balığı". Felröhögök, mert a köpek kutyát jelent (Nalan előszeretettel hív így). Hát mi a második rész? Hal. Tehát a török azt kiáltja: "vigyázz, a halkutya támad"! Vagy "nézd azt az uszonyt! Csodálatos halkutya példány"! Esetleg "király gyerek ez az Onur, eredeti halkutya-fog nyaklánca van". És így tovább. Én sírva nevetek, Hüseyinnek annyira nem ül a poén, úgyhogy hamar abbahagyom.

Megkomolyodik a hangulat, a hadseregről kezdünk beszélni. Törökországban minden férfi hadköteles, bevonulása tanulmányoktól függ. Hüseyin is megy, szerinte csak szerencse, hogy lelövik-e. Bár ha pénzes a család, Izmirbe, vagy Isztambulba küldik, ahol nagyjából annyi terrorista van, mint Balatonban halkutya. De a Fekete-tenger mellett élők (Karadeniz people, ahogy ő mondja) jobban a fegyverhez vannak szokva, és a sok hegy miatt a terepet is jobban ismerik, mint a tunya nyugatiak. Mert ugye a kurdok terrorszervezete elleni harcban főleg hegyekben bújkáló gerillákat kell kifüstölni, és ez gyakran sokak életébe kerül. Mint az ő közeli rokonjáéba is, aki kitűnő tanulóként végzett (mérnöki diploma), majd bevonulása hónapjában le is lőtték az iraki határ közelében (Hakkari a tartomány neve, ahol a legtöbb balhé van). És ez a barátja, meg az az ismerőse ment el, majd nem jött vissza. Pedig a szolgálat "csak" 5-12 hónap. Én teljes döbbenetben nézek rá, és kérdezem, nem fél-e? de ő csak a szerencsét emlegeti. Na jó, ha te is laza vagy, én sem aggódok, gondolom; majd elbúcsúzunk, majd holnap a meccsen, oké, görüşürüz.

Már hazafelé sétálok, amikor rámtör az igazi, alattomos és bunkó nosztalgia. Itt sétáltunk föl hajnali ötkor Eliával, amikor Grúziából hazaértünk csapzottan, és egy óránk volt lezuhanyozni, hogy aztán órára mehessünk. Vagy a Forum, ahova mindig az utolsó pillanatban estünk be mozizni, és egyszer hazafele jövet Matthias-szal, Albertóval és Eliával eljátszottuk a törökök teljes megrökönyödésére, hogy az idegenek megtámadják a Fekete-tenger partját (Battle: Los Angeles volt a film...). Felfele haladva betértem Arzumba, a sokat látogatott közértbe. Itt volt a legszarabb: még másfél éve februárban mászkáltunk itt vele, még nem voltunk együtt. Előttem császkált, aztán megfordult, vigyorgott, majd megölelt. No, panaszra nincs okom, most mást ölelek, még ha épp abban a percben a sütiken és száraztésztákon kívül más nem is osztozik a bánatomon.

A levertségen mi sem segíthet jobban, mint a szokásos trabzoni sopping. Ne tessék félreérteni, gyorsan fel is sorolom, milyen tételekből áll egy átlagos bevásárlás:

- Kenyér
- Tojás, 15 db (kb. 500 ft.)
- Cola Turka!
- Paradicsom
- Link (epres)

Igen ennyi, és álljunk meg egy szóra, mert az utóbbi talán a legfontosabb mind közül. Képzeljük el gyerekkorunk orvosságát, fene emlékszik a nevére, csak arra, hogy édes, szirupos és rózsaszín. És most képzeljük el, hogy két és fél decis üvegbe töltik, majd vitaminokkal dúsított gyümölcslének álcázva árusítják. Én nem tudok ellenállni, nem is akarok. Ami rosszabb, hogy be akartam fotózni a srácokat, de mire a géphez jutottam, mindet megittam. Hát, bocs.

Most végre kellemesen fáradtan (és nem inszomniától elgyötör buszút után) üldögélek, az idő pedig kiváló. Ennél többet pedig kívánni sem lehetne, mert Trabzon gyakorlatilag maga a török ködös albion, vagyis Anglia kicsiben (édesanyámmal versenyt hirdettünk: mindketten strigulázzuk az esős napok számát). Ha itt nem esik az eső, azt hetekig emlegetik. Valami baj lehet, mert már második napja verőfényes napsütés van, na majd holnap, amikor a fedetlen stadionban álldogálunk a meccs alatt.

Ennyit mára. Furcsa itt(hon), a sok régi szokás és emlék, ahogy belebotlik az ember, észre kell hogy vegye, hogy a kettő közül csak a szokásoknak veszi hasznát. Most inkább csinálok egy jó rántottát, és leöblítem kólával, miközben bámulom a Fekete-tengert. Hátha látok egy halkutyát.