Hazafele ballagva épp azon tűnődtem, vajon szeretnék-e gombapaprikást ebédelni, és ha igen, lesz-e elég időm átolvasni az átmeneti sajtóműfajokról szóló tételt a pénteki szigorlatra. Igazából arra jutottam, hogy semmi időm sincs, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, arra gondoltam, írni kéne egy blogposztot.
Annyira nem volt miről, hogy ahogy erőltettem az agyamat a fülledt egri koranyárban, beugrott, hogy pontosan négy éve ilyenkor, érettségire készülve (na jó, kicsit több, mint négy év...) indítottam el a blogomat. Ahogy mindig, akkor is a teendők elől menekültem, ezért csinálni akartam valami hasznosnak tűnőt- így született meg Pijer blogja.
A többi azóta történelem, megszületett a Pijerarchia, ami három szájtot is túlélt, de végül a blogspot.com kifogott rajta, és így jött létre a Balatony blog.
Négy év hosszú idő, nem csoda hát, hogy csapongásaim miatt annyi karriert álmodtam magamnak, mint csillag az égen: történelem tanár, angol tanár, szállodaigazgató (mert ugye azt BA diplomával egyből lehet), író, újságíró, filmrendező, rocksztár, világcsavargó, fotós, dilettáns hippochonder, idegenvezető, pszichiáter, pszichológus, sőt, még színész is. Bocs, Papa, fizikus még legnagyobb elkeseredettségemben sem.
Hova jutottam? Nemtom. De a teljes reménytelenségben és összeszedetlenségben jó tudni, hogy van legalább egy pont, ami mellett mindig kitartok, és ő is ott van nekem. Hát ez nagyon nyálas lett, úgyhogy be is fejezem az írást:
HB BLOG, LONG LIVE BLOG! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése