Napi Trabzon

Mikozben azon kesergek, ugyan hogy mertek atbaszni a palankon masodjara foldi palyafutasom soran, a duh fuggonyetol nem latom, hogy mi is tortenik a vilagban. Cimszavakban az elmult hetekrol...

A munka jo, de biztos nem leszek tanar eletem vegeig. Viszont ketsegkivul hizelgo amikor gyerekrajok sikoltozzak diadalittasan hogy 'teacher, teacher', s meg hizelgobb hogy mindegyik engem akar az osszes orajara (itt jegyezzuk meg, hogy en nyelvtant nem tanitok, es ez mar szamottevo elony a nepszerusegi ranglistan).

Trabzon meg mindig egy nagy szurke maszlag. Vagy inkabb egy kivenhedt szajha, aki a nemletezo oszies napfenyben igyekszik minden megmaradt bajat feltarni, de amint elered az eso, elmosodik a sok smink, s ismet az lesz, aki mindig is volt.

Ebbol egyenesen kovetkezik, hogy hianyzik Magyarorszag. Persze nem kell megijedni, perpill a csaladon es baratokon tul az egyetlen dolog ami urt hagy maga utan az (Orban Viktor) az osz. Az oszi napsutes, a falevelek, a szinek, a kavalkad amit majdnem mindenki hibasan az elmulassal es/vagy halallal azonosit. Szoval az igazi osz, az Trabzonbol nagyon hianyzik.

Kicsit nehez letelepednem- lenyugodnom, es a lelki bajokra ez ratesz egy jo nagy lapattal. Ertsd: valoszinuleg ismet kolztozni fogok, ezuttal a kozpontba, tehat harmadjara az elmult harom honapban. A legjobb az egeszben: egyedul. Sacc per kabe 23 eve varok erre a pillanatra, ugyhogy most minden pillanatat ki fogom elvezni.

Mikozben egyertelmu MA tervekkel es tudatos jovoepitessel erkeztem ide (a ketto ennyire jo barat lenne?), mara egy kicsit valtozott a szitu. Egy ujsagiro MA-tol nem leszek jobb ujsagiro, ezt mar a gyakorlatom alatt is megtanultam. Ket- harom ujabb ev a felsooktatasban, akarhol is legyen kb. annyira vonzo mint 2 ezer forintert kurvazni Çömlekçiben (aki figyelt, most ert). Szoval az ingovanyos de vonzo jovo, ahol utazgatok es irok, egyre attraktivabb.

Erre jatszik ra az elmult het is. Couchursfosok hordai irnak kerelmeket, joreszt mert az osszes trabzoni csavo csak egy remenybeli numera erdekeben regisztralt az oldalra, igy bennem a messiast latjak (nem viccelek, naponta kapok uj kerelmeket- aki valaha is hasznalta, tudja). Szoval elsoizben egy uj-zelandi srac es egy sved csaj szallt meg nalunk 3 napra, akik Svedorszagbol stoppolnak Japanba. Korombeliek, otthagytak munkajukat vagy meg nem kezdtek el. Utcazenelesbol elnek meg. Most meg egy perzsa csaj van nalunk, aki ket eve felhagyott mindennel, Isztambulba utazott, hogy uj eletet kezdjen, semmi penz, vizum, munka, baratok, lofutty. A sztorik lenyege pedig, amit egy annyira nem is kozeli barat dorgolt az orrom ala nemregiben 'dont get stuck in trabzon'. Ez nem is szandekom. De... Majus utan egeszen mashogy alakulnak a dolgok, mint ahogy kepzeltem eleinte.

No, ennyi eleg is mara. Helyzetjelentesben nem er keseregni sem az egeszsegem, sem a szivem miatt (eleget teszem mas posztokban), szoval megyek is elohivatni egy filmtekerecset. Ja, errol majd legkozelebb.

UPDATE: ha lesz penzem (...) jon a masodik tetovalas, ez nagyjabol annyira tesz boldogga mint... na, most nem mondok semmit.

Majd

Ez a poszt nem szuletett volna meg, ha nincsenek hatalmas szuneteim az oraim kozott. Ezennel is koszonom a tanari szoba maganyanak, a husito legkondinak, es a laza beosztasnak, hogy ez a poszt megszulethetett.

Valamikor meg hittem a szerelemben. Mara rajottem, az egesz egy jol konstrualt atveres. Mi mas lehetne? Ideig- oraig tart, aztan atfordul szeretetbe, vagy valami hasonlo, alsobbrendu erzesbe. De meg ennel is kellemetlenebb, amikor magadra maradsz, de meg szerelmes vagy. Amikor ugy erzed, tulcsordul a szived, s nincs, mi gatat szabjon szerelmednek: akkor maradsz egyedul. S a sok erzes, edes szo, attepve minde gatat, duhong es csapong, de nincs hova mennie. Orjong a lelken belul, mar-mar megbolondulas szakadekaig taszigalja az elmet. Mert nem tudja csillapitani magat.
A szerelem targya mar nem lenyeg. Az imadott arc, a hosszu sotet haj, vekony, csokolnivalo nyak... mar mind-mind fakulnak. De az erzes megtebolyit. Nincs kin levezetni ezt a rengeteg felhalmozott odafigyelest, gondoskodast, babusgatast. Mint a lufi, ami egy pont utan kidurran; csak az en lufim folyamatosan hizik, es nem akar kipukkanni. Maganyra vagytam mindig is; most, hogy megkaptam, semmi kedvem sincs a maganyos farkast jatszani. Nincs kedvem jatszani sem. Csak egyszeruen: szeretni. No de ezt most nem lehet.
Nem tudom, minek van itt az ideje. Talan a szavaimnak. Nalannak fel eve volt 'itt az ideje'. A szerelemnek meg annal is gyakrabban. Baratsagnak ritkan... munkanak meg ritkabban. De a szavaknak mindig eppen itt van az idejuk. Szerelemmel, vagy anelkul.

Most vele egyutt. De lesz maskepp is... majd.

Csalfa alom.

Nem tudom hogy magamat akarom-e vıgasztalni. De ha valaki elvonasi tunetektol szenvedne, itt egy almom, ami gyokeres ellentetben all mindennel, amirol eddig panaszkodtam (ket hete tortent)... Edesapamnak irtam le emailben. Valtoztatas nelkul. Bocs a szokincsert. +18as poszt tenyleg.


"Sok minden keveredik az álmomban, igyekszem a józan ész és az időrendiség keretein belül maradni. Egy rövid hajú, széparcú, feszes mellű barátnőm van. Nem igazán szeretem, legalábbis nem szívesen mutatkozom vele, de órákon keresztül tud úgy szopni, hogy elfelejtem minden búmat- gondomat. Valamiért nem feküdhetünk le, de ez úgy fest, csak részletkérdés. Persze a bizalmatlanságomat ő is érzi, ezért folyamatosan bombáz a kétellyel teli kérdéseivel: szeretem-e, van-e szeretőm, stb. Nincs miért aggódni, és negédes szavaimmal megnyugtatom, pont, ahogy azt az előző blogposztomban (Todo es mentira) megírtam: belül hazug és csalfa, kívül hűséges és ártatlan. Épp Nyanyóka kertjében vagyunk, valamiért nagyon sötét van, legalábbis a fényviszonyok elhitetik, hogy egy szokásos menetet senki sem lát meg. Ez így is van (egy ágyban fekszem a rövid hajú lánnyal), amikor feltűnik Misi, és szól, hogy már délután van, fel kéne kelnem. Otthagyom a lányt, aki kicsit bosszús (hát még én- félbeszakadt az aktus), de megértően elenged. Most otthon vagyunk, a ház furcsa elegye a Hankóczynak és a szentendrei háznak. Mama szól, hogy mindjárt kezdődik a tesi órám (!), ideje indulnom. Egy nagy, irodaszerű épület nyüzsgő folyosóján találom magam. Az emberek többsége dolgozni van itt, de pár régi osztálytársat felismerek (köztük Áront, aki soha nem focizott jól, de mindig elhitette magáról, és Matyit, akivel örök ellenfelek voltunk a pályán). Az embertömegben ekkor meglátok egy gyönyörű, fekete lányt. Vörös, kihívó ruhát visel, hatalmas mellei akaratlanul is odairányítják az ember szemét. Telt, homokóra alakja után megfordulnak a férfiak. És egyenesen felém jön! Elkapom a fenekénél fogva, és erősen megmarkolom, mire ő kéjesen felnyög. Villámként hasít belém a felismerés: mi van ha a barátnőm meglát? Beterelem a fekete istennőt egy öltözőkabinba, és nekiesek a nyakának-szájának és hatalmas melleinek. Ő csak nyög és vonaglik, én már szédülök az izgalomtól és a vér liftezik a fejem és a lágyékom között. Sokat nem szólunk egymáshoz, de amikor tovább mennék, megállít, mondván: mennie kell, ráadásul a májára hivatkozik (nem vicc, a „liver” szót hajtogatja, erre még most is emlékszem), ami miatt nem szeretkezhet, amikor akar. Nem létező hatalmas fizikai fájdalmak közepette nézem, ahogy megigazítja a ruháját, majd kinyitja a kabinajtót. Hátulról nézem a piros ruhába csomagolt tökéletes hátsót, nem bírom megállni, és erősen belemarkolok, magamhoz rántom, és még egyszer utoljára, magamhoz láncolom testét. De tényleg mennie kell, egy kevésbé zajos folyosó végén elbúcsúzok tőle, ahol megkér, hívjam fel, majd végigsimítja az arcomat. Épphogy megfordulok, amikor megfagy ereimben a vér: barátnőm áll előttem. Kérdőre von, merre jártam, de szemmel láthatólag nem tűnt fel neki a fekete szépség. Felöltöm magamra a magabiztosság köpenyét, és elvezetem a helyszínről, amit egy másodpercre az igazság búrájával fedtek le, én pedig rémült patkányként próbáltam kibújni. De a szerep visszaállt, átölelem barátnőm vállát, és a focipályára ballagunk. Amely egyébként a fillér utcai pálya 90°-ban elforgatott, amúgy tökéletes mása. A meccs előtt leülünk, barátnőm pedig aggódva figyel, érzi, hogy nincs minden rendben. Ekkor megjelenik a piros ruhás nő, ül velünk az asztalnál, én csak félve váltok vele egy pillantást, de a buja, erotikus szempárt elég egy másodpercre látnom, hogy megálljon bennem az ütő. A barátnőm nem vesz észre semmit. Én pedig azon gondolkodom, mennyi hazugság kell még ahhoz, hogy a status quo falai megrepedjenek. Az álmomban úgy rémlik, nem először lépek félre, ezért úgy érzem, a sok hazugság, még ha takarva is marad, már nevetségessé teszik a kapcsolatot magát- egy kis hazugságot letudok nyelni, de sok nagyot már értelmetlennek tűnik.
Most, hogy ébren vagyok, csak kicsit szédülök. Mintha az igazság folyadékával lúgozta volna ki az agyamat az álmom, úgy kelek fel. Ahogy mindig, most imádtam az álmomat. Imádtam, mert kimondta, amit mindig is tartogattam magamban. Szeretem Nalant, de talán még jobban szeretem a gondolatot, hogy egy gyönyörű, okos, és törődő nő van velem állandóan. A tudat, hogy elveszítem a biztos pontot, megőrjít. Most, hogy relatíve tisztán látok, talán tudom is, mit tegyek, hogy dűlőre vigyem a dolgot. Nem fogom megjátszani  a szerelmemet. Annyit adok amennyi tényleg van, és csak azért, hogy az ő kételyein felülkerekedhessen hogy aztán nekem adhasson a szeretetéből- ilyen önző indokkal nem fogok olyan áldozatot hozni, amelyben nem is vagyok biztos. Szeretem őt, de nem annyira, hogy meghaljak érte, hogy körülrajongjam. Az valahol Anitánál elveszett. Józanabb vagyok a kelleténél, ezért megjátszani nem fogok semmit. Aztán majd elválik."

Deal.

Elfaradtam.

Ekezeteket most ne varjatok, lusta vagyok kiguglizni az onlajn magyar billentyuzetet.

Mert elfaradtam.

Elfaradtam szeretni. Nagyon. Ez egybol egy ordas nagy hazugsag. Pont, mikor elkezdtem szeretni, amikor az energia szetfeszitette az izmaimat, a szivemet es a lelkemet is, akkor... akkor kell megalljt parancsolni. Ennel szarabb nagyon nincs. Lenyelem, hogy a sok friss baratsag mellett egy ember nincs, aki ismer. Lenyelem a heti 6 nap melot. Sot, meg azt is lenyelem hogy az elkurt fogam miatt a bal arcom idegei karosultak es jo ideig nem fogok normalisan erezni. Meg a pluszkoltsegek is belefernek.

De az istenit (torokosen- allahım yaa), amikor vegre lejatszom a palyarol a ketelyeimet, es hajlando vagyok jovot epiteni egy olyan novel, akivel aztan igazan kihivas barmit is tervezni (kezdoknek lasd: 'hogyan legyunk joban egy muszlim csaladdal' c. kezikonyvet), akkor... akkor beut a sors. Ami valojaban nincs is ugyebar. Tehat beut az unalom, az o ketelyei, fene tudja, hogy meg mi. De egy biztos, Peterke, nem kellesz ha nagyon szeretsz. Ez kb. ars poetica lehetne ha depresszivebb alkat lennek. Nem vagyok az. 

Akkor mi a megoldas? A szar az, hogy sokkal nem erzem kozelebb magamat a megfejteshez. Szeretnek az a regenyhos lenni, aki az elso fejezetekben felfedett csokevenyessegeit a konyv vegere bravurosan megoldja. Persze hogy nem leszek az. Szar regeny is lenne, hepienddel. Az en sztorim nem olyan izgalmas. Ami rosszabb, hogy nem olyan kiszamithato either (bazd, mint valami emigrans aki tiz ev utan blogol az amerikabol).

Nem tudom tenyleg. Elfaradtam a semmitol. Olyan konnyu lenne orvosolni a problemaimat. Elvegre, kulfoldi vagyok egy isten hata mogotti varosban. De megis... A fene vigye el a szerelmet es minden egyeb kelleket (ld elozo poszt, lusta vagyok linkelni), a kitartast, a felesleges erofesziteseket, a remenyt es minden bajtarsat... Csak a szivas a jutalmam, es most meg masok nyakat sem akarnam szivni. Ej de pocsek egy kep lett ez, nem baj, majd joanyam letol a kommentekben. 

Es most szar Efesszel, regi palinkaval ulok az ures szobaban. Lehetne maskepp, de... nincs maskepp. Nalan masik palyara valtott, az en mozdonyom pedig robog (cammog?) tovabb. Nem akarok tobb megallot. Csak vegallomast. Vagy rendezoi palyaudvart... es a boldogsagom teljes lehet.

Deal?

Szerelem és egyéb kellékek

Rendhagyó nap a mai. Egyfelől, mert telefonról irok. Másfelől, mert már megint szarban vagyok

Az alapgondolat egyszerű: szerelembe, de utána pofára esni, majd elterülni a földön nem jó. Megérdemeltem tán; frász se tudja. De magam sem értem, hogy én, a rettentő tapasztalt fiatal, aki 23 éves korára elég nagy mellényt hord, hogy elhigyje, ő mindent megélt már, szóval az emberünk egyszerűen csak pislog csipás, magabiztosságtól összetapadt szemhéjával, hogy igen: ez vele is megtörténhet. Kétségbeesésében mindent bedob, mert őt csak úgy otthagyni nem lehet. Nem átall lehordani az összes addigi szerelmét, lefokozni minden kedves csókot, amit mással váltott; semmi sem szent már, amikor veszélyben érzi magát.
De hisz' veszély nincs is már. Már elmúlt minden, mikor a nagyképű még mindig csókért sóvárog; de mikor nem kapja meg, bosszút, kicsinyes bosszút forral a világ minden nője ellen. Nem szerettél? Hát hadd játsszam el a gyengébbel, ha már neked túl kicsi voltam. Hadd érezzem roppant erőmet a törékeny felett, megsemmisitő diadalomat a tehetetlen ellen. Hadd legyek büszke egy kicsit, újra. Ha már te mindezt elvetted tőlem. Hagyd elhinni: én leszek a jobb, az erősebb. A kivánatosabb. A régi én, aki csak játszani szeret. Akinek a szerelem gyerekcsiny csupán. Hagyd elhinni, kérlek!

Hogy minden mit irok, hazugság, s minden amit érzek: az igazság.



Ha tudnék linkelni, a red hottól az i could have lied-ot osztanám. Csak mert kurvára ıllenne.

NFL 2012-113 szezon

Majd' 7 hónapnyi várakozás után újraindul az amerikaifoci-szezon. Ez lesz a második év, amikor elejétől végéig követem a meccseket (a Superbowlokat a 2009-es Steeleres-Cardinals óta). S bár biztos vagyok benne, hogy aki két évig követi a hagyományos focit, minden szabállyal és alapvetéssel tisztában lesz, töredelmesen bevallom, hogy nekem még mindig vannak hiányosságaim (főleg a taktikák, felállások értelmezésével). Időm az van, és a sport, szórakoztató műfajából adódóan igen addiktív. Szóval a szezon kezdete előtt (pontosabban, a szezonnyitó bajnokverés után) félig laikusként, de száz százalékban rajongóként kiagyaltam, miként alakulnak a következő szezon (az nfl.com jóslata itt elérhető, nem lestem).

AFC Kelet

New England Patriots 13-3
Buffalo Bills 10-6 wc
New York Jets 7-9
Miami Dolphins 2-14

AFC Észak

Baltimore Ravens 12-4
Pittsburgh Steelers 11-5 wc
Cincinnati Bengals 8-8
Cleveland Browns 3-13

AFC Dél

Houston Texans 12-4
Indianapolis Colts 8-8
Tenessee Titans 5-11
Jacksonville Jaguars 4-12

AFC Nyugat

Denver Broncos 11-5
San Diego Chargers 9-7
Kansas City Chiefs  8-8
Oakland Raiders 4-12

NFC Kelet

Philadelphia Eagles 10-6
Dallas Cowboys 9-7 wc
New York Giants 8-8
Washington Redskins 5-11

NFC Észak

Green Bay Packers 13-3
Detroit Lions 9-7 wc
Chicago Bears 8-8
Minnesota Vikings 3-13

NFC Dél

New Oreleans Saints 13-3
Carolina Panthers 8-8
Atlanta Falcons 8-8
Tampa Bay Buccaneers 1-15

NFC Nyugat

San Francisco 49ers 12-4
Seattle Seahawks 9-7
Arizona Cardinals 4-12
St. Louis Rams 2-14

Rájátszás:

Wild Card Round

AFC
Buffalo Bills- Houston Texans 
Denver Broncos- Pittsburgh Steeles

NFC
49ers- Dallas Cowboys
Philadelphia Eagles- Detroit Lions

Divisional Playoff

AFC
Houston Texans- New England Patriots
Denver Broncos- Baltimore Ravens

NFC
49ers- Green Bay Packers
Philadelphia Eagles- New Orleans Saints

Konferencia döntők:

AFC
New England Patriots- Baltimore Ravens

NFC
Green Bay Packers- New Orleans Saints

SuperBowl

New England Patriots- Green Bay Packers

Mindezt úgy, hogy Ravens felé húz a szívem. No, majd februárban elválik. Aki nézi- egyetért? Nem? Miért?

A betűk, nem a barátaim

És már megint hazudnak a betűim. Szeretnek sorba állni, felvenni a szavak és mondatok formációit. De az én betűim csak ácsorognak tétlenül. Pont ahogy jómagam is szoktam. Ácsorognak, és várják a csodát (ácsi, ezt már olvastam valahol…). A sült galamb és a taps már rég nem használ, mint ahogy egy döglődő kapcsolatnak sem használ a csók. Bocsánat, egy különbség van: míg a kapcsolat tényleg döglődik, addig a betűk mindig ácsorogni fognak, várva, hogy pálcával feléjük suhantsak, rájuk kiáltsak „Csatarendbe!” s elégedetten hátradőljek, amint szépen rendeződnek.

Érdekes, mennyire bután tudunk viselkedni. Amikor a dolgok nincsenek rendben, nincs elég pénzünk, aggódunk a munka, egészség stb. miatt, arra vágyunk, hogy ezek a problémák megoldódjanak. Ha lehet, varázsütésre. Megígérjük, hogy jók leszünk, egészségesen fogunk enni, időben és elégszer fekszünk le másokkal, és rendesen fogunk dolgozni. A lelkünket is eladnánk, csak hogy a szenvedésünk véget érjen.

De mi van akkor, ha véget ér? Mivel bajaink pitiánerek, általában azért mégsem olyan eposzi a fájdalmunk. Állunk bután; imáinkat meghallgatták. És nem csinálunk semmit. A betűk engedelmesen ácsorognak még mindig. Már egy intés is elég lenne nekik, hogy megmoccanjanak. De ha nincs páni félelem, nincs motiváció, és az amatőr csak dadog a betűknek, akik tehetetlenül tárják szét képzeletbeli kezeiket.

Szeretnék örökre eltévedni, örökre utat keresni. Örökre kétségbe esni. Örökre elhagyva lenni. Vagy csak… lerázni a középszerűség béklyóit. És őszintén, jól írni.