... című tételmondatunkat heréljük most egy kicsit.
Nem szeretnék képmutatónak tűnni, de nyilván az leszek. Vagy én érzem egyre bölcsebbnek magamat az évek elteltével, vagy a korosztály hülyül, esetleg mindkettő; de a megosztott tartalmak mintha egyre inkább unalmasabbá válnak. És bizony gyakrabban is használom az oldal leghasznosabbnak bizonyosuló hide-, hide all funkcióit.
Persze hogy működik visszafele? Mennyire utálnak az ismerősök? A nyavalygós, olykor középvicces szintet talán megütő blogommal én sem lehetek a feed fenegyereke, de bevallom, cirógatná az egómat, ha valaki letiltana a faláról. Mintegy az anarchia jegyében elkönyvelhetném, hogy megosztó (sic!) személyiség vagyok.
Aki pedig igazán él, az néha feljön, posztolgat a boldog életéről egy mondatot vagy képet, a többi 80 meg csak irigykedik, majd felbuzdulva főz egy húslevest és taggeli a barátnőket benne.
Persze fene tudja. Talán ott lett elrontva, hogy az ismerősök tizede tán ha érdekelne való életben is egy sziánál tovább- akkor én sem írnék most, és a kilenc per tized sem rína az iromány miatt.
Fú, ez a mondat már a jóízlés és a vulgaritás határait feszegeti. Na nem mintha ez fenyegetné a feed erkölcsét.
