besamel

kisütött a nap. vagy inkább be. rengeteg fenyves van a kertünkben, tudod? sosem értettem, hogy szűrődhet be ennyi napfény. de beszűrődött, és meg sem állt a parkettáig. szép, lakkozott tölgyparketta volt. vagy fenyő, tudja a franc. szép volt és kész.

épp készül az ebéd, bár már délután három is elmúlt. pampuska illata lebeg, meg besamel szószé. nem tudom, mi az a besamel, mama mondta hogy az, de rabul ejtett a neve. olyan gyönyörűségesen franciául hangzik, ugye?
ugye mama, francia?
persze hogy franciául hangzik, hisz az is! nevetnek ki ketten. kedvesen, persze.
- Kedvesem!
- Igen?
- Semmi, adj egy puszit- csattan a csók, és főznek tovább.
én lapozgatom az asterixet, eredeti francia nyelvű, keményfedeles kötet, úgy fordulok hogy rásüssön a nap a fényes lapokra. fejemet jó közel dugom, hogy érezzem a finom műanyagillatát a kötésnek.
- kisfiacska! kész az ebi!
éhes vagyok, de ilyenkor még öt percet kell várni, mire meg lesz terítve. mama csak azért hív, mert nem akarja hogy várjak tovább. mindjárt mama, mindjárt megyek, te meg utánozod erőtlen kis hangomat, "mindjárt-mindjárt".
így. most. jó.
iskola lesz holnap? bepakoltam? kész a leckém? nem érdekel, mert kész az ebéd, finom illata van a besamelnek, asterixnek és a parkettának, a napnak, mamának, meg az egész délutánnak.
igen, finom az illatuk.
magamhoz ölelem őket, bennük és velük élek.
a rohadt életbe- élvezem mindezt.

tizenöt év múlva szemernyit sem változtam, csak a körítés más. ha leülök dolgozni, még mindig szívesebben szagolgatom a laptop sarkát, vagy gyönyörködöm az olcsó rolón beszűrődő napsugarakban; inkább olvasok Feanorról mikor John Kerryről kéne, vagy vallom be a barátomnak, hogy ő bizony a legjobb barátom széles e vidéken.

"Elmúlt, jön új, ezt mondogatják mindig.
Három idő három szóban hazudik

Nem múlt el, mert kicsi vagy
és felejteni nem tudsz.

Nem jön, mert vak vagy
és látni csak hátad mögé tudsz

Nincs új, mert vakságodtól nem látod
milyen kicsi is vagy."

Szeretnék most pici lenni, és napfényben meg besamel-illatban asterixet olvasni a parkettán.
Mama, te inkább ne szólj most rám;
Az ebéd még várhat.

De te nem! te érdekelsz most, lehet, hogy ideig-óráig, de most érdekelsz! most mutasd meg azt a filmet, most mesélj a kedvenc zenéidről, most mondd, hova mennél ha tengernyi időd lenne, most mondd el, hogy igen-e, vagy sem, mert egy hónap múlva tán már nem érdekelsz, és hazamész, persze azt mondtad, neked sincs otthonod, épp ez tetszik benned, földim vagy, pedig sokkal messzebb leszek én is.

Tudod mi a vicces?

Te biztosan ismered a besamel receptjét. és ez majdnem olyan fontos, mintha a parkettán, napfényben fürödve olvasnám a képregényt.

és akkor mondhatjuk akár azt is, hogy:
kedvesem.

ugyanez visszafojtott recepciós hangon