A tökéletes tudatmódosító. Ami írásra serkent, ami felszínre hoz olyan dolgokat, amelyeket a tudat józan gátai pimasz mód eltakarnak. Tíz év után találtam rá az ideális drogra; most szépen felsorolom a felé vezető utat.
(1) Alkohol
15 évesen kaptam ajándékba egy üveg Garrone Cherryt. Nem kedveltem az alkoholt, persze tudtam, hogy hamarosan kötelező jelleggel fogom nyakalni a különböző színűk-ízű-koncentrátumú-mennyiségű italokat. A Garrone Cherry maga volt a tökély. Persze a barátaim csajpiának hívták és büszkén sört vedeltek állandóan (pedig tudtam, hogy nem szerették; a sört egyszerűen nem lehet szeretni olyan fiatalon). Jó volt a szelíd, édeskés lötty jótékony delíriuma. Ha ez a részegség, ide vele!
Az első hányós buli aztán mindent megváltoztat. 17 voltam, amikor Almádiban megrendeztük kamaszkorunk első, kataklizmikus-katartikus partiját. Jótékony delírium, a nagy faszt. Másnap mentünk haza, Bali pedig még talált egy száradt spagettidarabot a hajamban. Megfogadtam, hogy soha nem rúgok be többet.
Egerben persze ez tarthatatlan volt. Ráálltam a borra, társaságban vagy egyedül, vöröset, szárazat, völgyes folyósat vagy palackosat, egyszerűen belezúgtam, megszerettem. Hamvas Bélát és Baudelaire-t olvasgattam ekkortájt, akik olyan szép dolgokat írtak a borról, hogy nem tudtam nem egyetérteni és inni még egy kicsit könyveik felé görnyedve.
Mégis, valami hiányzott. Másnap fájt a fejem, kiszáradt a torkom, szédelegtem. Minden alkalommal, valamilyen úton-módon megfizettem bormámorom árát. Más megoldás után kellett nézni.
(2) Dohány
Ha az alkoholfogyasztás ellen tiltakoztam, tripla ennyire elleneztem a dohányzás bárminemű megnyilvánulását. Édesanyám régen sokat dohányzott, én pedig mindig vicces arcokat vágtam ki a cigisdobozaiból. A dohány illatát szerettem, de a füstjét már nem. Almádi rontott meg ebben is aztán. Áron vett egy doboz Camelt, én pedig kértem tőle egy szálat. Ezzel indult lejmolós karrierem: kikötöttem magamnak, hogy én soha nem veszek cigit, csak akkor szívok, ha adnak. Az éjszakák legrosszabb bagósává váltam: csak akkor szívtam, ha adtak és ha ittam, így aztán néha két hétig egy szál se, aztán néha egy este alatt egy-két dobozt is leszűrettem szegény tüdőmmel.
Az alkohollal ellentétben minden cigizős éjszaka után megfogadtam: soha többet. Köhögtem, krákogtam mint egy tbc-s uhubagoly. Kell a francnak bagózni! Aztán egy hét múlva megint vígan pöfékeltem.
Szokásomon több ízben is megpróbáltam felülkerekedni, ehhez pedig a leghasznosabbnak tűnő eszköz a pipa volt. Nagyapám pipái. Vettem egy zacskó dohányt meg pár egyéb cuccot, és próbáltam átszellemülten pöfékelni. Macerás szarnak gondoltam elsőre. Másodikra. Mára megszoktam, de a cigit nem pótolja: sokáig tart, de csípi a nyelvet, és több meló van vele mint egyszerűen rágyújtani.
Nem, a dohány sem lehet megoldás.
(3) Fű
Persze mit hadoválhatnék a dologról, elvégre legfeljebb egy tucatnyi randevúm volt vele. Mindenki ismer valakit aki csinálja, aki tud szerezni. Szentendrén ez duplán igaz volt. Egy megbízható haver haverjának a haverja szerzett hármunknak, mi pedig a szűzlány izgalmával csaptunk bele a dologba. Pompás volt. Tényleg jó cucc volt. Imádtuk azt az estét. Aztán emlékszem, már hajnal volt mikor Bali jött be hozzám tágra nyílt szemekkel:
- Pijer, a szobámban most húzott el a kettes metró! Utána pedig molylepkék mindenütt bazmeg! Molylepkék!- és riadtan hadonászott maga előtt.
A következő alkalmak mind hányással végződtek. Hiába volt csodás egy-két órám, a gyomromat mindig felkavarta a szutyok. Nem kedveltem meg, akárhányszor és akárhány (höhö) félét próbáltam. Aztán jött Isztambul, és egy életre elvette a kedvemet. Meg majdnem az életemet.
Ömürnél vízipipáztunk. Miért is lenne más mint a többi? Beleszívtam. Sokszor. Miattam hozták a cuccot.
Valami nem stimmelt. Zúgott a fejem, a szemeim és az arcom. Kimelegedtem egy másodperc alatt. Biztos sok volt egyszerre. Leültem. Csillagok mindenütt. Vécé. Hányni nem kell. Akkor mi van?
Képszakadás.
A földön térek magamhoz, a hálóban vagyok. Négy török, két srác meg két csaj térdel aggódva körülöttem. Tíz perce ájult voltam, mondják. Valami kémia úton tisztított cucc volt, a kórház zárt raktárából lopták. Tiszta víz a pólóm. A szívem helyén egy töppedt őszibarack van. Mintha üres lenne a mellkasom. Rémisztő érzés volt. Mintha meghaltam volna. Órákon át csak izzadtam és kuporogtam embriópózban, kezeimet mellkasomhoz szorítva. Nem, soha többet.
(4) Egyéb
Nincs egyéb. A fenti hármasfogat rádöbbentett, hogy nekem a bor is elég. Messzebb nem akarok menni. Kolonc lenne. Azt hiszem, legalábbis.
Hevenyészett tanulmányom végéhez, és egyben konklúziójához, kvázi megoldásához érkeztünk. Az ötös pontot már lelőttem a címben; most viszont meg is fogom magyarázni.
(5) Fáradtság
Az éjszakai műszak döbbentett rá. Hatból öt napot dolgoztam végig, este héttől reggel hétig, és az utolsó nap reggelén egyből mentem Fonyódra. Hulla fáradtan: amikor az embernek már gondolkodni is fáj. Az érsekkertben ballagtam, és röhögnöm kellett. Nem tudom miért. Csak nevettem. Elkezdtem énekelni. Jött szembe egy bácsi, és jó hangosan ráköszöntem. Megijedt, én pedig nevettem tovább. A vonatra várva írni akartam valami idióta rímet, amit odafele dúdoltam, de nem volt nálam toll. A kis büfében nem volt eladó íróeszköz, de a pultoslány adott egyet ingyen. Kezet csókoltam neki, ő csak vihogott, a pultnál pedig az öreg alkesz gyanúsan méregetett reggeli sör-pálinka kombója mögül. Olyan volt, mintha a világ a maga teljes egészében, valójában mutatkozna. Nem voltak szociális minták, viselkedési berögzülések. Csak én, meg ahogy sétálok és dúdolok, írok, beszélgetek, röhögök bután, fáradtan. Fáradtan. Tehát rájöttem hogy imádok fáradtnak lenni: a testemet nem zavarja, hogy ki kell tekernem a völgyből, és mire hazaérek, még fogócskázok Morzsival a kertben. Lefekszem az ágyamba, mert mégis illene aludni, de nem megy, imádom ezt a holtpontot, kilúgozott gondolataim és érzéseim olyan tisztán égnek fejemben, hogy szinte perzselik a kezemet, le kell írni, aztán énekelni, nem, táncolni, őrjöngeni, fekvőtámaszozni, röhögni, aztán pedig végre bezuhanni az ágyba. És édesen aludni.
És másnap még jobban is érzem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése