az

én az akarok lenni!
a te kis izéd, a micsodád, baba kezében a csörgő, persze te lennél a baba meg a kéz,
a lényeg a birtokos eset nyilván,
meg hogy én a tárgy vagyok te meg az élő. 
na várj.
akkor mégsem stimmel.

- Te, ez itt tényleg nem stimmel.
- Mire gondolsz?
- Ez már megint követhetetlen. Szinte szar.
- Pedig csak most kezdtem el írni!- felháborodva pislogtam rá.
- Öncélú katyvasz az egész.
- Kösz.
- Most mi van? Kérted, hogy megmondjam a véleményem.
- Hát kurvára nem számít a véleményed, pont a tiéd nem- igazából én sem értettem önnön durvaságom. Sebaj, legalább most kimondtam, hogy unom, az egész embert unom. Na, most mi lesz? Csak bután pislogsz. Helyes.
- Tulajdonképpen akár el is mehetnék- mondod, vagyis inkább csak gondolod, mert bénázol, és nem tudsz mit mondani. Menj is.

Tehát felkelsz, lassan, komótosan felöltözöl, kabát, sál, táska. Jaj, de jó. Nyugtom lesz nélküled.

- Na szia. Jó írogatást- mondod, puszit nyomsz a homlokomra, mintha ez valami kibaszott szignicsör múv lenne, és kilépsz a lakásomból. Na. Így. Ezt vártam már.