Ipszilon. Milyen szép dolog ez az ipszilon. Sohasem kellett nekem elmagyarázni, mi a különbség az "i" meg az "y" közt. Büszke voltam az "y"-ra. Az ipszilon mindenből szépet csinál, kivéve ha nem. A Lévaiból szerintem pont szépet csinál, elveszi a relatív politikai ízét, aláíráskor el lehet szépen nyújtani a szárát, az érdeklődőknek pedig dicsekedhetek egy kicsit arról, hogy kisnemesi család rangját jelzi. Nemesi, az úgy jobban hangzik. Nemesy. Na mindegy, tehát az ipszilonról készültem beszélni, folytatom is gyorsan azzal, hogy engem leszámítva mindenki más (hacsak nem Lévay), nagy ívben leszarja, hogy ipszilon vagy pontos "i". Kisgyerekkori büszkeségem főgyökere a dilemma. Judo vizsgán Lévai Péter kapja a sárga öves fokozatot. A Járdányi Pál Zeneiskola is valami jöttment Lévainak állítja ki a bizonyítványát. Ez a fickó úgy tűnik, lemásolja az életemet. Angol kerületi szépkiejtésin is ő kapja az oklevelet. A kálvária tovább gyűrűzik az évek múltával, felvételi, vizsga, ösztöndíj, bank, munkaszerződés, mindenhol ez a Lévai szerepel alulírottként. Ha nem, már akkor is odaképzelem. Telefonon beszélek az ügyféllel, kéri hogy mondjam be a nevem, legyen kire hivatkozni. Mondom Lévay, ipszilonnal. Kiröhög. Naná, kit érdekel telefonban hogy pontos "i" vagy ipszilon?
Nagyapám felkutatta anno a Lévay családfát, vagy 1600-ig visszamenően. A (kis)nemesi rang előtt Kisszecsey (Kisszecsei? istenit neki) Vaska volt a család, nagyapám pedig előszeretettel mutatkozott be a fehérnépnek Vaska Pál néven. Csak kicsit hazudott. Persze nekem lányokat soha nem volt képem álnéven szédíteni, legfeljebb a BKV-ellenőrnek nyögtem be néha hogy "Tamási Gáspár", de őt sem igazán sikerült meghatnom. Látják, még a Tamásit is "í'-vel írom. Aztán eszembe jutott, hogy öcséim már Törley gyerkőcök. A Törley aztán nem téveszti el egyetlen judo elnök, banki asszisztens vagy ügyfél. A Törley, barátom, az Törley. Jaj annak aki leírja "i"-vel. Kinek is kell bemutatni a nagymúltú családot?
Ezzel pedig el is érkeztünk a probléma eredetéhez. Cobb is örvendezne, hát még én. Az ipszilont nem elég megkapni. Ki is kell érdemelni. Olyan ez, mint híres embereknek az első-középső neve, amit senki nem ismer, csak rövidítve: T.S. Eliot, George W. Bush vagy Hunter S. Thompson, esetleg M. Night Shyamalamamamama. A Lévay nevet hál' istennek sokan öregbítették és öregbítik még most is, a családi ipszilon tehát buzgón ügyködik azon, hogy egy szép napon egy utód zongoravizsgájáért ne egy Lévai kapjon oklevelet, hanem egy Lévay; de addig még sok teendő van.
Ezek után ki lepődne meg, hogy a világon az egyetlen hely, ahol mindenki tudja, hogy ipszilonnal írandó a Lévay, az Fonyód? Nagyapám tett róla, hogy fennmaradjon ez az apró különbség. És persze, maga a név. Mert végül csak az számít igazán.
(Tegye fel a kezét az, akit kísértetiesen emlékeztetett az utolsó pár mondat Tywin Lannister egyik monológjára!kösz)
Hát nagyon is tévedsz: egy csomószor visszakérdeznek az öcséid nevénél, hogy i-vel? De az igaz, hogy legalább visszakérdeznek :-)
VálaszTörlésnem vagy egyedül, még egy olyan nemnemesi családnevet is csomószor el tudnak rontani, mint az Oberfrank :D (az Óberfrank láttán már görcsbe szorul a gyomrom, de vki egyszer Ober Franknak gondolta a teljes nevemet...)
VálaszTörlés