Szerettem volna másról írni ma. Szerettem volna folytatni a kis könyvemet. De nem tudtam. Mert véletlenül rábukkantam erre.
KLIKK
Tudom, sokatoknak hosszú, érdektelen az írás. Elvégre kevés az olyan ember, aki:
- olvassa a blogom ÉS
- tisztában van a tolkieni mitológia mélyebb bugyraival is ÉS
- elolvasta most ezt a cikket ÉS
- esetleg ismeri a szerző (Raoul Renier) M.A.G.U.S. biléta alatt megjelent könyveit
Az a vicces helyzet állt elő, hogy én a fenti pontok Venn-diagramjának metszetében helyezkedek el. Az én álláspontom viszont sajnos tökéletesen kimeríti azt, amit a szerző
józan észnek ellent mondó bálványozásként emleget. Épp ezért nem tudom garantálni az objektív hangnemet. Na nem mintha KZS ezt megtette volna.
Aki nem szereti Tolkient, az általában bevallja, hogy azért gyerkőcként még jó volt, lehetett izgulni a Hobbiton. Még kiskamaszként is tartogatott némi meglepetést a Gyűrűk Ura, az elvetemültebbek pedig tán bele is ásták magukat a mitológia cizelláltabb, legérdekesebb mélységeibe. Lássuk hát, az érett felnőtt ember mit hány Tolkien szemére (
dőltben az eredeti kritika, aztán az én gondolatom):
- Fekete fehér bazmeg. Itt mindenki jó vagy rossz. Ti is csak a Szarumánt meg a Boromirt csíptétek, nem? Azok legalább árnyalva vannak. Meg a kis Samu. Ő legalább hősies.
Na most akkor mit is akarunk a fantasynkkal? Elrepíteni az olvasót egy idealizált világba? Bemutatni a földi poklot? Felvázolni egy potenciális jövőképet? Ezernyi a lehetőség, Tolkien pedig aszonta "
ecsém, létrehozok egy olyan szimpla világot, ahol a világból kivesző szépségért epekedik mindenki, miközben vívja véget nem érő harcát a jó és a rossz". Itt egyébként máris megcáfoltam a fenti kritikát: a szépség melankolikus, visszafordíthatatlan szivárgása és eltűnése a világból olyan atmoszférát kölcsönöz az egész mitológiának, hogy hiába győz a jó, végig ott motoszkál bennünk "már semmi sem lesz olyan szép" (az meg kit érdekel, hogy milyen volt amikor minden szép volt; ezeket a részeket nagyon helyesen rövidre is zárja Tolkien).
- A jó győz. A sötét fantasy világában nyilván vérlázító lenne, hogy végül Aragorn lesz a Király, Szauron meg a Suttyó.
Ez kit/ miért zavar? Emlékezzünk Göncz már-már legendás első mondatára "a Gyűrűk Ura tündérmese". Beren és Lúthien, a szerelem tolkieni mintapéldája (ha már a sírjukra is ez van vésve Edithhel) sem éppen arról szól, hogy a sok viszontagság ellenére hogy arattak győzelmet a gonosz felett (részleges győzelem nem számít, ha már kritizálni is csak fekete fehérben tudunk)
- Haha, én ismerem Tolkien életrajzát, tudom hogy egy keresztyény, világháborúkat megjárt fickó volt, az egész általa kreált világ ezt adja vissza! De béna!
Ez még valahol érthető kritika lenne az olvasó részéről. Én is átéreztem sokszor a csalódottságot, ami az író életrajzának elolvasásával lesz úrrá az emberen; Tolkient pl. megcsípte kiskorában egy tarantula (még Dél-Afrikában), ezért aztán lőn Ungoliant, a legsötétebb szörnyeteg aki valaha is létezett. Amit viszont nem értek: a szerző maga is ír, már sok fantasykötetet kiadott az elmúlt évtizedekben (megjegyzem kamaszként az Acél és Oroszlán egész jó limonádé volt amíg kipihentem a Szilmarilokat). A személyes tapasztalat a legjobb inspiráló erő, elvégre a saját életünkből nem tilos lopni. Itt aztán meg nem egy papírfedeles novelláról beszélünk, hanem egy egész életműről- hadd tolmácsolja a világnézetét, meg élményeit azon keresztül!
Ez tehát kb. az átlag vitapartner érvrendszere, szerencsére KZS is alappillérekként tekint rá. Szarból épül tehát a várunk, de lássuk tovább,
miért van elege még
Tolkienből a zsörtölődő írónak:
- Tudok angolul, sőt, műfordítóként is tevékenykedem. Ez a Tolkien nem is tudott írni! Költői szempontból értékelhetetlenek a versei, hiányzik belőle az elbeszélői érzék, érthetetlenek és laposak a párbeszédek, stb.
Tyíj, na ez kiborította a bilit. Amikor a nyelvtudás eléri a C1, C2 után a Sznobizmus1 szintjét, sőt, esetleg az angolszász irodalom ismerete mellett még a verselés alapvetéseivel is tisztában van, akkor egészen megváltozik a világszemlélete. Erről van szó itt is. Tandorit nem szereti, de azért Tolkiennek jót tett, hogy ennyire átgyúrta Dezső a verseket. Az persze csak mellékes, hogy (természetesen) a magyar fordításhoz hasonlítja KZS az angolt, és nem pedig fordítva. Mit mondhat egy angol anyanyelvű, magyarul tudó ember? Öcsém, milyen csöpögős meg kínosan rímekbe szedett lett ez! És még mielőtt megfosztanám a magyar fordítógárdát érdemeiktől, hadd tisztázzam magam rögtön: a honi fordítás pompásra sikeredett. Csak -szinte- egy másik könyv. Megszoktuk, nem tetszik az angol, túl kimért, nincs hangulata, bénák a versek, bonyolult, stb. stb.
- En generale, az életszerűség hiánya, itt egy pompás idézettel demonstrálja KZS hogy mennyire képtelen és humortalan tud lenni Tolkien
Ezt értelmezni sem tudom. Tolkien létrehozott egy idealisztikus, fájdalmakkal teli világot. Hadd sírjon már egy kivágott fa láttán a pici hobbit! Az érvelés ugye az, hogy egy könnycseppet sem hullatott Samu (A KERTÉSZ) Mordorban járva. Egyébként jellemzően sok, Samu gyermekkorára emlékeztető liget zöldellt Barad Dur körül, semmi kétség. Kicsit aggódva olvastam ezt a paragrafust. Gyanakodni kezdtem, hátha KZS érzelmileg lenullázta magát, amikor egy alkarhoz simuló csöcspárról írt brilliáns sorokat az Acél és Oroszlán egyik részében. Volt nálam zsepi, nyugi.
- A Megye banalitása, ja meg csajok sincsenek
Minek új pont? Az ő világja, az ő világja a-a-a-a. Tolkien félt a nőktől. Sőt, undorodott tőlük. Na bumm! Jobb lett volna ha a vér, csöcsök meg fekete mágia erdejében veszik el? Mert akkor még semmi eredetit sem tudott volna alkotni. Így legalább...
Nem is folytatom. Szeretném elolvasni KZS kreatívabb műveit is, ahol a saját világát tölti fel a saját gondolataival. Remélem, hogy ő maga liberális, ateista, és bonyolult személyiségű karaktereket kedvel. Mert a helyzet az, hogy olvasóként ilyen érvrendszerrel fikázni megbocsátható bűn; fantasy íróként viszont roppant bárdolatlan. Kedves érintettek: engedjék be KZS-t a pokolba!
